Mi a véleményetek erről?
Már gyermekkorom óta látok, hallok, érzek dolgokat, amiket más nem. Most nem akarom ezt a nagy sztorit végig írni, inkább az elmúlt pár hónap eseményeit fejteném ki.
18 éves vagyok
Nos, a házban, ahol lakom, rendszeresen látok egy árnyat, különböző helyeken a házon belül. Egyszer a vendégszoba közepén áll, egyszer a nappali közepén ül. Azonban jó pár hete a helyzet változott, a Tv mellett látok egy felakasztott alakot, himbálózik a kötélen. Kijelentem, mind sötét árnyak, csak sötétben látszanak. Egyik reggel a fürdőből (nappali mellett) hallottam, mintha valami kötél nyikorogna.
Na ezek a vizuális tapasztalatok.
Aztán rendszeresen hallok lépteket, kopogást, sőt ezeket párom is hallja, ha itt van.
Nekem egyszer megfogta a karom, bele nyomta a párnába.
Tudom, katyvasz az egész, ezért elnézést, a sztorinak nincs még vége.
Anyámmal nem jó a kapcsolatom, ahogy nővérem gyerekkorát, az enyémet is tönkre tette erőszakos tetteivel.
Így arra gondoltam, ezek lehetnek az általam kibocsátott lelki traumák következményei, bár ezzel csak a hangokat tudnám magyarázni.
Aki idáig eljutott, és elolvasta ezt az egészet,remélem tud segíteni, véleményt alkotni, és megmagyarázni ennek az egésznek az okát.
( A házban nem halt meg senki, de előtte gazdaság volt az utcába 1945-ig. )
Miért lennék beteg, ha írtam is, hogy más is hallja amit én?
Tán orvos vagy vagy mi?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)

![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)

Sajnos arra nincsen mód.
Ennyire ki zárod, hogy van földön túli létforma, hogy aki érzékeli az egyből hülye, vagy hiszel benne, te is látod, és ennek ellenére is ez a véleményed?
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz1.png)

Báboznak, megvezetik az embereket fizikailag egyetlen egy képen lehet találkozni velük ez pedig a transz állapotban .
Volt ilyen nem rég mikor az a lány aki egy adott teát ivott és összetörve találták meg egy szőlő táblában .
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz2.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
![*](http://static.gyakorikerdesek.hu/p/vsz0.png)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!