Napok óta az ablakomból figyelek egy "csillagot". De van egy furcsa jellemzője ennek a csillagnak, hogy villog érdekelne a véleményetek?
#9
De a légkör (is) okozza a csillagok villogását. Ezen kívül még a csillag távolsága sem mindegy hogy a csillag fénye mennyi csillagközi poron és gázon átszűrődve jut el hozzánk. Ezek mind-mind villogás formájában jelentkeznek. Egy 20 fényévre lévő csillag fénye jóval kevésbé torzul mint egy 60 fényévre lévőé.
Nem tudom, hogy a kérdező erről írt-e, de én is szoktam néha látni egy szép égitestet, amely erősen villog, vibrál, és a többi csillaghoz képest feltűnően gyorsan mozog, egy pár órán belül pedig már le is bukik a horizont alá. Nemcsak a megszokott fehéres színe van, hanem kékes, sőt vörös is.
Én úgy tudom, hogy a bolygók egy részét is lehet látni szabad szemmel, és innen a Földről ezek is csillagoknak látszanak. Nekem van egy olyan érzésem, hogy amit én látok, az a Vénusz bolygó, tehát nem csillag. Ha ez tényleg igaz, akkor viszont az a különös benne, hogy miért vibrál ennyire, hiszen igen közel van hozzánk a csillagokhoz képest.
De szoktam látni egy vöröses, vagy halvány narancssárgás színűt is. Lehet, hogy ez utóbbi a Mars.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!