Kezdőoldal » Ezotéria » Természetfeletti lények » Kiskoromban szellemet idéztünk...

Kiskoromban szellemet idéztünk. Létezik, hoyg sikerült?

Figyelt kérdés

Csak játszani akartunk, alig tíz évesek voltunk. Gyújtottunk gyertyát, nevetgéltünk, de komolyan gondoltuk. Körbeültünk és hívogattuk a szellemet. Persze nem történt semmi aztán később már csak nevettünk a dolgon. Természetesen a mi lakásunkban volt ez az egész hülyeség. A kopogó szellemet idéztük.

Most így évekkel később, ahogy visszagondolok rá, utána rengeteg fura dolog történt.


1. Egyedül voltam a házban. Volt egy nagyon kedves cicám. Aludt én pedig simogattam közben. Csend volt és pedig már vagy öt perce simogattam, mikor hirtelen felugrott a helyéről, felborzolta a szőrét és egyenesen a szobám egyik sarkára meredt, morgott és fújt. Mondanom sem kell, hogy én semmit nem láttam ott, de annyira megijedtem, hogy kint vártam meg az udvaron a szüleimet.


2. Gyakran előfordult, hogy magától bekapcsolt a videó. Ha kazetta volt benne akkor visszatekerte magától. Erre anya mindig csak azt mondta, hogy " biztos csak valami áram löket, meg ilyesmi" én sem gondoltam akkor bele. Nem törődtem ezzel.


3. Gyümölcsök kiestek csak úgy a tálból. Az egyik kalap csak úgy leesik a fogasról. Az éjszaka közepén a táskám leesik a polcomról... ugyanez könyvekkel is megtörtént. Aztán érdekes módon mindig hajnali 3-kor felkeltem... aztán persze vissza aludtam, nem történt semmi, de ez, hogy 3:00-kor felébredek valamiért ijesztő volt számomra.


Azóta eltelt 15 év és elköltöztünk onnan, de úgy hiszem, hogy ez a dolog velem jöhetett, mert az életem is gyökeresen megváltozott velem együtt, habár ebbe már nem mennék bele olyan részletesen. Remélem, hogy egy kiskori játékom miatt nem rontottam el az életem.



2016. júl. 11. 12:13
1 2
 11/16 anonim ***** válasza:
42%
kérdező! a bunkó az te vagy!--- már annál is inkább, hogy szellemek nincsenek, ha vannak akkor sem ebben a dimenzióban, de ennek utána kellene járni, nem mesékben hinni!!!! a google a jóbarátod nem?
2016. júl. 12. 16:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/16 A kérdező kommentje:
Látom kedves utolsó, nagyon dolgozol azon, hogy lejjebb menjen a százalékod :) Jól csinálod. Just keep going.
2016. júl. 12. 16:53
 13/16 anonim ***** válasza:
65%
... roppantul nem érdekel a százalékom, nem ettől függ az életem, a véleményem meg akkor is ez, még ha § százalékra megy le akkor is, egyébként ez is manupulálva van, de az sem érdekel!
2016. júl. 12. 18:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/16 A kérdező kommentje:
akkor rendben. :) Legalább ebben egyet értünk. Engem sem érdekel a százalékod.
2016. júl. 12. 18:32
 15/16 anonim ***** válasza:
33%
.. bocsánat 0 %. .. egyébként van itt olyan akit állandóan lepontoznak és még sem megy lejjebb a %-a! milyen érdekes nem???
2016. júl. 12. 18:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/16 A kérdező kommentje:
Micsoda igazságtalanság :)
2016. júl. 12. 18:56
1 2

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!