Futballpálya mérető UFO Missisipibe?
Ahogy a téli időjárás végigsöpört Észak-Mississippi nagy részén, egy nő azt mondja, hogy a hónál is sokkal többet látott. Angela Ashton meg van győződve arról, hogy egy UFO megjelenésének volt szemtanúja.
Ashton, aki igazolt paranormális nyomozó a Cryptic Shadows Paranormal Research-él, bizonyos benne, hogy az objektum, amit az égen látott, földönkívüli. Amikor meglátta a tárgyat csütörtök éjfél után, kirohant, hogy felvételt készítsen róla.
“Legalább akkora volt, mint egy futballpálya,” – mondta Ashton. “Feküdtem az ágyban, és van egy hatalmas ablak, ami majdnem akkora, mint azegész fal a szobámban. És akkor láttam meg a ragyogó fényt. Komolyan mondom, hogy hatalmas volt.”
Ashton elmondta, hogy felvett körülbelül egy percet a csendes, azonosítatlan tárgyról, mely egy közeli terület, Lewisburg fölött lebegett. Aztán gyorsan bement, mert nagyon hideg volt. Végül az objektum felszökött az égbe, és eltűnt, – tette hozzá.
1B2E22A2484D2114
Ashton elmondása szerint az objektum háromszög alakú volt, fehér fényekkel, amelyek időnként vörösre váltottak, és úgy tűnt, mintha kisebb fénygömbök jöttek volna ki a nagyobb tárgyból.
A WMC Action News 5 televíziós stábja megmutatta a videót Robert Estes drón szakértőnek. Azt mondta, hogy ez valószínűleg nem drón, mert sok közülük nem rendelkezik még csak hasonló fényekkel sem, mint ami a videón látható.
https://www.youtube.com/watch?v=MY9cWdXkRqI
futballpálya != futballstadion
Amúgy én személy szerint tényleg erre vágytam, most állatira elégedett vagyok.
Könyörgöm, tudom az ezotériában nem érvényes a tudomány, de alapvető mértani alapfogalmak sem?
Honnan lehet tudni egy ismeretlen tárgy méretét, távolságát? Sehonnan.
A Cryptic Shadows Paranormal Researc kb. olyan mint a falusi vegyesboltra kiírt Shoping Center.
A szemed zoomol, azt érzed, onnan lehettudni a méretét a távolságát. Nyílván van különbség ha a szemed előtt kebegtetek egy gombfocit vagy ha repülőt látsz, pedig ugyankkora, mégis észreveszed a távolságot.
Nem csak egy ember látta a többi vagy nem mer szólni, mer fél hogy kiveti a társadalom,mert hülyének nézik, vagy egyszerűen nem érdekli őket annyira. Nem biztos hogy volt ott sok ember, lehet alig voltak ott
"Futballpálya méretű".
Ez aztán semmitmondó infó, mert a mi futballpályánk és az amerikaifutball-pálya nem azonos méretű.
Az már csak hab a tortán, hogy egyik sem háromszög alakú! (te írtad: "...az objektum háromszög alakú volt...")
.
"Azt mondta, hogy ez valószínűleg nem drón, mert sok közülük nem rendelkezik még csak hasonló fényekkel sem...")
Tehát kevés igen, azaz lehetett volna drón is!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!