Kezdőoldal » Ezotéria » UFO észlelések » Honnan lehet tudni, hogy az...

Honnan lehet tudni, hogy az ismerősöm UFÓK-tól kapja-e a tudását?

Figyelt kérdés

A szomszédom egy hétvége alatt megtanult aurát meg jövőt látni. Faluba sok embernek elmondja a bajait, meghogy milyen betegsége volt régen, amiről nem is tudott, mert látsa az aurába a nyomát.


Azt mondta földönkívüliektől(továbbiakba UFO) kapta a tudását. Egyik éjjel elvitték az UFÓK és megvilágosodott. Megértette a spirtualitás, kozmosz és fizika, aura törvényszerűségeit. Elmondták neki, hogy ő kiválasztott, azon kevés egyedek egyike akkikel az UFOk felveszik a kapcsolatot, mert ő nyitott ember a tudósok, meg gazdasági emberek, már szűklátókörűek,mert az a sok elavult tudás lekorlátozza az ismeretüket, már csak aszt látják amit tanultak.


Lényeg az, hogy nem akartuk elhinni, hogy UFÓktól kapta a tudását és poénból mondtuk neki, hogy akkor ha látsa a jövőt mondja el a jövő heti lottószámokat. A bácsi így elmondta a helyszínen ott, még gondolkozni se kellett neki, így egyből elmondta. Nem akartuk elhinni, kinevettük persze. Aztán mondja a Jóska, hogy hát benne volt a TVbe hogy detto azok voltak számok. Nem akartunk hinni a szemünknek, ugyanazoka aszámok voltak, mit a TVbe.


Mondtuk a bácsinak, hogy mondja meg a jövő hetit is, mert nyerni akarunk. de asztat mondta, hogy nem lehet. Az UFÓK Istene ezt nem engedni, nem akarja, hogy rossz célokra pl piára költsük el.


Ő azér nem teszi meg a számokat, mert nem akar nyerni, neki jó így az élete idősen.


Vajon honnan lehet tudni, hogy az UFóktól van-e a tzudása?


2013. nov. 6. 22:59
1 2 3
 11/22 A kérdező kommentje:

Oda ültettük monitor elé, mert én nemtudom elmagyarázni neki a feladatot, mert nem tudom mi az a pím meg pk.


Azt mondta, hogy ez a Goldbach egy hülye volt, de voltak jó meglátásai. Azt is elmondta, hogy ő nem ért ilyen emberi tudományos szövegekhez ami a fizika meg kémia, matek könyvekben van benne, mert az UFÓK nem olyan nyelven adták neki a tudást, hanem egyszerűen, telepatikusan hogy megértse.


Azt mondta, nem is lényeges az, hogy nem tudja az emberek által használt szakifejezéseket, mert egy csomó dologra nincsen emberi szó, mert még ezt sem ismerjük.


Utánagondolkodtam és valóban igaza van, mert amíg nem volt elektromosság, hogy magyarázza el mi az a villám, mondta a bácsi, hiszen még csavuk sem volt az elektromosságra meg mágnesesésségre. Itt már láttam, hogy nagy lélek ő !


kedves george Adamski, igen a bácsitól megkérdeztem amit írtál a kérdést, és azt válaszolta hogy igen ! Tud olyan dolgot, sőt csak olyant tud, amit ma nem ismerünk, de tudományos szavakkal nem tudja elmagyarázni neked, mert a tudományba nincs ilyen szó, mert még nem ismerik, így nem nevezték el !


Mosmár elhiszem én is, hogy ufók atták neki a tudást.

2013. nov. 7. 17:27
 12/22 anonim ***** válasza:

ne itt trollkodjál a történeteddel...

ha azonban igaz lenne, mivel ezt a kérdést innen nem tudod levenni, hacsak nem ismered vmelyik moderátort, akkor még lehetsz bajban is.

mert ugye, ilyen eset felkelti az érdeklődését bizonyos hárombetűs szervezeteknek amik, előszeretettel foglalkoznak ilyen ügyekkel.és onnantól indulhat a móka...:)

2013. nov. 7. 17:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/22 A kérdező kommentje:

Nem trollkodok. Amúgy a bácsi amikor beszélt a CIAról. Elmonda hogy a kormányok kötöttek szövetcséget szűrke fajokkal, akik éjjel elvisnek embereket és elszedik a génjeiket, vérüket és vesznek mintát az aura, energetikai struktúrájukból és adnak a kormánynak cserébe magas tekchnologiát és cserébe nem lövöldözik le az ufókat.


A szűrkék nem akarták, hogy az emberek tudjanak, ezért átverték a kormányt, azt hazudták hogy szupernehéz elemekből lehetne csak összeállítani az űrhajó meghajtórendszerét és az a földön nem állítható elő és ők is antigravitációs mesterségesen előállított térrészben tartják ezt.


Más fajokat kihallgattak a CIA és rájöttek hogy a szűrkék átejtették őket és ku*rvára berágtak, de nem tudnak mit tenni. Simán könnyű atomokból is meg lehet csinálni más tehcnológiával, de nem akarják hogy az USA tudjon más világokba elmenni, mert rájönnének, hogy ott spirituális emberek élnek és a mai tudomány tévút a materializmus egy téveszme és az idegenek mesevilágban tudatlanságban akarja a tartani a földet.


elmondta, hogy nagy ívben teszik a CIA-ra és tehetnek neki egy szívességet, de aztat nem mondta el mit, mert csínya szó volt.

2013. nov. 7. 17:46
 14/22 anonim ***** válasza:
88%

most már biztos h a kérdező troll!!!

neked vmi bajod van, mert semmilyen öreg bácsi ismerősöd nincs akivel ilyen történt volna...

ez a kis mese, amit itt leírtál, majdnem szó szerint ugyanígy a neten is fenn van.vmelyik nap pont ezt olvastam...:)

na további jó guglizást:)

2013. nov. 7. 17:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/22 anonim ***** válasza:
90%

Én őszintén szólva nehezen hiszem ezt. Még a bácsisat az elején csak csak esélyt adtam rá, de ez az utóbbi komment netről összeollózott anyag amit összeesküvés elméletekben hangoztatnak. De mindegy, tegyük fel igaz.


Egy fejlett kis szürke miért kötne szövetséget az emberrel? A kormány segítsége nélkül is eltudják rabolni az embereket, akkor meg minek? Főleg hogy egy elrablásos esetben sem segítettek nekik úgymond. Hogy tudná megállítani a kormány az elrablásokat? Mert szerintem sehogy.


De a bácsitól kérdés:

- Hogy néznek ki az idegenek? Rajzoltasd le vele vagy mondja el!

-Honnan jönnek?


Köszi,

Üdv, George Adamski

2013. nov. 7. 17:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/22 anonim ***** válasza:
88%
adamski te meg az annácska még jók vagytok az elméleteitekkel, bár mindig megy a kritika, de egye fene ez még itt belefér, de ez a gyerek már trollnak is rossz:)
2013. nov. 7. 18:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/22 anonim ***** válasza:
100%
16# Most kivételesen egyetértek :-)
2013. nov. 7. 18:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/22 anonim válasza:
4 általánosod van , de olyan kifejezéseket használsz , mint az energetikai struktúra és a telepátia? Ez akkora fake hogy nem fér el a lakásombam.
2013. nov. 8. 00:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/22 anonim ***** válasza:

"Azt mondta, hogy ez a Goldbach egy hülye volt, de voltak jó meglátásai. Azt is elmondta, hogy ő nem ért ilyen emberi tudományos szövegekhez ami a fizika meg kémia, matek könyvekben van benne, mert az UFÓK nem olyan nyelven adták neki a tudást, hanem egyszerűen, telepatikusan hogy megértse."

De éreztem, hogy valami ilyen lesz... :)

Don't feed the trolls! :D

[link]

2013. nov. 8. 21:00
Hasznos számodra ez a válasz?
 20/22 anonim ***** válasza:
érdekes azóta lapul a kérdező mint tetű a falevélen :):)
2013. nov. 8. 21:26
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!