Ki hisz a szellemekben? (Közvélemény kutatás)
Én szkeptikus vagyok, de ha látnék egyet, érdekelne.
Hamisítványok viszont nem érdekelnek.
Intelligencia szint kérdése hogy valaki hisz e bennük vagy sem.
Nem véletlen hogy a "rejtett erőforrásainknál" szinte egytől egyig kint vannak a Jézus szobrok és a szent képek..
Míg egy tanult, egyetemet végzett családnál ez már nem jellemző.
Le lehet pontozni, de cserébe ér elgondolkodni azon amit írtam!
Csak a kérdésre szorítkozva, anélkül, hogy megpróbálnék másokat meggyőzni: hiszek bennük.
Nem kell lepontozni azokat, akik tapasztalatra hivatkozva állítanak valamit. Az ő tapasztalatuk.
Aki logikai úton alkot véleményt, végül is tapasztalati okból kifolyólag következtet. A tapasztalat hiánya miatt. Őt sem kell lenézni.
5 éves koromban vidékre költöztünk, egy majdnem 100 éves házba. A kezdetektől fogva voltak megmagyarázhatatlan események. A konyhában minden külső hatástól függetlenül a tárgyak átrepültek a konyhán, megijesztve mindenkit, de anyámat legjobban.
Egyszer kishugommal néztünk valamilyen vicces műsort a tv-ben, totál egyedül voltunk otthon, zárt ajtókkal, és az egyik kinyitott szekrenyajto, ami a tv mellett volt elhelyezve, rohadt nagy erővel becsapódott. Halálra ijedtünk. Egész gyerekkoromban alvajáro voltam, és reggel ebredes után azt mondtam anyámnak, hogy a szellem bácsik keltettek fel az ágyból és vették rá arra, hogy 2-kor kimenjek az utcára meztelenül, és random autósokat szólítsak le, hogy vigyenekengem innen messzire, mert egy gonosz bácsi üldöz (ezt betudom az alvajárás rejtelmeinek, illetve hogy a tinédzser elme tud nagyon kemény dolgokat produkálni).
Olyanok is voltak, hogy 17 éves koromban totál egyedül voltam otthon, zárt ajtók mellett és tisztán hallottam éjféli olvasás közben, hogy valaki bődületes erővel felrohan az emeletre, tesz egy kört, majd eltűntek a lépések zajai. Kimentem, és senkit nem láttam, csak azt, hogy a hörcsögünk szinte meg van őrülve, bármit megtenne azért, hogy kijusson a ketrecből.
Aztán elköltözünk, utána is voltak megmagyarázhatatlan esetek, de egyik sem volt túl komoly. Hozzáteszem, hogy 2 diplomás családanya vagyok, nem hallucinalok, és a legtöbb eseményt mások is átélték.
26N
Én egy képpel bizonyítanám a létezésüket, amit jó pár évvel ezelőtt készítettem éjfél utáni kutyasétáltatás közben. Nem szellemekre vadásztam, csak kíváncsi voltam, hogy milyen képet csinál az új digitális gépem éjszakai viszonyok között. Csináltam jó pár képet, az egyiket a közeli bevásárlóközpont bejáratáról. Az épület többnyire ki van világítva éjszakára, az ajtók zárva vannak. Szabad szemmel azt láttam, hogy kihalt az egész, ami így éjjel teljesen normális, nem is számítottam másra. Hazatérve a számítógépen kinagyítottam a képet és legnagyobb meglepetésemre úgy tűnt, hogy igazi szellemparti volt a plázában.
Több alak is látható a fotón, az ajtón kívül hárman is ácsorognak, bent is van legalább 4. Némelyik elmosódott, az egyik egy félig átlátszó sziluett felém fordulva, mintha pont engem nézett volna.
Bent egy biztonsági őrre hasonlító alak fehér ingben, sötét nadrágban, világos hajjal épp beszélget egy másik alakkal aki csak félig látszik. Mellettük jobbra is elmosódott alakok.
Megerősíteném, hogy senki nem volt az épületben. Ott álltam előtte, ha valami éjjeli vállalati buli lett volna, látnom kellett volna szabad szemmel is az embereket. De nem volt ott senki.
A képet itt lehet megtekinteni: [link]
A fotó nem hamisítvány, nincs szerkesztve semmilyen módon, csupán lefotóztam az épületet, és ezt adta vissza a gép.
'„Volt egyszer egy gazdag ember, aki gyakran rendezett nagy vendégségeket és fényes lakomákat, és drága ruhákat viselt. A háza kapujában azonban egy sebekkel borított szegény koldus feküdt, akit Lázárnak hívtak. Arra vágyott, hogy legalább a gazdag asztaláról lehulló maradékokkal jóllakhasson, de csak a kutyák jártak hozzá, és a sebeit nyalogatták. Egy nap meghalt a koldus, és az angyalok Ábrahám karjaiba vitték. A gazdag is meghalt, és eltemették, de ő a halottak országába került, ahol szenvedés várta. Egyszer, amikor felnézett, meglátta a távolban Ábrahámot, mellette pedig Lázárt. Ekkor így kiáltott fel: »Atyám, Ábrahám, könyörülj rajtam, és küldd el Lázárt, hogy az ujját vízbe mártva lehűtse a nyelvemet, mert borzasztóan éget ez a tűz!« De Ábrahám így válaszolt: »Fiam, emlékezz vissza! Amíg a földön éltél, megkaptál minden jót. Lázár akkor csupa rosszat kapott. Most ő kap vigasztalást, te pedig szenvedsz. DE RÁADÁSUL KÖZTÜNK ÉS KÖZTETEK NAGY ÉS ÁTJÁRHATATLAN SZAKADÉK VAN. ÍGY KÖZÜLÜNK SENKI SEM MEHET ÁT HOZZÁTOK, ÉS TŐLETEK SEM JÖHET ÁT SENKI HOZZÁNK.« Ekkor a gazdag így kérte: »Atyám, akkor legalább küldd el Lázárt az apám házához! Még van öt testvérem, és azt szeretném, ha Lázár figyelmeztetné őket, nehogy ők is ide kerüljenek, a kínzás helyére!« De Ábrahám így válaszolt: »Nekik ott van Mózes Törvénye és a próféták írásai, olvassák azokat!« De a gazdag tovább vitatkozott: »Nem úgy van, Atyám! Ha valaki a halottak közül megy hozzájuk, akkor biztosan megváltoztatják az életüket.« Ábrahám így válaszolt: »Ha Mózesre és a prófétákra nem hallgatnak, akkor az sem fogja meggyőzni őket, ha valaki feltámad a halottak közül.«”'
Lukács evangéliuma 16:19-31
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!