"Nem, nem mondok a kijelentésedre semmit, mivel
az, hogy szerinted mi az igaz, az csak a te
döntésed, ettől még nem lesz helytálló, legfeljebb
a te szemszögedből, márpedig mindent te se
tudsz rólam, ami döntő információ lehetne."
Ezt csak te hiszed, mert kell ahhoz egy elmeállapot, hogy valaki ne jöjjön rá a turpisságra. Olyan vagy, mint a szivárvány, mert mindig másképp írod le a dolgokat, egyszer reptilián vagy máskor pedig a szürkékkel tartod a szoros kapcsolatot :P
"Persze a hívő teljesen távol áll tőlem, mivel már kicsit
előrébb vagyok attól, hogy higgyek ebben. Inkább,
tudok. Sokat. Többet."
Persze te sok mindent tudsz, mégpedig azt, hogyan csinálj magadból bohócot. #17 Jól mondja, ezzel a kérdéssel is reklámozni akarod magad, mert mindig te akarsz lenni a középpontban.
" Talán régen, akik a reptiliános sztorijaimba
annyira hittek, ők nyilván másképp ismertek meg,
de nem hazudtam, csupán azt hitték, hogy jobban
érdekel konkrétan a reptilián téma (ami akkoriban
igaz is volt, de önös érdekből, nem pedig azért,
mert annyira élveztem, utóbbit viszont a cél
érdekében muszáj volt fenntartanom). Ez
megtévesztő lehetett. - Számomra ez egy olyan
téma, amit mára már kerülök, változott, ahogy én
is, és ugyanúgy őszinte vagyok azokkal, akik
felém fordulnak, vagy tették azt eddig is, mint
eddig"
Még arra sem vagy képes, hogy beismerd azt a sok hazugságot, amit akkoriban hordtál össze, pedig ezek hazugságok akárhogyan is nézzük őket. Ez egy olyan dolog Darv, hogy te most azt állítod, hogy egy 4 méteres rózsaszín elefánt vagy, holnap pedig már azt mondod, hogy te vagy a csillámpóni. Mások azért hozzák fel ezt, mert nevetségesen hiteltelen vagy.
"Eltörölném-e azt, amit tettem?
- Mondanám, hogy igen, úgy könnyebb lenne/lett
volna elviselni, de... nem. Mivel sokat tanultam
belőle, akármennyire is bánt, hogy mi minden
ragadt rám az évekkel ezelőtt történt dolgok
miatt, tudom, hogy felelős voltam érte. Amit
tehetek, hogy többször ebbe nem folyok bele. Ez a
tapasztalatom, bármennyire is kínos is, de
hasznomra válik majd, hogy így még egyszer ne
hibázzak."
Nem tanultál belőle semmit ugyanolyan szélhámos vagy most, mint akkoriban voltál. Ha tehetnéd az összeset eltörölnéd, hogy nyoma se maradjon a turpisságnak, hogy ne tudjanak felhozni ellened semmit, hogy tovább folytasd a kis játékaidat. El tudom képzelni, hogy 1-2 év múlva, amikor már unni fogod a szürkés sztoriaidat újra elő drukkolsz valamivel, és természetesen ezt is bánni fogod mélységesen.
23# Eddig is azt tettem, de köszönöm az építő jellegű tanácsot. A szőke nős és roma viccek már kezdenek unalmassá válni, az összeesküvés elméleteik meg még mindig fantáziában s ötletben gazdagok. Azóta már olyat is olvastam, hogy a kormánynak dolgozhatok, vagy egy másik szervnek, főleg Amerikát és Oroszországot illetően. Annyira írhatnának már rólam egy sci-fi, akció filmet. Celebnek érzem magam, és az olvasóim legalja rétege tett azzá, amit most illedelmesen megköszönök. Szóval köszönöm nektek! Értékes, örömteli perceket mutattatok nekem az emberi felfogás egyik primitív oldaláról. Szintén fontos információ, s hasznomra válik. Én sajnos ilyen szintekig nem tudok elérni, hogy felvehessem a versenyt. Tanulhatnék tőlük, de inkább (ezt is) köszönöm, nem. És most hosszú ideig lekötöm magam a GYK-n kívül, valami értelmesebb (emberekkel/dolgokkal) is. Például egy új oldalt létrehozni a blogon.
További kellemes estét!
Látod kislányom, a #24-es kommentedből is átjön a szociapata, személyiségzavar, micsoda fellengzős beképzelt szöveg!
"Azóta már olyat is olvastam, hogy a kormánynak dolgozhatok, vagy egy másik szervnek, főleg Amerikát és Oroszországot illetően. "
Másold be akkor, ahol ezt írta egy birka, mert azon kívül hogy itt van két seggnyaló barátnőd, a többiek csak röhögnek a kijelentéseiden és rajtad is. :)
Istenem, ezen nagyot röhögtem :D:DDD
" Celebnek érzem magam,"
Milyen jó, hogy csak érzed, de nem vagy az :)
"az emberi felfogás egyik primitív oldaláról"
Attól még senki nem primitív mert nem veszi be az egymásnak ellentmondó hazugságaidat.
"És most hosszú ideig lekötöm magam a GYK-n kívül"
Óó hányszor hallottuk már ezt, mégis egyből reagálsz itt!
Menj csak nyugodtan, találj ki újabb sületlenséget, majd gyere vissza ismét reklámozni a blogod!
"alátámasztom az 1ik kommentelő
állítását, hogy intelligens is. igaz az is hogy az élet
visszaadja neki amit tesz és látom hogy már
megkapta. sokkal több esze lett azóta mint azoknak
akik ócsárolják primitíven. nem értem mi a gond biztos
régi sérelmek miatt marnak a régi ebek. bocs hogy
előítéletes voltam."
Az első nem erre gondolt te személyiségzavaros tyúk, hanem a szürke idegenes hülyeségeidre. Méghogy intelligens vagy ez jó vicc volt há!-há!-há! :D:D:D
- Sz.rd le Darv. A gykn csak gyökerek vannak. ilyen
globális gyülekezőhely nekik.
- szaporodunk rendesen igaz? Olyan átlátszó vagy, hogy az már fáj.
"....23# Eddig is azt tettem, de köszönöm az építő jellegű
tanácsot. A szőke nős és roma viccek már kezdenek
unalmassá válni, az összeesküvés elméleteik..."
Bazzeg te tényleg pszichiátriai eset vagy senki nem foglalkozik veled, ha kell válaszolsz a saját kérdéseidre ;) )
"...Celebnek érzem magam..."
Én pedig Chuck Norrisnak érzem magam mégsem vagyok Chuck Norris ://
Darv valaki csökkentette az iQ százalékomat 58%-ra, ha érted mire célzok. Ám sebaj majd eljátszom az okos gyereket. Asszem a 70 százalék elég lesz, de várjál-várjál ezt még meg fogod szívni :D
Üdv: J.kókler NK fórumozó
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!