Lehetett szellem?

Figyelt kérdés

Pár napja furcsa dolgok történnek körülöttem. Koleszban lakom, ketten egy másik csajszival.

Néhány napja furcsa jelenségeknek lehettem tanúja.

Egyedül maradtam itt a hétvégére. Sem a szobatársam, sem senki a szomszéd szobákból nem tartózkodott itt.

Egész este olyan érzésem volt, hogy valaki figyel, láttam árnyékokat elmozdulni.

Az ajtók ablakok maguktól nyíltak, csukódtak. A kulcsok nem illettek a zárba, majd a kulcsra zárta ajtók egy kis lökésre kinyíltak.

Lépések zaja a fürdőszobából, recsegés, mintha valaki forgolódna az ágyon, lélegzés mocorgás.

Reggelre hosszú fekete hajszálakat találtam a hajkefémben, amit minden használat után kitisztítok.

Én is és a szobatársam is szőkék vagyunk.

Senki nem használja a hajkefém. Egyébként is zárok minden ajtót.

Egyik este felhívtam anyukámat, és elmeséltem neki. Feküdtem az ágyon. Mikor felkeltem mindenütt fekete hajszálak megint.

Összegyűjtöttem őket egy helyre,, de pár perccel később felszívódtak.

Ma reggel ébredés után ismét teli volt az ágyam fekete hajszálakkal, pár perce pedig vért találtam a kezemen úgy, hogy semmim sem vérzik. Tehát nem az én vérem.


Mi ez az egész?


19/L


2013. okt. 8. 21:50
1 2 3
 1/24 anonim válasza:
hú nem tudom mi lehet..de nagyon rémisztő az biztos :(( én megőrülnék ha velem ilyen történne :((
2013. okt. 8. 22:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/24 anonim ***** válasza:
8%

1. bedrogoztál.

2. kitalált történet

3. ezt az egészet csak álmodtad

ezek a lehetséges válaszok vannak :)

2013. okt. 8. 22:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/24 A kérdező kommentje:

Nem drogozok

Bár csak kitalálhattam volna

Nagyon is ép elméjű vagyok

2013. okt. 8. 22:12
 4/24 A kérdező kommentje:
Nem álmodtam
2013. okt. 8. 22:12
 5/24 Információ Kapitány ***** válasza:

Több okból nem:


1- 19/L - ez már gyanús, ha egy tizenéves lány szellemet lát.


2- Nem tudom hogy ki találta ki, hogy a halott végtelenségig kárhoztatott lelkek szeretik a nyílászárókat, meg szekrényeket csapkodni, de ez a leg bárgyúbb dolog.


3-a többit képzeled, vagy véletlen.

2013. okt. 8. 22:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/24 A kérdező kommentje:
Mi baj a korommal?
2013. okt. 8. 22:57
 7/24 anonim ***** válasza:
Kitalalt tortenet. Erdekes, hogy az ilyen dolgok mindig akkor tortennek, amikor egyedul van az illeto, barhol is tartozkodik :)
2013. okt. 9. 00:21
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/24 A kérdező kommentje:
Nem kitalált
2013. okt. 9. 06:01
 9/24 anonim ***** válasza:
Én már láttam szellemet.
2013. okt. 9. 11:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/24 BlackSword ***** válasza:

Hát egy koliban nyikorgó ajtót, rossz szekrényt és fekete hajszálakat találni nem nagy kunszt... A haj pl tuti rólad került oda...

A kopogó hangok sem túl

2013. okt. 9. 11:46
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!