Kezdőoldal » Ezotéria » Természetfeletti lények » Az ember szerinted földi lény?

Az ember szerinted földi lény?

Figyelt kérdés

Vitáztunk egy barátom ismerőseivel, és rámentek a földönkívüliek témájára. Léteznek-e, stb.. Én pedig elgondolkodtam, és a világnézetem alapján, amibe nem integráltam vallást (szerintem arra való, hogy érvénytelenítse az egyéni nézeteket, és olvasszon egybe minél több embert, melyek a felszínen azonosan gondolkodnak, de mégis mély meglátásokban nagy különbségek lehetnek) arra jutottam, hogy vannak földönkívüliek ezen a bolygón, mégpedig mi, emberek. Le lehet vezetni a létünket, ősrobbanással és evolúcióval, de egyik sem magyarázat arra, hogy a bolygón egyedüli lényként (!) két lábon állunk, csupasz testünk van (nem erre az éghajlatra kialakulva), tudunk beszélni, szabadon gondolkodni, képesek vagyunk használati tárgyakat készíteni, rendelkezünk a bolygó környezetébe nem illő technológiákkal (háztömbök, gépjárművek, távközlési rendszerek), és úgy elleptük ezt a bolygót, mint egy invázió. Egy olyan bolygót, amin csak állatok élnek alapból: az ember ezzel a jelzővel különíti el az összes lényt, ami ezen a bolygón él rajta kívül!!

Ha megnézel egy csendes, nyugodt helyen egy napfelkeltét ahol nincs emberi technológia, megnézed a fákat amik a bolygóból kinőnek, és úgy egyáltalán lecsupaszítod amit látsz, egy bolygón vagy, mint bármelyik filmben, vagy könyvben vagy bármiben, elgondolkodsz hogy egy olyan bolygón vagy, ami nagyon szép de nem innen való vagy, hanem csak kiraktak ide, és berendezkedtél a társaiddal, hogy túléld, és nincs hasonló intelligenciával rendelkező lény, mint Te és a fajod. Olyan, mintha kitörölték volna az összes ember agyát, akiket száműztek erre a bolygóra, és fogalmuk sincs honnan jöttek, csak megtanították nekik, hogy itt élnek mióta világ a világ (már jó korán, gyerekkorban, hogy felnőttként magától értetődő legyen), itt éltek és fejlődésen mentek keresztül, ami a jelenlegi formát eredményezi. De ez a fejlettségi szint meglehetősen paradox. Miért van éhezés? Miért van háború, uralkodás?

A legegyszerűbb magyarázat: Távol vagyunk az otthonunktól, ahonnan származunk, ahol minden ideális, itt kőkemény túlélés zajlik!!

Neked mi a véleményed, meglátásod ezzel kapcsolatban?


2011. ápr. 28. 15:29
1 2 3 4
 21/33 anonim ***** válasza:

Stephen Hawking...

Nem is mondok semmit.

2011. aug. 22. 14:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/33 anonim ***** válasza:
Az ember nem isteni, csak egoista... A semmire. <<
2011. aug. 22. 18:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 23/33 anonim ***** válasza:

Nos van egy logikád, de egy valamiről megfeledkeztél.

Most mindegy ki miben hisz Ádámban és Évában vagy Darwinban, vagy esetleg valami másban.

Az ember igenis ide való. Azért csupasz mert feltalálta a ruhát amikor fázott télen, és a tüzet. És mint ahogy többen mondták előttem az ember semmiben nem tehetséges, se nem repül, se nem fut gyorsan, se nem erős, csak egyszerűen okos. a többi képessége meglehetősen korlátolt.

Egyébként nekem meggyőződésem hogy az embert egyedül a táplálkozása különbözteti meg az állatoktól, attól kezdve nevezzük magunkat értelmesnek amióta felfedeztük a sült húst, mert erre a feldolgozott táplálékra szükségünk volt és van. Persze lehet vitatkozni a vegaságról de ez nem ennek a helye. Tény az hogy a sűlt hús tett minket emberré és ma is ha valaki szélsőségesen vega, akkor a hiány betegségek értelmi képességeinek romlásában is megmutatkozik.

Elszaporodás. Kipusztítottuk a legtöbb természetes ellenséget, és függetlenítettük magunkat a természetes szelekciótól. E helyett szőrnyű járványok jönnek de már az sem elég. a civilizációs betegségeknek hála nemsokára fogyatékos társadalom leszünk. Lásd patkányok, nincs elég és elég nagy macska hogy féken tartsák őket. (bár lehet ők tényleg idegenek)

A többi divatos maszlag hogy mitől ember az ember csak szemfény vesztés. Az állatok is pont olyan ügyesek mint mi, csak másban. Van művészet az állatok között is találékonyak és kreatívak is lehet, igen mi meg *** okosak vagyunk ezért minden szellemi képesség erősebb a mi köreinkben. De ezek legtöbbje, a miértje, az indítékok még ma is vissza vezethetők az ösztönökhöz.

De ennyi, nincs több. Az ember nem isten, se nem felsőbbrendű, szimplán csak okos, mert eszik sült húst (néha nyerset is, tatárbífsztek nyami). (megjegyzem nem kell sok húst enni, mert az köszvényt okoz)

Én így látom.

2011. aug. 22. 19:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/33 KMartin4 ***** válasza:

MEGJEGYZÉS: Hú bmeg! XD Jó rég láttam ezt a kérdést, már el is felejtettem... :P


VÁLASZ: Az ember a földről is jöhetett, de egy tök véletlen (vagy földönkívüliek) műve az, hogy az ember az általános szükséglet-kielégítés és ösztön "korszakából" kilépett.

Az, hogy ezt hogy a fenébe érte el az evolúció (avagy földönkívüliek), az már nehéz kérdés. Minden esetre, az űrlények végig kísérték az ember fejlődését. Nem biztos, hogy belenyúlt, de ott voltak, és nézték(!).


Egy sumer feljegyzés szerint, az istenek korongszerű építményekben laktak. Plusz(!): Amikor egy városra megharagudtak az istenek, akkor a várost egy "vörös sugárral" elpusztították.

Sumerok szerint pedig a láthatatlanság képlete: 4 rész levegő, 7 rész fény, 11 rész éteri energia. Ezt használták azon építmények, és ezen építmények hangtalanul suhantak a levegőben...


Vagy élénk volt a fantáziájuk, vagy igaz minden. És szerintem igaz, mert 5 milliárd év alatt (sőt, akár 5 ezer év alatt is) bárki járhatott itt. (És az is lehet, hogy köztünk élnek, akár ma is)


Kb. ez lenne az újabb (valószerűbb) elméletem.

2011. aug. 22. 20:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 25/33 anonim ***** válasza:

Az ember nem lépett ki az ösztöneiből, csak a legtöbb elhavlányult, az életösztön és bizonyos mások még mind a ami napig vannak.

az ember megkapta a tervezés képesség, erre épületeket és tárhelyeket épített, fegyvereket tervezett miért? A túlélésért, a könnyebb vadászatért, a melegebb otthonért, a raktározásért. Ma is ezt csinálja, igez egy kicsit túl fejlett, de ma is vásárolnak az emberek fegyvert azért hogy megvédjék magukat pl afrikában. Az ember felismerte hogy mennyit pusztított eddig ezért megjelentek az alternatív energia források modern felhasználását célzó tervek (autók, passzív házak) Mert megijedtek.

2011. aug. 22. 20:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/33 anonim ***** válasza:

"De ennyi, nincs több. Az ember nem isten, se nem felsőbbrendű, szimplán csak okos, mert eszik sült húst"


Ezen most csak én röhögtem könnyesre magam?

2011. aug. 22. 21:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 27/33 anonim ***** válasza:
42
2011. aug. 23. 01:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 28/33 KMartin4 ***** válasza:

Az ember nem a sült-hús miatt lett okosabb, az már egy kicsit későbbi.


Az ember fogazata alapján növényevő(!) volt. Csak rájött, hogy a növényeket eszegetni, ahhoz, hogy fenntartsuk magunkat, egész nap ennie kéne.

Rájött, hogy a hús által hamarabb jóllakhat. Ekkor jött meg az ember esze.


És amikor azt írtam, hogy kilépett abból a korszakból, akkor nem azt mondtam, hogy megszűntek az ösztönök, csak általánosan (azaz, ha nincs mondjuk életveszélyben) háttérbe kerültek.

2011. aug. 23. 10:38
Hasznos számodra ez a válasz?
 29/33 anonim ***** válasza:
Húst eszek! Tök okos vagyok!
2011. aug. 23. 13:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 30/33 anonim ***** válasza:

Háát!

A fehérjéket ami az agyi fejlődéshez kellett így tudta feldolgozni...

Bizony kicsit lesarkítottam... nyilván kellettek hozzá a többi étel is, de ez egy határ vonalat jelentett.

2011. aug. 23. 20:05
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!