Kezdőoldal » Ezotéria » UFO észlelések » UFÓK, új nézőpontból! Eddig...

UFÓK, új nézőpontból! Eddig még alig halhattál ebből a szemszögből. Mit szólsz?

Figyelt kérdés

Egy jóbarátom akivel sieltünk elmúlt hétvégén elmesélte a koncepcióját az Ufókról. Nagyon érdekes élény volt hallgatni, bizonyítékokkal együtt, amit most nem tudok megmutatni, mert régi papír alapú volt, de nagyon érdekes. Előszőr hallottam ezt az elméletet és szerintem ez teljesen megmagyaráz mindent.


Ő teológiát tanul egy neves magyar egyetemen és kifinomult lélek, nagyon intelligens és magas az I.Q-ja. Mensáz tag. Az UFO esetekről beszélgettünk és elmondta, hogy azok mind hamisak és felfedte a hamisítás okát is.


Elmondta, hogy az ufókat valamikor a század közepén találták ki sátánisták. Amerikai sátánista szekták nem bírtak fogást találni a hívő amerikaiakon és a katolikus egyházon, ezért azt találták ki, hogy ezt az egész ufó mizériát bevezetik és elterjesztik az emberek között, hogy azok ne Istenben higyjenek, hanem ilyen misztikus ostobaságokban, amit ma EZO TV-nek nevezünk meg spiritualizmusnak.


A lényeg az volt, hogy gazdag sátánista körök fizettek meg embereket, hogy alkossák meg ezt az ufó összeesküvést és hírdessék azt, hogy az ufók akik ide jöttek, azok teremtették az emberiséget és a Bibliai valós Isteni kinyilatkoztatások és Jézus Urunk mögött is igegenek állnak, ezzel az emberek fordúljanak el Istentől és legyenek hitetlenek a sátán prédái. Sajnos ez nagyon is túljól sikerült nekik. Elmondta azt az esetet, amiben ezek a sátánista körök lelepleződtek. Már sajnos a tőrténetre és a forrásokra nem emlékszem, de ha belinkelitek az is jó lesz, mert a barátomnak nincsen netje. Egy Bibliai folyóíratból olvasta, ami nem jelenik meg netes felületen és a nevek nem ugranak be.


Sok papír alapú dokumentumokat mutatott a naplójából, ami a 80-90-es években írt és hiteles egyházi újságokból írt cikkek, amiket mind teológus vetett papírra.


Erre még senki sem gondolt eddig ugye? Nem láttad még ebből a nézőpontból az ufós eseteket ? Osztod véleményemet, miszerint ez az UFÓs jelenség egy szándékos megtévesztés?



2013. dec. 11. 16:04
1 2 3
 21/25 anonim ***** válasza:

Aha kérdező.Nemelfogult teljesen jól tippelt a két kérdés két külön személytől való származását illetően.Esélytelen.

A te istened nyilván a netes hozzászólásoknál tett hazugságokat nem látja.A mennyben biztos nincs Wifi...


Különben:Vita(és élet)képtelen vagy,nem is pazarlom rád a további karaktereket.

2013. dec. 17. 16:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/25 A kérdező kommentje:

"Ugyanis az is ott van benne szép világosan, hogy az állítólagos sátánista terjesztés előtt is pont ugyanígy létezett a földönkívüliekbe vetett hit, mint ma"


Tudom mi volt benne, de félreértelmezted, ugyanis az hogy a földönkívüliekben hittek, az teljesen mász tészta mint UFÓKAT látni az égen tömegestűl, nap nap után. Ez csak a sátánista terjesztés és folyamatos agymosás következménye.


Az összes ufóalakok kinézete a Rózwelli légballon lezuhanása után jött be a köztudatba. Azt a sátánisták csinálták, kormánykörök közreavatkozásával, akik először elismerték hogy vannak ufók és tarják a kapcsolatot a kormányok, mintegy a csalit bedobva. Ha vvoltak ufók és idejöttek már korábban, akár az őskorba vagy ókórban, miért csak Rózwell óta mondják hogy kis nagyszemű szűrke bőrű és pont mint démoni lényeknek kinéző figurák vannak.


Pont démoni külsővel írják le az idegeneket, hogy tudatalatt sátánistává neveljék az ártatlan embereket.


A barátom Menzás. Azaz nagyon értelmes már alapból és ha utánaolvas dolgoknak, akkor eleve többet ért meg mint akik nem Menzásak pl ti. Nem lekicsinylésnek mondom, de így van !


nemelfogult az hogy más is fel tett hasonló kérdést, azt jelenti hogy másnak is mesélte, ami valószínű mert hittanon más felebarátaival és áldozókkal, ministránsokkal is beszélget, ők meg nagyrészt világi emberek voltak előtte és a média sátáni agymosásában voltak. Ez is azt igazolja, a média sötétben tart mindenkit. Démoni sötétségben.

2013. dec. 17. 19:25
 23/25 nemelfogult ***** válasza:

“nemelfogult az hogy más is fel tett hasonló kérdést, azt jelenti hogy másnak is mesélte, ami valószínű mert hittanon más felebarátaival és áldozókkal, ministránsokkal is beszélget”

Nézd, most vagy játszod a hülyét, vagy kérj segítséget az ultra intelligens menzás barátodtól, hogy értelmezze mi a hasonló és egyező közötti különbség.

Egyébként engem nem zavar, hogy, ha ennyire érdekel a téma és előbb kevesen válaszoltad, akkor megismétled. De akkor vállald és ne nézz másokat hülyének.


Ami meg a kérdés lényegére vonatkozik,tudtad-e, hogy még a kis szürke alien image is előbbről származik mint Roswell. Másrészt egy sor más kinézetű, nem démoni jellegű alien is legalább annyira köztudatban van, akkor, hogy van ez a sátánistákkal? Nem végeztek elég jó munkát?

Persze nem akarlak meggyőzni, a tied (vagyis menzás barátodé:) is egy elmélet csak nem áll éppen jó alapokon.

Ami meg a nagy IQ dicskvést illeti... egyre kevesebben hiszik, hogy az intelligencia igazán mérhető ezekkel a módszerekkel. Van a szuper IQ pontosok között rengeteg, akik semmit nem adtak a világnak és vannak átlagosak, akik megváltoztatták a világot... na mindegy

2013. dec. 17. 19:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/25 anonim ***** válasza:

Na jó,kiéheztem már egy jó kis vitára.(undorítóan sok német kifejezést kell megtanulnom nyelvvizsgára,kell egy kis kikapcsolódás)


Na kezdjük:"Tudom mi volt benne, de félreértelmezted, ugyanis az hogy a földönkívüliekben hittek, az teljesen mász tészta mint UFÓKAT látni az égen tömegestűl, nap nap után. Ez csak a sátánista terjesztés és folyamatos agymosás következménye. "


Nem,ez annak a bizonyítéka hogy az emberek nagyonm hülyék,és szegényes ismeretükkel egyedül az UFO-kal tudják magyarázni ha látnak egy fura alakú felhőt.

Nincs itt sem,miféle idétlen Luci Ferenc mániás ténykedés.

Pusztán mindenki azt lát bele a világba amit akar."éhes disznó makkal álmodik" tartja a mondás.


"Az összes ufóalakok kinézete a Rózwelli légballon lezuhanása után jött be a köztudatba. Azt a sátánisták csinálták, kormánykörök közreavatkozásával, akik először elismerték hogy vannak ufók és tarják a kapcsolatot a kormányok, mintegy a csalit bedobva. Ha vvoltak ufók és idejöttek már korábban, akár az őskorba vagy ókórban, miért csak Rózwell óta mondják hogy kis nagyszemű szűrke bőrű és pont mint démoni lényeknek kinéző figurák vannak. "


Hát nem tudom milyen kormánykörök is,merték el és híresztelik az idegenek földi aktivitását.Linkelhetnél forrást,mert viszonylag közel állok nemzetközi csillagászathoz,tehát ha küldesz egy linket én azt továbbküldöm MCSE-nek az meg szépen a SETI-nek.


És az idegenek kinézete:a köztudatban azért ez terjedt el mert ilyennek maszkírozták be az első idegen látogatókat a mozifilmekben.Vajon miért ugrik be mindenkinek Jézusról egy barnahajó,szakállas alak?Mert egy középkori festő így ábrázolta és ez terjedt el.Az idegeneket is vízfejű mandulaszemű kis lényeknek ábrázolták,hát ez terjedt el.


Egyébként az utolsó sort nem tudom hova tenni:"s pont mint démoni lényeknek kinéző figurák vannak. "


Öhm...nemlétező lényeknek tudtommal nincs pontosan rögzített alakjuk.Például a Mikulásnál is változó hogy térdig ér-e a köpönyege vagy kilátszik az övcsatja.



"Pont démoni külsővel írják le az idegeneket, hogy tudatalatt sátánistává neveljék az ártatlan embereket. "


Ilyen alapon minden ilyesztő mesekarakter sátánizmusra nevel.

Most komolyan,szerinted egy sci-fiben egy agresszív,inváziózó,emberiség elleni fajt hogy kéne ábrázolni?Nagy gombszemekkel,és virággal a kezében?

Nem.Auz emberek részben rettegést várnak az akció sci fi műfajtól ,és ezt ijesztő lényekkel lehet elérni.

Különben kis műveltségcsepegtetésnek belinkelem hogy egy középkoriu festő (Bosch) hogy képzelte el a démonokat: [link]


A jobboldali panelben ábrázol elég fura figurákat.


"

A barátom Menzás. Azaz nagyon értelmes már alapból és ha utánaolvas dolgoknak, akkor eleve többet ért meg mint akik nem Menzásak pl ti. Nem lekicsinylésnek mondom, de így van ! "


Ennek ellenére lazán cáfolható hülyeségeket mond.

De ha akkora zsenik vagytok,mi a fogamért nem fénymásoljátok és szkennelitek be azokat a rohadt dokumentumokat?!

2013. dec. 17. 20:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/25 anonim ***** válasza:

Hagyjuk most figyelmen kívül a kérdezőt, mert megrögzött hazudozó és troll.

"nemelfogult az hogy más is fel tett hasonló kérdést, azt jelenti hogy másnak is mesélte, ami valószínű mert hittanon más felebarátaival és áldozókkal, ministránsokkal is beszélget"


Csak hogy attól hogy másnak is elmondja, még a másik ember NEM fog ugyanazokkal a szavakkal és mondatokkal fogalmazni, hanem teljesen másként mégis így történt! lol

Te írtad a régi kérdést is, ennyi, mindenki így gondolja.


Möbiusz-szalag:

"Hát nem tudom milyen kormánykörök ismerték el és híresztelik az idegenek földi aktivitását"

Nyilván arra gondolt, amikor Roswell-nél a hadsereg először azt adta ki a világnak, hogy földönkívüli tárgyat találtak. Később mondták csak hogy ballon volt.


"És az idegenek kinézete:a köztudatban azért ez terjedt el mert ilyennek maszkírozták be az első idegen látogatókat a mozifilmekben."

Ez viszont egyáltalán nem így van. Az első idegen filmekben csak sima ember kinézetű idegenek voltak, esetleg robotok, bádogemberszerűek vagy csáposak és mindenféle trutymó és massza. Sehol sincsenek kis szürke alacsony E.T.-k csak sokkal későbbi mozifilmekben, mikor már elterjedt a köztudatban ez a "faj" és a történetek, jelentések.

Itt egy pár film még a szürkék előtt, sehol sincsenek ilyenek:

[link]

[link]

[link]

[link]

[link]


Pedig Aleister Crowley okkultista is rajzolt már szürkéhez hasonló lényt a Roswelli eset előtt, igaz, annak nem nagy a szeme, de a koponya szinte ugyanaz.

[link]


Szóval a filmeket nem lehet összekötni az UFO és földönkívüli jelenséggel. Másként akkor nem csak a kinézetüket vették volna át, hanem a jellemüket is: támadó, sorozatgyilkos idegenekkel kellene tele lennie a bolygónak pedig erről szó sincs :)


Üdv, George Adamski

2013. dec. 17. 21:14
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!