Már nem egyszer láttam ilyen lényt, mi lehet ez?
na mostmár 8-at tudok bár a 8.-ban általam nem ismert személy beszél róla úgyhogy nem tudom hogy igazat mond-e vagy sem http://www.gyakorikerdesek.hu/ezoteria__alomfejtes__6702865-.. szerintem ő nem látta a lényt
akkor most kezdem is, ez volt az első amikor hallottam erről a lényről(ekkor még hallucinációra gondoltunk, néha van olyan hogy ha valaki rosszul van besötétedik a látása kicsi foltokban)
Ez egy rokonommal történt meg 2011 augusztusában a pontos dátumra nem emlékszem, szavahihető emberként ismerem,
egyik nap mikor meglátogattuk őket, mesélt nekem arról hogy augusztusban(október végén mentünk hozzájuk, ekkor beszélt a történtekről) idézem:
"Augusztusban egyik hajnalban arra ébredtem hogy rettentően rosszul vagyok, hányinger kerülgetett, és köhögtem, a fejem úgy fájt mintha felrobbanni készült volna a jobb lábam térdtől lefelé begörcsölt, por szagot éreztem, nem bírtam behajlítani a térdem, nagyon meglepődtem ezen és a zseblámpáért nyúltam bekapcsoltam és a fényében megláttam valami fekete alakot, 2 szalag féle lengedezett rajta a fényt mintha kerülte volna a szalagok eszeveszetten mozogtak és hajtották előre az árnyat mikor ment körülötte ahoz hasonlatos jelenség volt látható mint amikor a nap az útra tűz a nyáron, és a meleg felszáll, megmozgatva a levegőt, ekkor elgondolkodtam mit tegyek, maradjak az ágyban vagy ugorjak oda a kapcsolóhoz.Úgy döntöttem hogy felcsapom a villanyt, mikorra felkapcsoltam már nem láttam ezt a jelenséget visszafeküdtem és homályosságot álmodtam reggelre a lábam is teljesen a régi lett"
2. észlelés ez egy közeli ismerőssel történt, ő nem adott ilyen hosszú leírást nem szeretett volna róla beszélni
"Körülbelül reggel négy óra lehetett mikor a telefonom csörgött, csukára mentünk horgászni azon a napon ezért korán keltem elég fura érzés volt mikor az ágy szélére ültem, a fogaim fájtak ha a nyelvemmel hozzájuk értem, mintha még mindig aludnék, nem tudtam rendesen gondolkodni, megfordultam és mögöttem a fal sarkában egy árnyat figyeltem meg ami 1-2 másodperc alatt szétfoszlott ezután olyan frissnek éreztem magam mint reggelente általában"
3.-ezt már leírtam ez 2014 januárjában történt egy akvarista társammal
4.ez anyám barátnőjével történt, hallottam hogy erről beszélnek és kimentem "kikérdezni"
"Ne nézz hülyének de így történt, felkeltem hajnalban hogy valami ráesett az ágyon a mellettem lévő párnára ijedtemben levetődtem az ágyról, éreztem hogy szédülök penész szagot is éreztem, fájt a fejem a csuklómat nem tudtam kicsit sem mozdítani felkapcsoltam a villanyt hogy megnézzem mi van a csuklómmal, majd mikor ki akartam menni egy pohár vízért az ajtó felett lebegett egy ujjnyi hosszú valami, nem tudtam mire vélni, 7 darab láb féleség himbálódzott rajta ezekkel lökte magát megfordultam a telefonomért hogy egy fotót hátha sikerül elkapni de mire visszafordultam már semmi sem volt ott, kimentem vízért majd elaludtam de egyáltalán semmit nem álmodtam, nagyon furcsa érzéssel keltem fel reggel"
Nagyából én is ezt szoktam játszani mikor unatkozok. https://www.youtube.com/watch?v=Wij8WRzjOh0
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!