Bizonyíték a tündérek létezésére!?
Figyelt kérdés
A tündérek mítosza nem új keletű dolog. A középkori népek kultúrájában valamilyen formában szinte minden esetben megtalálhatóak ezek a lények. Általában jóindulatúnak, segítő szándékúnak írják le az apró kis alakokat, csak egyes esetek említenek gonosz élőlényeket, akik ártó szándékkal közeledtek az emberek felé. Bár számos legenda él velük kapcsolatban, létezésükre egyértelmű bizonyítékot senki nem talált. De egyébként is, állítólag a tündérek csak a gyerekeknek jelennek meg, ők ugyanis még hisznek létezésükben. Azonban 2007-ben robbant a bomba, ekkor került ugyanis napvilágra a híres derbyshire-i mumifikálódott tündértetem. Derbyshire már az esetet megelőzően is híres volt paranormális jelenségeiről. Egyesek a semmiben eltűnő emberekről számoltak be, mások éneklő és táncoló alakokat véltek felfedezni a környéken. Dan Baines a kutyáját sétáltatta éppen, amikor egy üregben rátalált a feltételezett tündérholttestre. Elsőre gyermeknek hitte, de szárnyait látván mégsem a rendőrség telefonszámát tárcsázta, hanem a feleségét hívta ki a dombos vidékre. Hazavitték a lényt, de a rendőrség már másnap kopogtatott náluk, hogy elvigyék megvizsgálni a hihetetlen leletet. Az esetet egy paranormális jelenségekkel foglalkozó nyomozócsoport vezetője vizsgálta. A fenti tündértetemen kívül a férfi még 20 másikat talált az üregben, méghozzá a mumifikálódási folyamat különböző fázisaiban. A holttestek testfelépítése tulajdonképpen megegyezett egy emberével, leszámítva azt, hogy ezek a lények nagyjából 10-12 centi magasak voltak, és szárnyuk is volt. Sőt, egyeseknek még körmük és testszőrzetük, vagyis hajuk, illetve szemöldökük is nőtt. Az eset felderítésébe antropológus szakértőket is bevontak, akik azt állították, hogy az állítólagos tündérek testfelépítése hasonló egy gyermekéhez. A vizsgálati eredmények egyértelműen azt mutatták, hogy a talált tündértetemek igaziak.2013. febr. 8. 15:57
4/20 anonim válasza:
igen, és azóta már kiderült hogy ez egy kamu, hoax :)
6/20 A kérdező kommentje:
Nem, ezek igauiak!! ott vana sajűt szemetekkel meg lehet nézni!
2013. febr. 8. 16:39
7/20 anonim válasza:
Olvasd el vagy fordíttasd le az utolsó linket és rájössz, hogy ki csinálta poénból.
8/20 Shai-Hulud válasza:
Igen, ezek IGAZI hamisítványok.
Egy kis hírnév, vagy csak a jó(???) poén érdekében sok mindenre képesek ám az emberek.
Még tündérmúmiát is tudnak készíteni.
Más emberek pedig igen sok mindent képesek elhinni, ha jól tálalják nekik.
Akár még a tündérmúmiák létezését is.
Az előzőket úgy hívják, hogy szélhámos. Az utóbbiakat meg úgy, hogy balek.
9/20 A kérdező kommentje:
Nem, ezek igaziak. ott van
2013. febr. 8. 17:07
10/20 Shai-Hulud válasza:
Gondolozz már!
Hasonló történeteket én is tudok írni, bármiről.
Akkor azok is igaziak lesznek? :-D
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!