Lehetséges hogy ez lesz a föld sorsa?
Lehetséges lehet, de ez a videó fake. A maják nem vették volna észre ezt a csillagot, közel sem volt meg hozzá a technikájuk, hogy kiszámolják, hogy 2012-ben fog ideérni (szerintem még ma sem lehetne pár száz évvel előre ennyire pontosan számolni, bár mind a matematika, fizika és technológiai tudás fejlettebb, mint volt).
Mindig kell valami nagy pánik, az Y2K nem jött be, a következő a 2012. Ha bizonyíték nincs, akkor lehet gyártani. Már csak arra vagyok kíváncsi, hogy miután nem történik semmi 2012-ben, még lesz egy két hír, hogy jajj el lett számolva és valójában 2013/2014/2015 a való dátum. Aztán ha az is lecseng, kíváncsian várom, mi lesz a következő :)
A válasz írója 81%-ban hasznos válaszokat ad.
A válasz megírásának időpontja: ma 13:14
Neked szeretném mondani, hogy igen is a mayák meg állapíthatták azt, hogy egy bolygó 28000 évente éri el a földet, hiszen matematikailag és csillagászatilag is nagyon fejlettek voltak, nem azért maradtak fent templomaik, vagy a naptárjuk, vagy írásos pergamentjeik mert buták voltak.
AZért mondtam hogy képesek voltak rá, mert a national geographic-en láttam hogy a mayák ahol éltek ott lehetett látni a a galaxis középpontját is... És azt is hogy a földhöz viszonyítva vízszintes lesz, 2012-re a földdel, a maya hellyel... Nagyon érdekes, látni kell ezt, hogy elhidje az ember , nagyon érdekes, játékokat űztek , amiknek a helyüket a csillagok határozták meg... És 2012-ig naptárt csináltak, simán ki tudtak számolni dolgokat..
JÓ JÓ egyet értek abban, hogy nem biztos hogy ismerték a nibirut, sőt biztos hogy nem ismerték... De lehet hogy rájöttek olyan dolgokra ami végett joggal 2012 a naptárjuk vége... Majd kiderül...
Azt is elakarom mondani, hogy a maya tekercsek nagy része eltűnt, amik meg voltak, de idővel eltűnt nem tudni hova... Vicces.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!