Az arkangyalok melyik buddhista entitásoknak feleltethetők meg?





A buddhizmus a hindu isteneket, és félisteneket örökölte. Sok esetben a buddhizmus nem is gyakorol istentiszteletet, kizárólag a megvilágosodás elérésére koncentrál, ami Buddha tanításain alapszik, azaz Buddhát tisztelik, de nem mint istent.
A hindu, és azzal rokon vallásokban talán a dévák, a félistenek hasonlítanak az angyalokra. Főképp az arkangyalokra, mint legfelsőbb angyalokra. Azt viszont tudni kell, hogy a dévák nem szolgák, és hírvivők, mint az angyalok. Az indiai vallás bonyolult, mert egyetlen isten létezik csak benne. Ez az isten nyilvánul meg különböző formákban, különböző erőkként. A legfelsőbb istennek általában három avatárt, azaz megtestesülést tulajdonítanak. Ennek a háromnak is vannak avatárjai, amik kisebb istenek, mitológiailag a gyerekeik, vagy nemzés nélkül létrehozott utódaik. Ez így megy lefelé, egészen a dévákig, a félistenekig, de végső soron minden létező dolog a legfelsőbb, egyetlen valódi isten megtestesülése. A megtestesülések neve az avatár. Azaz minden félisten, azaz déva, akiket a keresztény angyal, és arkangyal fogalommal szoktak összefüggésbe hozni, valójában egy magasabb istenség alacsonyabb szintű megtestesülése. Shiva egyik női avatárja például Káli, vagy Vishnu egyik emberi szintig lejutó avatárja Khrisna. Ez még az egyszerűsített változat, sok cifraság van még az indidi vallásokban.
De ha nagyon egyszerűsíteni akarsz, akkor a déva az, amit keresel...





Semmit ne vegyél komolyan abból, amit grimfox ír, mindenhol tudás nélkül okoskodik.
Olvass helyette John Langeschuhe könyveket.





A Buddhista vallás/ideologia a Hinduizmusból ered, mely több milliárd istent számlál, és a modern világban az Angyal és a démon és az isten elégé egybe olvadt dolog. Szerinted honnan kéne tudnunk hogy több milliárd energketikai lény közül melyik felel meg az adott entitásnak az adott vallásban?
Persze van ilyen hogy egy energia feltűnik más vallásokban és máshogy is nevezik.





Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!