A pogányságok balkezes vagy jobbkezes vallások, spirituális utak, irányzatok?
Pogányságok alatt főként ezeket értem: római vallás, görög vallás, egyiptomi vallás, babiloni vallás, illetve esetleg a kelta és germán vallást, valamint az ezekhez fűződő misztériumvallásokat (pl. mithraizmus/Sol Invictus-kultusz, orfikusok, Aton-kultusz), illetve ezen vallások keverékeit (a pogányságban nagyon elterjedt és mindennapos volt a szinkretizmus).
Ezek a vallások balkezesek vagy jobbkezesek?
Ránézésre nem nagyon látok hasonlóságokat a sátánizmussal és hasonló balkezes vallásokkal, sőt...
Mert a jobbkezes ösvények testesítik meg azt, amivé az ember tökéletesedése során válhat, az ember jó oldalát, azt a jót, amire az emberek vágynak. Ezeket a tulajdonságokat istenekként, és szellemekként jelenítik meg, vagy ezek a tualjdonságok egy-egy isten, vagy szellem uralma alá tartoznak, nézőpont kérdése. Az emberek hamarabb imádnak valamit, ami jobbá teszi az életüket, és nem csak az övékét, hanem az egész közösségét, mint valamit, ami romboló, és önző. Ezek általában kisebb szekták, és iskolák formájában jelennek meg a vallásokon belül.
Röviden azért jobbkezesek a főáramú irányzatok, mert ezek viszik ténylegesen előre az embereket.
#11.
Az állatáldozat balkezes cselekedet? Mert például a római mithraizmus és Sol Invictus-kultusz templomainak művészetében központban állt, ahogy Mithrász (Sol Invictus) a legyőzhetetlen Nap istene megüli, majd leszúrja a bikatestet öltött sötétséget. A római Mithrász-papok úgy avatták be magasabb szintre a híveket, hogy ástak egy nagy gödröt, beleállították a beavatandót, majd egy bika nyakát elvágták felette, a vérét pedig ráengedték. Ahogy a vér csurgott le az illetőről, úgy tűnt el a tudatlanság és a sötétség is a lelkéből.
A zsidó, valamint a babiloni főpapság is mutatott be állatáldozatokat. A zsidók odáig vitték a dolgot, hogy voltak úgynevezett bűnbakok, akikre ráolvasták a nép bűneit, majd kivitték a pusztaságba, és lelökték egy szikla széléről.
A görögöknél is ismert volt ez.
Attól függ, mi a célja az állat feláldozásának, és kinek áldozzák fel. Ha a cél az, hogy vér által mossák el a sötétséget, akkor nem balkezes ösvény szokásáról van szó. Ma már elítélendőnek tartjuk az állatáldozatot, de abban a korban ez más megítélés alá tartozott. Ha a bikát azért áldozzák fel egy alvilági istennek, hogy cserébe gazdagságot nyerjenek maguknak, vagy hogy egy haragosukat cserébe megbüntesse az adott isten/szellem, akkor az már balkezes gondolkodás.
Ugyanez igaz a zsidó vallásra, bár ott az isten, akinek áldoztak elég sok olyan tulajdonsággal rendelkezett, amiket manapság a démonoknak titulálunk. A kultusza általában tiszteletre, és félelemre alapult, de például az esszénusok szektája a pozitív oldalt emelte ki, és istenimádatot hirdetett.
A bűnbak egy érdekes kérdés, és ami még furább, a bibliában is bennehagyták. A bűnbakot a közösség tagjainak meg kellett érintenie(ha jól rémlik a férfiaknak), majd a bakot kicsapták a pusztába áldozatul a pusztai démonnak(Azazel). Ezt Yahweh parancsolta Mózesen keresztül, de mindenhol máshol úgy rendelkezik, hogy kizárólag neki lehet áldozni, aki másnak áldoz, azt halállal kell büntetni. Gyanús, hogy a bűnbak egy idegen elem az izraelita vallásban.
#13.
Azázel ebben az értelemben nem tulajdonnév, hanem kemény hegyet jelent.
https://www.youtube.com/watch?v=GugWXWqGh_8
A zsidó vallás szerint Sátán is isten teremtménye, aki elbukott, ugyanakkor JHVH-t szolgálja annak ellenére is, hogy nem akarja, mivel JHVH így tudhatja meg, hogy mennyire igazhitűek a követői.
Milyen démoni tulajdonságokra gondolsz?
Egyetértek 13#-val, hogy "idegen elemeket" vél felfedezni a judaizmusban.
A gyakorlatban ez gondolom úgy volt hogy Mózes megkapta a tiszta tanításokat, majd még többet és még többet akart, így elkezdtek belekeveredni nem YHWH-tól származó átadások is.
Nem szeretnék kiemelni részeket, de emberek lemészárlását, beleértve a gyermekekét könnyen "idegenként lehet érteni" ....meg kell persze próbálni valahogy ideologizálni, hiszen megtörtént, és mementoként kell szolgálnia.
Ő maga jelenti ki, hogy féltőn szerető(féltékeny) isten, és bosszút áll az őt gyűlölőkön(aki nem követi a törvényeit), de elég megnézni a tíz csapást. Amik ott történnek, azzal később démonokat vádoltak.
Mózes öt könyvében, de a bibliában máshol sem említik, hogy a sátán elbukott volna. Az embernek ellensége, mert vádolja, és tévútra viszi, de az istent szolgálja, és a bukott angyalokkal ellentétben bejárása van a mennybe(Jób könyve). Ugyanúgy, ahogy más angyalok is, csak Yahweh eszköze, hogy a világon hasson. És nem feltétlen ő az egyetlen angyal, akihez rossz dolgok köthetők. Egy ízben például Jeruzsálemet büntette Yahweh, és ezt tette úgy, hogy egy angyalnak azt parancsolta, szórjon a városra járványt(nekem dögvész rémlik).
Nem. A judaizmus sem balkezes ösvényt követ. Nagyon szigorú megkötések, és életviteli szabályok vannak, amiket követniük kell. A judaizmuson belül vannak szekták, vagy egyének, akik egyedien értelmezik a törvényt, és ők már nevezhetők balkezes ösvényt követőknek. Például a kabbalát lehet ilyen céllal követni, művelni. Nem a vallás a jobbkezes, vagy balkezes, hanem a követői, akik értelmezik.
#16.
Ez mind a három ábrahámi istent jellemzi. A Korán és a keresztény Biblia is leírja ezeket az incidenseket.
Ázázél köznévként szerepel a bűnbakoknál a Tórában, mint "kemény, megrendíthetetlen hegy".
#17.
De hogyha a judaizmus is jobbkezes, valamint a pogány vallások fő irányvonalai is jobbkezesek, akkor a sátánizmus miért tisztán balkezes? Nem létezik jobbkezes sátánizmus?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!