Megtennétek nekem hogy írtok nagyon félelmetes igaz történeteket melyek veletek történtek meg?

A legfélelmetesebb talán az volt, amikor a fősulin utolsó félévet megelőző tantárgy-felvételnél kidobott a Neptun 5 perccel a megnyitás előtt :D

Viccet félretéve, egy kicsit más jellegű sztorim van. Nem is annyira félelmetes, de nekem egyedül akkor volt szó szerint halálfélelmem az életben (még ha csak egy pár pillanatra is). Sok-sok éve történt, hogy aludtam, és álmodtam is valamit. Csak az utolsó képfoszlányokra emlékszem az álomból: valami balesetet szenvedhettem (?), mert egy kerekes ágyon toltak keresztül egy nagy csarnoktermen. Megvan még, hogy fa szerkezetű kupolája volt középen üvegablakokkal. Többen körbeállták a kocsit és rohanva toltak keresztül a csarnokon, kb. kiabáltak is de nem értettem miket. Én meg fekve csak felfele láttam a tetőszerkezetet, nem tudtam mozdulni. Igen, eléggé úgy hangzik, mint amikor tolják a balesetet szenvedett embert a sürgősségin. Ez persze csak utólagos feltételezés, mert beleillik ebbe a sztereotíp képbe, ebből jutottam én is a "körítésre mint magyarázatra". Viszont az álombeli előzményekre nem emlékszem.

Viszont ami félelmetes volt, hogy ezután hirtelen felébredtem, és nem tudtam mozogni. A takaró alatt voltam, teljesen öntudatomnál, de képtelen voltam megmozdítani akármimet, se kéz, se láb, de még csak levegőt sem tudtam venni. Az villant át az agyamon, hogy a takaró alatt elfogyhatott a levegő, és valami miatt ezért bénultam így le (fogalmam nincs, ez plauzibilis magyarázat-e, de 1 másodperc alatt erre futotta). Eléggé ijesztő volt, utána jött a gondolat, hogy most így fogok meghalni.

Persze ki lehet találni, hogy mivel nem szellem vagyok, és írom a hozzászólást, így sikerült kimászni a takaró alól. Csak a kettő együtt így ütött eléggé :D

"Viszont ami félelmetes volt, hogy ezután hirtelen felébredtem, és nem tudtam mozogni. A takaró alatt voltam, teljesen öntudatomnál, de képtelen voltam megmozdítani akármimet, se kéz, se láb, de még csak levegőt sem tudtam venni. Az villant át az agyamon, hogy a takaró alatt elfogyhatott a levegő, és valami miatt ezért bénultam így le (fogalmam nincs, ez plauzibilis magyarázat-e, de 1 másodperc alatt erre futotta). Eléggé ijesztő volt, utána jött a gondolat, hogy most így fogok meghalni."

Ez egy természetes jelenség, elég sok ember találkozik vele az élete során.

[link]

Nekem nyugtató elvonás után lett egy olyan tünetem, hogy kívülről láttam saját magamat. Azt hittem, hogy megőrültem, agyvérzésem van, vagy az ufók ellopták a személyiségem. Hát mit mondjak, összefostam magam a rettegéstől. Később kinyomoztam, hogy ez meglehetősen gyakori tünet, és az a neve, hogy deperszonalizáció.

Ennek ellenére már az is rendkívül ijesztő, hogy ilyen dolgokra is képes az emberi agy.

Nem mind velem történt, de íme:

Apukám gyerekkorában beleivott a petróleumba, és nagyon beteg lett, majdnem meghalt. A szobában, ahol feküdt, volt egy porcelán szobor, két kis törpét ábrázolt, ahogy ütik az üllőt kalapáccsal. Apukám lázálmában megmozdult a szobor, a két törpe tényleg ütötte az üllőt. Felnőtt korában random kapcsolgatta a tévét, de egyszer csak lefagyott, mert a képernyőn ugyanez a kép volt, mint gyerekkorában a lázálmában, a két törpe, még a törpék színei is stimmeltek. Természetesen úgy döntött, hogy tovább nézi ezt a csatornát, és kiderült, hogy a műsor a reinkarnációról szólt.