Az emberi faj a jövőben drasztikus változásokon mehet keresztül, az evolúció folyamata ránk is hatással van, és úgy tűnik nem áll meg. Persze vannak feltételezések, melyek szerint fejlődésünk vége felé járunk, és innen már lefelé visz az út, de nem hinném, hogy a valóság ez lenne. Ugyanis az ember az intellektus fénykorát éri, agyának végeláthatatlan szerep jut. És talán a legvalószínűbb tézisek a koponya zsugorodása (bölcsességfog nem fér el) a koponyacsúcs ezzel szemben emelkedik, nyúlik. Az ujjak hosszabbodnak a tenyérhez viszonyítva, a szőrzet beleértve a hajszálakat és a szempillát is eltűnik a testről, az átlag testmagasság is nagyobb lesz, a fogak elgyengülnek és akár ki is hullhatnak. Valószínűleg fizikálisan gyengébbek leszünk, de ezt az orvos- és géntudomány valószínűleg majd kiküszöböli.
Ezek mind nagyon érdekes dolgok, de minimum több százezer év, mire az evolúció oda jut, hogy szembeötlőbb változás történik az emberen. Még a legminimálisabb testi elváltozáshoz is, sok százezer év kell.
2013. márc. 7. 16:34
Hasznos számodra ez a válasz?
3/16 anonim válasza:
Újabb példa a beszűkült gondolkodásmódra, mivel gyakorlatilag most is űrlények vagyunk.
2013. márc. 7. 16:40
Hasznos számodra ez a válasz?
4/16 anonim válasza:
igazából űrlények akkor leszünk, ha olyan technológiát fejlesztünk ki, amivel más mostani technikai szintünken lévő fajok bolygóján járhatunk és nekik mi leszünk az űrlények!
én szeretnék űrlény lenni, de nincs meg a technikám hozzá! én az egész világegyetemet felkutatnám élet után!
de sajnos nem tehetjük ezt meg, mert nem értünk hozzá. így csak nekünk vannak űrlényeink, azok az ufok akik a földre látogatnak! de előbb utóbb remélem az ember is űrlény lesz!!!
2013. márc. 7. 17:13
Hasznos számodra ez a válasz?
5/16 anonim válasza:
2. válaszoló: már most is legalább 20 centivel magasabbak vagyunk átlagosan mint ezer éve. A szőrzetcsökkenésről meg ne is beszéljünk XD
2013. márc. 7. 17:24
Hasznos számodra ez a válasz?
6/16 anonim válasza:
a szőrzet nem hiszem, hogy csökkent volna! mégis mitől?
a magasságra meg nincsenek bizonyítékok! hisz nem tudjuk 1000 évvel ezelőtt mennyi volt a föld emberiségének átlagmagassága és a mait is max meg tudjuk tippelni, hiszen minden embert nem mérhetünk meg!
2013. márc. 7. 17:26
Hasznos számodra ez a válasz?
7/16 anonim válasza:
3. válaszoló:
Még nem igazán vagyunk űrlények. Ha a Naprendszert lekicsinyítenénk úgy, hogy a Nap kb 14 m átmérőjű legyen, a Plútó még mindig 60 km-re lenne. Na mi ebben a Naprendszerben kemény 3 cm-t utaztunk, amikor feljutottunk a Holdra. Hol van még az űrkorszak......
2013. márc. 7. 17:59
Hasznos számodra ez a válasz?
8/16 anonim válasza:
De mi is az űrben vagyunk, arra gondoltam.
2013. márc. 7. 18:05
Hasznos számodra ez a válasz?
9/16 A kérdező kommentje:
Ááhh, nagyszerű, ez a stréber kis okostojás használja a regemet. :D Bocs, fiúk, én ehhez nem értek (vagyis nem izgat). Amúgy nem vágja senki, hogy az "űrlény" az "űrlény-küllemű"? :D
2013. márc. 7. 18:07
10/16 anonim válasza:
űrlény szó alapból hülyeség, ilyen nincs hogy űrlény, vagy jól mondja montihun, mi is űrlényeg vagyunk
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik. Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!