Plazmafizikus szerint mesterséges robbanás történt a Marson régen. Mit szólsz?
Dr. John E. Brandenburg plazmafizikus, aki diplomáját a kaliforniai egyetemen szerezte azt állítja, hogy egy fejlett humanoid civilizáció is élt a bolygón, azaz a Marson, amit két nagy katasztrófa is végleg kipusztított. Az egyiket egy teljesen természetes meteorbecsapódás okozta, míg a másikat talán egy nukleáris robbantás, amely a bolygó bioszféráját tette tönkre. Véleménye szerint hajdanán a Mars hasonlóan nézett ki, mint a Föld: víz és növényzet is megtalálható volt rajta. Bizonyos Mars-képeken pedig a korrodálódott régészeti leletek, a lepusztult civilizáció nyomai találhatóak meg. A november 22-én megrendezett American Physical Society tudományos ülésen pedig elmondta, hogy ez a tragédia lehet a magyarázat a Fermi-paradoxonra.
Mit szóltok? Szakértőről van szó, nem pedig laikus hozzá nem értőről!
Vélemények?
George Adamski
"ha neked ez ennyire fontos"
Nekem nem fontos. Csak furcsának találtam. :S
Ide a Földre szerintem valószínűleg nem fognak idegenek atombombát ledobni, vagy esetleg más, általunk ismeretlen fegyvert bevetni ellenünk. Ha akarták volna, már megtették volna.
Ettől függetlenül valamikor létezett a Marson civilizáció, amely valamilyen módon, vagy módokon elpusztult a régmúltban; ki tudja, hogy milyen régen. Ők már nyilvánvalóan előbb kifejlődtek, mint mi, nálunk régebbiek voltak.
"Ha tényleg arra akarnál alapozni, hogy szakértőről van szó, akkor róla linkelj valamit és ne valami összeesküvéses, elmosottfotósorozatos, belemagyarázós végenincs szöveget. "
Már ne is haragudj, de a linkben szerepelnek ugyanúgy linkek ( a szöveg kékkel/lilával van írva) és azok átvisznek olyan oldalakra, ahol egyből látható, hogy tényleg szakértő, és az is a végzettsége, ami.
de akkor tessék:
Én csak segíteni akartam. Nem magamnak.
De akkor legyél ilyen agresszív kismalac.
Márpedig hangoskodás miatt is lehetett atomcsapás!
Mi, földi emberkék is hangoskodunk, hiszen szennyezésünk már megközelíti a 100 fényév távolságot!
.
A legkiválóbb elme is meghasadhat, hiába volt ragyogó plazmafizikus azelőtt, csak őrült lett belőle.
UFOhívő szótár:
Doktor szócikk: olyan személy, akinek UFO témakörben megkérdőjelezhetetlenül igaza van, amennyiben nem tagadja az idegenek létét. Ha tagadja, a nyílt gondolkodás ellen szerveződött, nemzetközi tudós összeesküvés tagja.
Szkeptikus szótár:
Doktor szócikk: egészen addig amig az illető tudós az elfogadott mainstream nézeteket vallja, addig megbecsülik munkáját és értelmesnek gondolják. Amikor az illető eltérő nézeteket vall a mainstream elfogadottól, főleg ha van köze az ufókhoz, akkor az addigi nagy tiszteletben álló tudós szenilis,pénzéhes,buta,kókler stb. tudós lesz. Egycsapásra.
:D Szerintem nem kéne általánosítania egyik oldalnak sem.
Az, hogy valaki hisz a földönkívüliekben vagy éppen szkeptikusan kezeli a dolgokat még nem teszi az illetőt hülyévé. De ezen az oldalon annyira ki vannak már forgatva a dolgok és mindent csak feketének vagy fehérnek látnak.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!