Kezdőoldal » Ezotéria » Természetfeletti lények » Az ember szerinted földi lény?

Az ember szerinted földi lény?

Figyelt kérdés

Vitáztunk egy barátom ismerőseivel, és rámentek a földönkívüliek témájára. Léteznek-e, stb.. Én pedig elgondolkodtam, és a világnézetem alapján, amibe nem integráltam vallást (szerintem arra való, hogy érvénytelenítse az egyéni nézeteket, és olvasszon egybe minél több embert, melyek a felszínen azonosan gondolkodnak, de mégis mély meglátásokban nagy különbségek lehetnek) arra jutottam, hogy vannak földönkívüliek ezen a bolygón, mégpedig mi, emberek. Le lehet vezetni a létünket, ősrobbanással és evolúcióval, de egyik sem magyarázat arra, hogy a bolygón egyedüli lényként (!) két lábon állunk, csupasz testünk van (nem erre az éghajlatra kialakulva), tudunk beszélni, szabadon gondolkodni, képesek vagyunk használati tárgyakat készíteni, rendelkezünk a bolygó környezetébe nem illő technológiákkal (háztömbök, gépjárművek, távközlési rendszerek), és úgy elleptük ezt a bolygót, mint egy invázió. Egy olyan bolygót, amin csak állatok élnek alapból: az ember ezzel a jelzővel különíti el az összes lényt, ami ezen a bolygón él rajta kívül!!

Ha megnézel egy csendes, nyugodt helyen egy napfelkeltét ahol nincs emberi technológia, megnézed a fákat amik a bolygóból kinőnek, és úgy egyáltalán lecsupaszítod amit látsz, egy bolygón vagy, mint bármelyik filmben, vagy könyvben vagy bármiben, elgondolkodsz hogy egy olyan bolygón vagy, ami nagyon szép de nem innen való vagy, hanem csak kiraktak ide, és berendezkedtél a társaiddal, hogy túléld, és nincs hasonló intelligenciával rendelkező lény, mint Te és a fajod. Olyan, mintha kitörölték volna az összes ember agyát, akiket száműztek erre a bolygóra, és fogalmuk sincs honnan jöttek, csak megtanították nekik, hogy itt élnek mióta világ a világ (már jó korán, gyerekkorban, hogy felnőttként magától értetődő legyen), itt éltek és fejlődésen mentek keresztül, ami a jelenlegi formát eredményezi. De ez a fejlettségi szint meglehetősen paradox. Miért van éhezés? Miért van háború, uralkodás?

A legegyszerűbb magyarázat: Távol vagyunk az otthonunktól, ahonnan származunk, ahol minden ideális, itt kőkemény túlélés zajlik!!

Neked mi a véleményed, meglátásod ezzel kapcsolatban?


2011. ápr. 28. 15:29
1 2 3 4
 11/33 KMartin4 ***** válasza:
100%

De nem mondok ellent még annak se, hogy már kifejlett lényekként érkeztünk ide. Ez még ellent mond úgy is, hogy "itt is meg ott is vagyok". Erre tényleg nehéz rájönni...


Viszont, ha nem innen származunk, hanem már kifejlett (talán agymosott) lényként érkeztünk ide, akkor elkezdhetünk gondolkodni: "Honnan jöttünk? Miért nem emlékszünk rá? Mások raktak ki ide? Vagy újra akartuk kezdeni?" Ezeken el lehet gondolkodni.

Elvégre: Vannak sokan olyanok is akik újra akarják kezdeni, és van már "agymosás". Talán régen ezt tényleg megtették mások (vagy megtettük mi).

"Talán pont ezért?" Most is abba az irányba haladunk, amiért ez megtörtént velünk? Talán mi is megfogjuk ezt tenni újra?" Mert gondoljunk bele: HÁBORÚZUNK EGYMÁSSAL, nem kezeljük egyként az ausztráliait az európaival. Mert egy faj vagyunk és CSAK MI VAGYUNK KÉPESEK KIIRTANI EGYMÁST. Szörnyű dolog, ha belegondol az ember: Talán erre rájöttünk már egyszer és újra akartuk kezdeni, de ha mind ezt tudjuk, akkor nem lehet. Így kitörölték a memóriánkat és (ha már voltunk ilyen fejlettek) akkor hamis emlékeket (az evolúcióról) ültettek belénk és leraktak egy élő bolygón, ahol nem pusztított el még mindent az ember. ETTŐL FÜGGETLENÜL UGYANEBBE AZ IRÁNYBA HALADUNK (MEGINT)!


Ha ezzel kapcsolatban (a válaszommal) valakinek valami kérdése/mondani valója van, akkor írjon E-MAILT!

2011. ápr. 29. 19:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 12/33 KMartin4 ***** válasza:

Vagy, hogy folytassam: Talán erre mások jöttek rá és ők csinálták ezt!


Na szóval, ha érdekel valakit a elméletem, akkor E-MAIL!

2011. ápr. 29. 19:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 13/33 anonim ***** válasza:
61%

Filózgatni jó, de igazából butaság, remélem te is tudod, de azért megmagyarázom:

Az ember biológiai értelemben teljesen a földi élet részét képezi. Ezt a DNS tökéletesen bizonyítja. Nem mi vagyunk az egyetlenek akik ilyen intelligensekké váltak, csak az elsők, ezért különbözünk annyira minden más állattól. Egyébként nem emberi szemmel az ember is majomnak néz ki.

Két lábon állnak a kenguruk is, csupaszok az elefántok is, és beszélnek a delfinek is, még nevük! is van, tehát ezek mind nem egyedi tulajdonságok.

Amin el lehet gondolkozni, max maga az élet, hogy honnan jött, és hogyha a Földön alakult ki, miért csak egyszer, miért nem alakul ki újra és újra.

Erre a válasz meglepő: Nem csak a mi evolúciós törzsfánk létezik, csak ez a domináns, nemrég találtak egy új törzsfát, be is jelentette a NASA, egy arzénos tóban. Vagyis tőlünk idegen életformát, itt a Földön.

És errevan egy elméletem, hogy a kezdetekben sok életfa létezett, csak mi "nyertünk" azzal, hogy oxigént termelünk és használunk fel majdnem mind, és ezzel minden más életet kiirtottunk-megmérgeztünk- kb 2,5 milliárd éve.(Ez a kihalás bizonyított, és az oka is stimmel, mármint a Zoxigén)

Most meg már olyan erős a mi bioszféránk, hogy semmi esélye másik élet kialakulásának.


Mindezen kívül az is igaz, hogy pont a földi viszonyokhoz vagyunk kialakulva. A bolygón kívüli közegben csak úgy tudnánk sokáig túlélni, ha magunkkal visszük a bioszféránk többi élőlényét, lévén, hogy egységként tudunk csak létezni, ha kiszakítanak belőle kihalunk.

2011. ápr. 30. 15:11
Hasznos számodra ez a válasz?
 14/33 KMartin4 ***** válasza:

Tudom, hogy filózgatni néha hülyeség. De, ha nem csak a földön alakult ki az élet, hanem máshol is (Elvégre csak a tejútrendszerben 400 miliárd csillag van), akkor az teljesen kizárt, hogy ne találjunk egy ugyanolyat vagy hasonlót.


Valószínű neked van igazad (sőt 99%-ban biztos), de attól még jó dolog gondolkodni más nem ésszerű dolgokon is. Nem azért filózok, mert szerintem úgy van, hanem mert az ember ilyenkor a legkreatívabb és jó dolog is a képzelődés. Viszont, ha kiderülne, hogy az én filózgatásom az igaz, akkor nem kezdenél el gondolkodni, hogy mégis miért így van? Csak mondom, de szerintem téged is érdekelne akkor...

2011. ápr. 30. 16:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 15/33 anonim ***** válasza:

Jaj bocs, félre értettél, illetve rosszul fogalmaztam. A céloztam, hogy az ember földön kívülisége butaság, semmiképpen a filozófálgatás.

Nehogy abba hagyd a gondolkozást, a történelem minden nagy előrelépését gondolkozók hozták el. Legyél kritikus, legyen véleményed mindenről, én azt tiszteletben fogom tartani.

Én is biztos vagyok benne, hogy van a galaxisban sok helyen élet még talán a Naprendszeren belül is. Sőt, a nagy számok törvénye alapján biztos hozzánk hasonló is akad. De a Föld egy ritka tökéletes bolygó az élet kitenyésztésére, nem hinném, hogy szükség lett volna külső segítségre.

És simán lehet, hogy a közelben nincs egy értelmes faj sem rajtunk kívül, lehet, hogy mi leszünk az idegenek más helyeken.

2011. ápr. 30. 18:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 16/33 anonim ***** válasza:
A feltevés amit leírtál reálisnak tűnik és sztem egy forgatókönyvnek el is lehetne adni, de nemhiszem hogy igaz. Kifejtem azt is hogy miért pl az ember génállománya 98%ban megegyezik a csimpánzéval, ami sztem nem lehet véletlen. Ezért az evolúció keretein bellül kell továbvinnünk a gondolatot. Biztos ,hogy nem a földről származunk, ugyanis ha a kezdetektől gondolkozunk a nagy mindenséget a 'nagy bumm' okozta ezért mi is valaminek a következményei vagyunk.Több milliárd évvel ezelőtt nem így volt betendezkedve a tejútúnk és a naprendszerünk sem, több állítás szerint a milky way több galakszis öszzeütközéséből keletkezett aminek persze nincs vége azaz fog ez még ütközni. A csillagászok állítása szerint sokat kellett várni arra hogy kialakuljon a föld egy olyan hellyé ami életképes és vmi élet elindulhasson. Azok a kémiai elemek amik kiteszik az emberi szervetet víz ,szén stb... csak a földön tudnak olyan halmazállapotba kerülni ami az életünk alapfeltétele. Azaz szépen lassan kifejlődtünk emberré. Ha jobban belegondolsz akkor látod hogy minden állatnak élőlénynek van vmi védekezési reakciója. Pl a macska lát a sötétben a hagyma szúrós szaggal védekezik a kaméleon színt vált, az ember pedig az agyat kapta a védekezésre. És azért több 10000év alatt mióta vagyunk kialakult egy olyan természetünk ami hosszútávon nem tartható fent. 100szónak is 1 a vége az alapanyagaing a marsról származnak ez bizonyított tény, ha érdekel az ilyen téma ajánlom a Stephen Hawking sorozatát mert ő pont ilyen kérdéseket magyaráz meg. (végre egy értelmes kérdés)
2011. ápr. 30. 18:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 17/33 KMartin4 ***** válasza:
Kösz, hogy értelmesnek találod a kérdésemet :)
2011. máj. 2. 11:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 18/33 anonim ***** válasza:
érdekes gondolkozásod van. én erre sose gondoltam, de most elindítottál az agyamba valamit...
2011. máj. 2. 20:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 19/33 A kérdező kommentje:
2011. aug. 22. 12:57
 20/33 anonim ***** válasza:
Az ember isteni teremtmény.
2011. aug. 22. 14:03
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!