Démonidézés, szerződés kötés (? ) bővebben lent
Istenetek szeretetébe bele lehet dögleni. Olyan Istenről beszéltek aki maga is egy volt a kánaáni istenek közül, aki maga pusztító isten volt. Ilyennek adtatok hatalmat és ilyenben hisztek. Nem beszélve arról, hogy ez az isten, nem egymaga létezett, hanem volt neki felesége Asera, akit az ószövetségből és az újszövetségből kiírtak idővel.
Nem beszélve arról, hogy olyan tanításokat vett át más vallásoktól, s titulált magáénak, ami nem a zsidó-keresztény vallásból származik eredetileg. A zsidó-keresztény vallás a megtévesztések és hazugságok vallása. Ezen Isten nevében népeket, egész országokat irtottak ki. Miközben fennen hangoztatták istenük igéjét.
Mindegy, hogy melyik oldallal kötsz szerződést, csak fájdalom és szenvedés lesz osztályrészed.
Ha Isteneddel, akkor azért fog szenvedést és fájdalmat rád küldeni, mert "a szenvedés útján válsz igaz emberré", ha pedig az Ördöggel, akkor csak úgy alapból fogsz szenvedni.
Nem is tudom melyik jobb, okok és magyarázat nélkül szenvedni, vagy valami fennkölt magasztos eszmény miatt.
Ha hinnék bármelyik létezésében, fennhatóságában, akkor ezt tanácsolnám. Menekülj.
De mivel nem fogadom el egyik létezését, vagy hogy bármelyiküké is a lelkem, annyit tanácsolok. Őrizd meg ép elmédet, őrizd meg a szabadságod. Mert egy isten által kínált szabadság vagy egy démon által kínált lehetőség, se nem szabadság, se nem lehetőség.
Szabad akarattal rendelkezel, amit nem egy istentől kaptál. Szabad akaratod van, mert az egyedfejlődés lehetővé tette ezt számodra.
Élj, minthogy belebonyolódj egy holdkóros téveszmék képezte világba. A lelked az életed csak a sajátod, s nem kell lemondanod róla senki kedvéért.
Mert mi emberek vagyunk vagy válhatunk istenné (kvantumi szinten), de az ismeretlentől való félelmünkben, egy olyan zavaros eszményképet ruháztunk fel isteni hatalommal, átadva neki a döntéslehetőségének jogát felettünk.
Légy ember, fejlődj és válj istenné, s ehhez a tudomány fog segíteni, nem pedig egy téveszme.
Nem a teremtő isten a rossz a gonosz,hanem azok az emberek akik az ő nevében ,az ő
engedélye,beleegyezése nélkül cselekedtek hazudtak!
Teljesen feleslegesnek tartom egymás savazását, a vitákat !
Tegyük fel mindannyian tudnánk min. héberül,Ó arámi,latin angol,francia, esetleg , mág több ősi nyelveken . Ősi könyveket,leleteket tanulmányoznánk akkor sem tudnánk semmtit100%-os bizonyossággal állítani .Csak saját véleményt ,következtetéseket vonhatnánk le. Ha velünk együtt másik 1000 ember ugyanezt ,ugyanúgy megtenné 1000 másik állításhoz jutnánk.
Csak annyit mondhatunk ebben,vagy abban mi magunk hinni tudunk,de nem ítélhetünk el mást azért ,mert ő másként látja a dolgokat.
14:57!
Amúgy az oxfordi tudós nem bizonyít,CSAK AZT ÁLLÍTJA amit kimásoltál.
Tudomásom szerint, ha alkut kötsz egy démonal, nem kell a lelked elad neki vagy bármi ilyesmi.
Pusztán a kereszténység ellen kell munkálkodnod.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!