Dr. Michio Kaku szerint az "ufók" 5%-a valódi és nem valószinü, hogy a földről származna, ő sem elég hiteles? Ő is csak egy műtudós? Ő is csak pénzt akar? Vagy buta? Biztos túlsok ezó maszlagot olvasott, nem?
"Elméleti fizikus, az ugyan az, mint a tudománynak a filozófus." Azért ez csak azon kis részükre igaz, akiket a tévében mutogatnak, mert szórakoztató dolgokat mondanak, és nem, nem elméleti fizikus vagyok :).
A kérdező meg egyszer moderálva lett a stílusa miatt, nem kell tőle cicerói érvrendszert várni.
Az olyan baromságokra, mint hogy Michio Kaku nem tett le semmit az asztalra, mikor a jelenleg futó elméletekhez, mint. pl húrelmélet tetemes mennyiségü munkát tett hozzá, mit szóljak? Hulladék lenéző kommentekhez mit szóljak?
Egyébként pedig, ti vagytok azok, akik mindent kiforgatnak, nem pedig én!
Ebben a videóban elmondja NORMÁLISAN, HOGY SZERINTE NEM FÖLDI EREDETÜEK, DE NEM BIZONYÍTÉK EREJÜ SEMMI, NINCS MEG A "SMOKING GUN", ami annyit tesz, hogy az ilyen végtelenségig tagadó fogyatékosoknak, mint gaebriol nem tud sajnos mit mutatni, de ettől függetlenül ő szerinte több mint valószinü, hogy így van. Komoly ember lévén nem állít tényszerüen olyat, ami nincs bebizonyítva, de ettől függetlenül van magán véleménye!
Vannak olyan emberek, mint ti is, akikkel ha az ember nem ért egyet, akkor levan nézve, meg degradálva! Ti csináljátok ezt! Nektek mindenki mehet lipótra, meg mindenki skizofrén, emberek milliói nem tudják eldönteni, hogy mit látnak!!! Szerintetek! Tipikus példa erre, hogy szerintetek amerikai, jól képzett katonák nem ismernek meg egy meteorológiai léggömböt sem, sőt, egy léggömbe már humanoid lényeket is bele képzelnek! Ez ilyen sztori után mit lehet mondani? Tapsoljak, hogy olyan naívak vagytok, hogy az usa legátlátszóbb szarságainak is bedőltök? Mondjam azt, hogy ti vagytok az "értelmes" emberek, mert dogmatikusan gondolkodtok? Szilárd meggyőződéssel kijelentel te is olyan dolgokat, ami nem igaz, alá támasztani NEM TUDOD, még is engem próbálsz degradálni? Érezd csak magad nyugodtan többnek, meg okosnak, igazából senkit sem érdekel, a kis egodat etetheted vele, de az mit sem számít tudod.
Kilóg a lóláb a világ számtalan területén, hogy mutyizás van, te meg mint valami vak bírka, még begetsz is nekik! Gratulálok, igazán értelmes vagy! Kondicionált elméddel sokra fogod vinni az életben, szabad gondolatok zero számmal, csak az a jó és helyes, amit az egyáltalán nem romlott társadalmunk, tudományunk elismer, és áldását adja! Legyen így! Csak légyszives, akkor menj a fenébe innen, mert te nem objektívan szemléled a dolgokat, hanem csak mint egy bot az aktuális témában megkeresed a legkisebb kritizálható dolgot, aztán megpróbálsz felsőbb rendüsködni! A szkepticizmusnak nem arról kell szólnia, hogy minden szarba bele kötsz, hanem arról, hogy megkérdőjelezel dolgokat. Az nem azt jelenti, hogy egy ilyen kérdésnél is, egy ilyen videót kiforgatsz, olyan személyeket, mint Michio Kaku megpróbálsz degradálni, csak azért, hogy a te aktuális nézeteid, miszerint egyetlen ufó észlelés sem valós (csak azt nem értem akkor miért foglalkoznak vele annyian, és miért van még kormányoknak is államilag finanszírozott ufo kivizsgáló csoportja, és miért is mondják megannyi esetre azt, hogy HALVÁNY LILA GŐZÜK SINCS MIVOLT AZ), mert te szerinted ezt megannyi !TUDÓS! kijelentette! Azok akik ezt mondják azok tudósok, akik nem azok meg fotel fizikusok! Tipikus!
Egy szar alak vagy, és leszarom hány kis haverod jön még ide degradálni, ami tény az tény! A stílusom pedig kiérdemeltétek
Rettentő érdekesnek tartom, hogy a moderátorok az ilyen hozzászólásokat bent hagyják napokig. Biztos hosszú volt, akkor kielem a lényeget belőle: "szar alak vagy". Eddig azt gondoltam, hogy a szabályzatba ütközik a személyeskedés, de akkor ezek szerint nem, úgyhogy itt egy üzenet a kérdezőnek:
A nagymama utolsó mondatára koncentrálj. És nem, nem azért, mert nem vagy "szkeptikus", vagy mert "hiszel az ufókban", az ilyet még egyáltalán nem indokolna. Az viszont, hogy feljogosítva érzed magad erre a stílusra csak azért, mert valaki nem ért egyet Veled (és ezt nálad kultúráltabb formában ki is fejti), az már indokolja.
Bár gyanítom, én úgyis moderálva leszek.
Ja és ui: az itt hozzászóló szkeptikusok nem minden kijelentésével értek egyet, de ettől még kultúráltabb módon nyilatkoztak nálad. Főleg, ha már az egy szer moderált acsargásod is beleszámoljuk.
Ne haragudj utolsó, van igazság abban amit mondol, de ettől független, amikor megmásítják emberek szavait, valótlan dolgokat állítanak, azt alá támasztani nem képesek, a maguk hülyeségét, mint egyetlen igazságot próbálják elő adni, és ezen felül még fölényeskednek is, akkor sajnos ez marad. Mert jópofizhatok én nekik, ahogy megtettem már számtalanszor, hogy értelmes, diplomatikus módon próbáltam a szemüket pár igazán markáns tényre ráírányítani, általában megkaptam azt, hogy én egy lipótra való hülye vagyok, mert az nem az. Fogalmuk sincs mi az, de az amit te mondol, az tuti nem. Miért? Mert nem. Mert olyan nincs. Miért nincs? Mert nincs BMEG MERT NINCS!!444 Mindennek megvan a határa. Nem fogok minden egyes témában előlről kezdeni mindent, nem fogom ugyan azokat a köröket lefutni minden esetben. Láthatóan nem hatott rájuk az eddigi normális, diplomatikus viselkedés, mert minden esetben az lett a vége, hogy ŐK személyeskedéssel elintézték az egészet, miszerint "buta vagy, hívő idióta vagy aki minden szart benyel", stb.
Ebből elég volt! Nekik az van kb., hogy elé teszel x-et követel egy y-t. Elé teszel y-t, követel z-t. Elé teszed a z-t, követeli A-t. És így tovább. A végén mindig te vagy a hülye, meg az idióta.
Abban egyet értek, hogy itt az ezo rovatban sokszor elharapódzik a vita, és elég paraszt módon képes mindkét fél reagálni a másik megnyilvánulásaira (az olyan kérdéeseknél, amik teljessen idióták, én is trollkodom, pusztán unaloműzésként). Viszont az is igaz, hogy ebben a rovatban iszonyatosan sok a tényleg teljesen idióta, abszurd kérdés, ami vagy trollkodás, vagy színtiszta provokáció, ritkább esetben tényleg úgy gondolja a kérdező, ebben az esetben a hülyeség fáj :). Ez a kérdés mondjuk pont nem ilyen baromság, viszont szerintem provokatívan lett kicsit feltéve, gyanítom, ezért lehetnek egyes válaszok indulatosabbak.
Egyébként, nem tudok itt minden szkeptikusabban gondolkodó nevében nyilatkozni, csak a sajátomban, de alapvetően a szkeptikusság nem egyenlő a teljesen elutasító, ignoráns hozzáállással. Arról van szó, hogy kétkedve fogadjuk ezeket a "bizonyítékokat". Valóban, sokat nem lehet megmagyarázni, ugye az UFO-knál maradva ettől Unidentified az a Flying Object :). Nem is állítom, hogy mindet meg tudom magyarázni, hogy tudnám, bár kétségtelen, van olyan szkeptikus beállítottságú, aki olyan, mint amit mondasz, hogy bármi, de az biztosan nem, mert csak.
Viszont a dolog leglényegesebb pontja ott van, hogy itt tulajdonképpen ti tesztek állításokat, miszerint itt vannak az ilyenolyan ufók (tudom, ebe-k, én már maradok az ufó szónál, mint gyűjőtszónál -- apropó, abban ugye megegyezhetünk, hogy ez a reptoid-krixkraxi-lumbuakármi baromság?:)). Ugyebár a tudományos bizonyítás menete mindig az, hogy az bizonyít, akinek állítása van, nem az abban kétkedő az ellenkezőjét. Ennek az egyszerű alapelvnek a figyelmen kívül hagyását inkább mondjuk vallási fanatikusoknál tapasztaltam többet, de itt is kezd elterjedtté válni. Szóval, amíg nincs rá bizonyíték, addig kétkedéssel kezeljük ezeket, igazából ezt jelenti az, hogy szkeptikus. Ha meg valaki hülye, az nem attól hülye, hogy érdekli ez a téma, vagy esetleg elhiszi :). De az már azért egész más, ha olyan meredek dolgokat állít, mint néhány egyes "neves" ufológus, lásd pl. az a "tudós", akinek most nem jut eszembe a neve, guglizni nincs kedvem, de az az állítása többek között, hogy gravitációs távcsövet épített, földönkívüli segítséggel. Láthatóan fogalma sincs, mi az a gravitációs hullám ,ami nem baj, de ezzel ez arővel azt is állíthatta volna, hogy de Broglie távcsövet épített, ugyanennyi értelme volna :). Na, az ilyenek nagyban rontják a "hívők" hitelét. Főleg, ha benne vannak a tévében.
Én sosem állítottam azt, hogy földön kívüliek tutira itt járnak.
Hogy tehetnék ilyen kijelentéseket?
Itt arról van szó, hogy az alapjaiban abból indulunk ki, hogy a, itt járnak, b, itt jártak, c, egyiksem.
Namost, ha az első kettő az igaz, akkor egyértelmü az, hogy A, vagy nincs rá bizonyíték, B, egy nálunk befolyásosabb réteg nem szeretné ezt velünk tudatni.
Tehát, amikor arról van szó, hogy nem vetjük el a lehetőségét A vagy B-nek, felmerül a kérdés, jogos kérés-e az, hogy mi bizonyítékot akarunk ennek igazolására?
Az egyetlen mód az, ha nem akarjuk az igazságot hivatalos álláspontokból megkapni, mert látható, hogy ez teljesíthetetlen követelés. Ezért tartom ezt egy bődületes mellé beszélésnek, és totális téves gondolkodásnak. Van ahol helye van a szkepticizmusnak, és van amiben nincs. Amikor arra adjuk a fejünket, hogy megpróbáljuk ezt megérteni, akkor a szkepticizmusunk nem abból kell hogy álljon, hogy hivatalos, megdönthetetlen bizonyítékot akarunk, hanem abban, hogy mérlegelünk, és nem lenyelünk mindent. Nos, amikor arra vetődik a figyelem, hogy hivatalosan úgy megmagyarázni igen érdekes dolgokat, hogy az kielégítő legyen, mint pl. Roswell, akkor felmerül a kérdés, miért nem? Miért nem folyik egyértelmü párpeszéd a hatalmi csoportok és a nép írányában. Miért folyik totális terelés? Miért lesz egy hivatalos, katonai közelemény nevetségesen megmásítva más napra? Miért vannak olyan hivatalos dokumentumok napvilágon, amik azt sejtetik, hogy van valami amiről nem tudunk? Miért van a NASA-nak megmondva, hogy ha talál valamit azt titokban kell tartania? Stb.
Ezek olyan dolgok, amik bár konkrétan, 100%-ban nem tudnak semmit sem bizonyítani, de a mérleg nyelvét eltolják egy írányba. Éppen ezért az ilyen kijelentések, amiket fent is megtett geabrol, hogy nincs épkézláb ufo észlelés, az szimpla tagadás, és az objektív tények nem figyelembe vétele. Erre ilyen témában abszolut nincs szükség, vagyunk itt néhányan akiknek nem ment el a józan eszük, megtudják ítélni mi az, ami totális bődületes baromság, és mi az ami száraz tény. Tudni fogjuk magunk is, hogy mikor lesz vmi hivatalosan elismerve, ehhez semmi szükségünk egy gaebrolra. Ő nem építi a dolgokat, hanem csak élősködik rajta. Saját egoját eteti azzal, hogy kinyilatkozik magas lóról, semmi más. Ennek semmi értelme...
Amit az utolsó hsz-edben írsz, mindig el tudtam fogadni. Az elejével még egyet is értek. Mármint ahogy csoportosítod a lehetőségeket.
A te jelöléseidet használva: ha A) vagy B) az igaz, akkor nyilván, a híradóban nem fogunk bizonyítékot látni, mert vagy nincs, vagy nem akarják, hogy tudjunk róla. Ez oké, aláírom, bár személy szerint azt gondolom, hogy ha már itt járnak-jártak, akkor az valamilyen módon bizonyítható kell, hogy legyen, de persze logikailag helyes az A) felvetés is. Viszont, ha a B) igaz, az két dolgot jelenhet, folytatva a gondolatot. Vagy baromi rosszul csinálják, vagy minden létező elérhető "bizonyíték" hamis. Utóbbi eset ugye erősen elhitelteleníti a hívőket, bár ez most egy mellékvágány, csak így kerekebb a dolog.
Ugyanakkor azért ebben már van jó adag paranoia is. Persze, a kormányoknak nem hiszünk el mindent, elég csak híreket nézni, meg választási kampányokat, hazudnak azok szépen. Viszont olyanról nem tudok, hogy a NASA-nak ki van adva, hogy el kell titkolnia, ha talál valamit. Ami van, az a 72 órás szabály, ami nagyjából annyi, hogy annyi időt kell szánnia az adott kutatónak arra, hogy nyilvánosságra hozatal előtt egyeztessen a vezetőkkel. Ez pedig (nekem ez a véleményem, de akkor a logika kedvéért tegyük fel, hogy nem biztos, hogy így van) azért van, mert ha a NASA megszólal, annak súlya van. Nem szeretnének hülyeséget mondani (lásd pl ALH84001, az kellemetlen volt azért). Elég sok tudományos intézetről meg konkrétan tudom, hogy szó sincs ilyen nyilatkozatról-megkötésről, sőt, az intézetvezetők harsányan nevetnének egy ilyen felvetésre-kérdésre :).
Szóval, logikailag helyes, amit mondasz, de ha meg ne várjunk megdönthetetlen bizonyítékot, akkor a sok "hívő" ne is akarjon nekünk ilyet prezentálni. Ez ugyanez megfordítva :). Egyébként meg azért emlegetem én is azt, hogy bizonyítékok hiányában fogadom a dolgot kétkedve, mert ha elfogadjuk B)-t, elég nehezen tudom elképzelni, hogy soha, semmi ne szivárgott volna ki, A)-t pedig szintén nem tartom túl valószínűnek.
A bődületes terelésre (amit nem tudok vitatni, a roswelli esetnél pl. tényleg volt ilyen) szerintem van olyan magyarázat, ami hihető, és semmi köze semmi földönkívülire. Tegyük fel, hogy lezuhant valami, valami szupertitkos katonai repülő. Nyilván, ha egy ilyen egymásnak ellentmondó nyilatkozathalmazzal találkozik az ember, ez ufo teória mindjárt hihetőbb, és ez jó álca a hadseregnek. Azóta is :).
Bocs az összevisszaságért, siettem, lehet, hogy ki is hagytam valamit.
Annak idején a NASA készítetett egy tanulmányt, hogy mit kellene tennie, HA.
A tanulmányban az a tanács szerepelt, hogy kussoljanak, mert megbolygatná a civilizációt. Namost, persze ez nem hivatalos parancs, csak egy hivatalos jó tanács volt, rádbízom, hogy mit gondolsz, követik-e a "jó" tanácsot ;>
Vannak közvetett bizonyítékok, tele van velük manapság az internet, elég megnézni az ősi idegeneket, amiket bár jó ízüen nevetnek ki egyesek, azért szvsz elég meredek dolgok hangzanak el. Persze ezt elszokás intézni pár hivatalos storyval, meg hogy ez csak mese, de szerintem pont elég ahhoz, hogy elkezdjünk gondolkodni. Igazából szélmalom harc ez
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!