Milyen lény követett?
Figyelt kérdés
Tegnap este hazavittem egy barátnőmet Debrecenből Ebesre és mivel szeretek kocsikázni, Szovát felé mentem tovább Derecskére. Kitettem és egyedül mentem át Szováton majd megálltam elszívni egy cigarettát (a kocsiban nem gyújtok rá) és szinte éreztem hogy van valami mögöttem. Eltapostam a cigit, beültem az autóba és elhajtottam. A tükörben láttam hogy az út szélén valami majomszerű lény kalimpálva ugrált utánam. Vagy 95-tel mentem de tartotta velem a lépést. Tovább nyomtam a gázt így kezdtem lehagyni. Amikor már nem láttam, lassan fékezni kezdtem hogy a mögöttem jövő autó is lassítson de megelőzött és hiába villogtam neki hogy állj meg, tovább ment. Gondolom nagyon megijedt és esze ágában sem volt megállni. Aztán ismét ott volt. Kalimpált meg ugrált, én meg addig nyomtam a gázt ameddig csak tudtam és végleg magam mögött hagytam. De a kanyart is elnéztem és mire feleszméltem már egy másik falu fényeit láttam szóval az első lehetőségnél lefordultam balra. Az utat szinte körbenőtték a fák, az út szélén valami romos épületet is láttam amit megevett a növényzet, amikor átmentem a hídon már csak annyit tudtam hogy egyenesen előre, akkor előbb-utóbb hazaérek. A tükörbe néztem és láttam, hogy a híd tetején ott ül a lény, néz rám meg kalimpál. Talán a hídon túl már nem volt hatalma és azért nem követett, vagy csak félt mert arra még nem járt?2021. jún. 24. 00:51
31/34 anonim válasza:
Kérdező megnéztem a videód... hát nem tudom most hogy komoly a kérdés vagy a videó fényében csupán vicc.....
#27 Ezen jó nevettem XD
32/34 anonim válasza:
Na visszamentél megnézni mi volt az a majom?
33/34 anonim válasza:
Majomkutya, kérdezd meg Skywalker Lajost
34/34 anonim válasza:
"Majomkutya, egy esernyővel tartom vissza"
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!