Miért hisznek olyan kevesen a természetfeletti dolgokban?
Mert ezek csak álmodozások. Igaz, hogy a tudomány sem tud mindent megmagyarázni,és van is ami megváltozik egy újabb kutatás eredményként.
De a vámpírok, mágusok, reinkarnáció stb. ellent mond a józan észnek.
Mert a legtöbben tudnak gondolkodni és nem hisnek el minden hülyeséget.
"Mi lenne, hogyha egyszer csak minden, amit eddig a tudomány tudott, megváltozna teljesen egy új kutatás eredménye képpen?"
Éppen ez a lényege a tudománynak, hogy ILYEN nem lehetséges, hogy MINDEN megváltozzon, aki elötte igaz volt.
"Éppen ez a lényege a tudománynak, hogy ILYEN nem lehetséges, hogy MINDEN megváltozzon, aki elötte igaz volt."
Olyan eredményekről nem hallottál még, amik az eredmény előtti állításokat megcáfolta volna?:)
Mert a legtöbben nem hiszik el azt, amit nem látnak a saját szemükkel. Szimplán félnek beismerni, hogy van olyan amit nem lehet megmagyarázni. Legalábbis a jelenlegi állapotukban nem... pedig Isten is láthatatlan, mégis annyian hisznek benne, még olyanok is akik a többit tagadják. Félnek. Ezért irtották régen az ehhez hasonló dogokat. Pusztán félelemből. Mivel hogyha elhinnék, akkor egy olyan ismeretlen világba kerülnének, ahol a megszokott biztonságuk eltűnik... a riasztó nem véd egy szellemtől - és persze a talizmán se a betörőtől.
És hogy mi lenne ha minden eddigi megváltozna? Változik, csak lassan. És nem dörgölik csak úgy az orrunk alá. Lassan adagolják, töltik bele a fejünkbe, hogy az lassan elfedje a múltat. X fejlesztéshez újdonságot találtak, lesz belőle XY, aztán további fejlemények, míg lesz XYDFGRGVCDD---stb, és végül az X az elején felülíródik, de a sok plsz infó mellett senki nem fogja észrevenni.
Ezotéria témakör ugyan, de azért elmondanám hogy nem vagyok beszűkült fanatikus :) Hiszek a természetfelettiben, de a tudomány is vonz - fura talán, de ez van.
"Olyan eredményekről nem hallottál még, amik az eredmény előtti állításokat megcáfolta volna?:)"
Egy lényeges tévedésre szeretném felhívni a figyelmed. A korábban felállított tudományos tézisek általában nem "megdőlnek", csak idővel kiderül róluk, hogy pontatlanok, és extrém körülmények között nem alkalmazhatóak. Ettől még a régi elmélet nem lesz hibás, csak korlátozott érvényű. A hétköznapi életvitelhez szükséges tudomány pedig már több száz éve, változatlanul működik.
A tudomány tehát nem úgy fejlődik, hogy időnként lesöprik a könyvespolcot, aztán újra rakják másokkal, hanem új polcokat építenek.
Neked, kérdező, nagy valószínűséggel nem lesz szükséged életed során pontosabb elméletekre, mint az euklideszi geometria, vagy a newtoni mechanika. Egyszerűen nem találkozol majd olyan gyakorlati problémával, ahol ezek nem elég pontosan írják le a valóságot.
Ha pedig a kvantumfizikusok megpróbálnak egy magyarázattal előállni a kísérleteikre, és kiderül, hogy a magyarázat helytelen, senkinek sincs joga ezért elítélni őket. Ugyanis ők nem tényként publikálnak elméleteket, hanem "elméletként", amik élnek addig, míg meg nem dőlnek, vagy ki nem derül, hogy pontatlanok. Az más kérdés, hogy egyesek az elméleti fizikát tényeknek veszik.
Ha megtörténne mi lenne?
Nem sok!Ha eddig nem csináltak velünk semmit akkor pont utána hogy észrevettük hogy léteznek,miért tennének többet?
Mondanák:"Ba*ki!Észrevettek minket!!Támadjuk meg őket,pont most amikor tudják mit tudunk,és ismernek minek,és számítanak támadásra!HAHAHAHAHA!Csodás terv!"
Gondolom ilyesmi járt az agyadban!:D
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!