A zenének tényleg van spirituális ereje?

Szerintem igen. Azzal amit idéztél tőle (Yiruma), hogy a lélekhez közel tud vinni nagyon is igaz.

Talán az ami a legközelebb vihet hozzá.

A zene eredeti célja is a spiritualitás volt, csak jóval később vált szórakozássá, és amikor már szórakozás volt, akkor is spirituális töltetű maradt nagyon sokáig. A szórakoztató, és spirituális zene elválása nem annyira régi, maximum néhány ezer éves jelenség.

De csak gondolj bele annyiba, hogy a sámánok sok esetben ütemes dobolásra kerültek módosult tudatállapotba, vagy éppen énekléssel.

Én inkább pszichikai hatásúnak mondanám. Hat az érzelmekre, az idegrendszerre, ezáltal megnyugtat vagy felpörget, megindít, motivál, elszánttá tesz vagy épp elringat.

Mint ilyen, fel lehet használni spirituális célokra is. De ebből a szempontból a zene csak egy eszköz, mint bármelyik meditációs technika, fényhatás, tudatmódosítószer vagy szöveg. Önmagában nincs spirituális töltete, azt az embernek magának kell hozzátennie.

ÉS attól még, hogy az alkotó odagondolta a spiritualitást, attól még a befogadó nem feltétlen éli meg spirituális eszközként. Ott vannak pl a gospel nóták. Ha csakúgy hallgatod őket, akkor tök jó kis fekete melódiák. De a dalok valójában Isten dícséretére születtek, a megfelelő közegben mélységesen spirituális tartalmúak.

Röviden: Az, ha azzá teszed, de magától nem.

Van az az elmélet, hogy "minden rezgés", és ez még kevésbé ezó megközelítésben is elfogadható egy határig. A zene meg nagyon is rezgés.

Tehát nem kizárható, hogy a fizikai síkon, és azon túl is lehetnek a zenének mindenféle hatásai a hallgatóra. Ha a lelkünk is rezgés, akkor a zene rezgése elvileg modulálhatja, befolyásolhatja is azt.

Viszont a harmónia fogalma erősen kultúrafüggő. Mást hall szépnek és harmonikusnak egy európai, mint egy kínai ember.

Van egy elmélet a 440hz vs. 432hz témában is, ami szerint a kissé mélyebb hangolás "gyógyító" vagy "spirituális" lenne, de ezügyben egyetlen valódi kutatásról olvastam. Ott szubjektív, kvalitatív jelzőket kellett az alanyoknak a hallott hangokhoz rendelni, és kb. az jött ki, hogy a 432-es skálahangokra nyolcvan-valahámy százalék használt potitívabb, kellemesebb jelzőket. Erre sokan rákattantak, de a kutatás másik eredményét már valahogy nem veszik számításba, miszerint ez a hatás csak közvetlen, akusztikus megszólalás esetén működött. Ahogy elektronikus forrásból jött a hang, a vélemények máris véletlenszerű eloszlást mutattak.

A mai agyhalott baromzenék nem.

A régi klasszikus zenék (Mozart, Beethoven, Liszt, Kodály, stb.), na azok “lélekemelők”.