Az itt tartózkodó idegenekre is vonatkoznak a törvények?
Az isteneket az ember teremtette meg magának, mert akkoriban még nem tudta elképzelni, hogyan jöhetett létre és működhet a világ. Végeredményben az akkori ismeretekből kiindulva egy teljesen logikus nézőpont volt az, hogy azért ilyen bonyolult a világ, az élőlények, mert egy, az embernél sokkal nagyobb hatalommal bíró, felettünk álló entitás teremtette az egészet úgy ahogy van.
Azóta viszont már sok minden változott, sok ismeretet szereztünk a világról. De amíg a tudás, az ismeretanyag nem öröklődik, amíg az újszülöttek "üres memóriatárral" születnek és minden egyes generációnak mindent a nulláról kell megtanulnia, addig a teremtő képe nem is fog kikopni a köztudatból.
Nagy eséllyel rájuk is vonatkoznak, de ezen csak azután lehet rágódni, ha mondjuk emberrablásért bíróság elé állítanak egy földönkívülit.
A világ összes országában bűncselekmény alanya (elkövetője) pillanatnyilag csak élő ember lehet. Nem volt még példa másra, így pl. zombit, vámpírt, szellemet, démont és földönkívülit sem ítéltek még el, tehát ezek nem jogképes személyek a bírói gyakorlat szerint.
Igen
20. paragrafus 5.sor: UFOkra is!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!