Szerintetek léteznek UFO-k és láttatok már?
Eddig háromszor láttam olyan repülő tárgyat, amit nem tudtam azonosítani. (Légifolyosó van felettünk, így naponta számtalan olyan repülő objektumot látok, amit tudok azonosítani - helikopter, repülőgép, elvétve, a légifolyosótól függetlenül, sárkányrepülő vagy hőlégballon.)
Nem állítom, hogy az általam látott repülő tárgyak idegen űrhajók voltak. Észlelésükkor mindig volt velem más is, aki szintén látta, és ők sem tudták azonosítani.
1. Zölden fénylő, ovális, lassan és hangtalanul vonult át az égen, pár fokkal a zenit alatt. Észlelés helye: dunántúli kisváros, ideje: 1978 szeptember, kb. 20:30. Objektum mérete: kisebbik sugara nagyjából a telihold látszólagos méretének felelt meg.
2. Fehér színű, élesen világító, teljesen kerek. Az egyik közeli hegy csúcsán jelent meg, lassan felemelkedett, kb. 2 percig egy helyben állt, majd visszaereszkedett. Látszólagos átmérője kb. 15 cm volt. Észlelés helye: Felső - Ausztria, kis panzió Gmunden közelében, ideje: 1992, december 30., este 9 körül.(Itt a mérete zavart, szerintem túl nagy volt lampionnak...)
3. 3 db, egy vonalban repülő, kör alakú fény. Színük fehér, jóval a repülőgépek repülési magassága alatt hang nélkül, viszonylag gyorsan haladtak, amikor megpillantottam, a zenittől pár fokkal észak - nyugatra voltak. Egyenes vonalban haladtak dél felé, kb. öt percig látszottak. Méretük egyforma, látszólagos átmérőlük kb. 2 cm, látszólagos távolságuk egymástól kb. 15 cm. Észlelés helye: dunántúli kisváros.Időpont: 2008. augusztus, este 10 körül.
Mindhárom jelenség szép volt, és kicsit sem félelmetes. Csak éppen máig sem tudom, mik lehettek.
igen én már találkoztam földönkívülivel. kb. fél méterre volt tőlem..és nem egyedül voltam..tehát van más szemtanú is. nem olyan volt mit amit az emberek elképzelnek..
most gondolom jönnek a negatív barom kommentek..leszarom.
..és mivel kifejezettem nekem mutatta meg magát meg a tesómnak..így igazából nem is bánt h hitetlenek vagytok.én sem hittem míg nem találkoztam...soha nem hazudoznék ilyen dolgokat.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!