Nem gyanús, hogy az emberiséget lényegében vissza lehet vezetni egyetlen nőre?
Fehérjebiológusok kimutatták ugyanis, hogy a ma élő emberiség genetikailag egységes eredetű, és tulajdonképpen vissza lehet vezetni egyetlen nőre, aki mintegy 150 ezer évvel ezelőtt élt . Erre a megállapításra pedig a következő módon jutottak : frissen szült nők méhlepényeit gyűjtötték össze a világ minden részéről, a belőlük kivont mitokondriumok teljes génképletét kifejtették . Ezután vizsgálták, hogy az egyes génszekvenciák mennyire felelnek meg egymásnak . A mutációs gyakoriság ismeretében és a legnagyobb eltérések figyelembevételével ki lehet mutatni, hogy mikor éltek a ma élő emberiség legősibb képviselői . A mutációs gyakoriság pontos értékét igen jó közelítéssel meg lehetett határozni a ma élő emberek és közvetlen őseik genetikai vizsgálatával .
Ezekből a vizsgálatokból az a megdöbbentő felfedezés következett, hogy a ma élő emberiség mindössze egyetlen nőtől, s maximum öt férfitól származik ! Ez a bizonyos kis csoport pedig valahol Afrika középső részén élt és nagy valószínűséggel néger volt . Lehetséges volna hogy ez a kis csoport mindenféle segítség nélkül dacolni tudott a rengeteg ragadozóval és a többi előember csoporttal ? Vagy valami más is lehet a háttérben ?
Na, mint egy "kis" hozzáértéssel rendelkező, hadd szóljak közbe :) Te, kedves kérdező, az ún. "Mitokondriális Éváról" beszélsz.
Húh.. megpróbálom nem túl tudományosan elmagyarázni:)
A mitokondrim DNS-ét anyai ágon örököljük.( A mitokondrium egy sejtszervecske, tehát NEM a sejtmagi DNSről van szó)
Tehát, mi anyánktól örököltük, ő is CSAKIS az ő anyjától, ő meg a dédanyánktól stb... Őseink minden generációjában tehát csak egyetlen olyan nő volt, akitől a mitokondriális géneket örökölhettük. Ez eddig ugye logikus. ( Apai nagyanyánktól nem kaphattuk, sem nagyapai dédanyánktól. Kizárólag az anyánk női felmenőitől)
Mitokondriális Éva kb 130-160 ezer éve élt, valószínűleg Kelet-Afrikában. Akkoriban a Földön 15.000 és 20.000 ember élhetett.
De közülük egyedül Éva mitokondriális genetikai vonala maradt fent kizárólag nőági leszármazási sor mentén is!!!!!
Éva ennek a 150 ezer éve élt csoportnak az egyetlen olyan nőnemű egyede, akitől a ma élő egész emberiség kizárólag anyai ágon is származik. Ez nem azt jelenti, hogy CSAK Éva élt, hanem azt, hogy volt olyan időszak az emberiség későbbi fejlődésében, amikor az Évától származó mitokondruiális gének kiszorították Mitokondriális Piroska és Juliska vonalát. Ez természetszerűleg megtörténik, HA a populáció egyedszáma lecsökken (kutatások bizonyítják, hogy volt olyan, amikor az emberiség lélekszáma nem volt több pár1000-nél)
Évának és utódainak fiai is lehettek, csakhogy azon ágak mentén mitokondriális géneket nem örökölhettünk ( Mivel ugye az CSAK anyától öröklődhet) Viszont a "normális" DNS-készletünk jó része ezektől származik.
Amúgy, az Y kromoszóma kizárólag apáról fiúra öröklődik, ezt a női test nem hordozza.(XX és XY ugye)
Az Y-kromoszómák leszármazása mentén is kijelölhető a legutolsó olyan férfi, akitől az összes ma élő férfi kizárólag apai vonalon (is)származik. Na, ő meg az Y kromoszómás Ádám. :)
33-as vagyok:
Ezt a mitokondriális dolgot úgy képzeld el, mint egy fát: A legkisebb ág hegyétől induljunk el a törzsön át, a gyökér felé.
Piroska, Juliska..stb..a gyökér, Éva a törzs, mi meg az ágak.
33as ismét:
Az első 100 ezer évben az ősemberek nagyon kis csapatokban éltek Afrikában. Az éghajlat szélsőséges alakulása miatt 70 ezer évvel ezelőtt mindössze 2 ezerre esett az egész emberi faj létszáma. ( Az ember 60 ezer évvel ezelőtt szóródott szét Afrikából. Ergo, 70 ezer éve még "bejárható" távban voltak a kis közösségek. )
Ez a 2 ezer főnyi emberelőd elég kis számú már, hogy egy genotípus elnyomja a többit.
Az elnyomás természetesen nem egyszerre történt, hanem hasra ütök, 5432 év alatt )
Újra elolvastam a kérdésedet.
Ezt te hol olvastad? Be tudod esetleg linkelni?
Akkora ferdítések vannak benn, mint a ház :)
A 33-asnak igaza van, Kérdező.
Ilyen körülmények mellett simán kihalhat a többi nő utódja.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!