Kezdőoldal » Ezotéria » Természetfeletti lények » Ki hogy áll ezekhez a természe...

Ki hogy áll ezekhez a természetfeletti jelenésekhez?

Figyelt kérdés

Én teljes mértékig szkeptikus vagyok ezzel kapcsolatban. Én az esetek 99.9%-ában a tényeknek hiszek csak. Szellemek, UFO-k, stb, szerintem nem léteznek.


De érdekes, hogy ilyenekről olvasni, mások történeteit hallani, képeket nézegetni meg szeretek róla. Tehát nem hiszek benne, de érdekel!


És ennek ellenére velem is történtek fura dolgok, de nem tulajdonítok nekik nagy jelentősséget.


Nemrég például lefekvésnél, olyan hajnal 1-2 óra körül, épp befekszek az ágyba, befordulok a fal felé és a hátam mögül a szekrény felől egy nagy sóhajtást hallok. Elég erőteljes volt és közelről hallottam, biztos nem valaki a másik szobából volt. Azóta sem vett levegőt... :D


Egyszer meg szintén a szekrénynél, szintén alvás közben egy kattanást hallottam, olyan, mint amikor megnyomom a walkman gombját (régebben történt, akkor még az volt a kor csúcsa :D).


Szóval érdekes... szívesen hinnék benne és igazán látnék ilyeneket, mert nem vagyok amolyan félős típus, sőt, kifejezetten szeretek megijedni. :D Ez amolyan idióta jellemvonás, de tényleg. :D Gondolom az adrenalin miatt, vagy nem tudom. :)


Ti mit gondoltok ezekről a jelenségekről? Hisztek benne?


2010. júl. 19. 18:57
 1/9 anonim ***** válasza:

Én úgy vagyok vele, hogy az a tipikus fehér ruhás alakos szellemek nincsennek!

Elvégre ha valaki meghal annak a teste nem lent marad a földön a lelke megy csak tovább. Én azt "vallom" (nem vallásosan), hogy ha meghal valaki annak a lelke vagy tovább születik egy másik testbe ha viszont eléri azt a szintet akkor szellemi segítő formájában tér vissza a földre

2010. júl. 19. 19:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/9 anonim ***** válasza:
Én hiszem hogy léteznek, de nem hiszem minden pisszenésre, hogy szellem!:D Szóval először "megvizsgálom" hátha van valami "reális" magyarázat rá :D És amúgy engem is érdekelnek. Furcsa mód én is szeretek megijedni :D Énis az adrenalinnak tulajdonítottam, de a többiek azt mondták hogy szimplán idióta vagyok :D Mert, miért ne léteznének...? Az egy dolog, hogy nagyon sokan vagy tévesen hiszik valamira, hogy szellem, vagy csak direkt hazudoznak :S Ezért is kevés "történet" van, amit elhiszek másoknak :/
2010. júl. 19. 19:17
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/9 anonim ***** válasza:

A kulcszó a tapasztalt jelenségidnél az alvás. Mindenki álmodik (ez bizonyított ugye, max nem emlékszik rá reggel). Álom közben olyat érzünk, élünk át, amit jellemzően senki sem tart valódinak. Pedig miközben pont álmodunk, a valóság tipikusan az amit ott látunk/hallunk, csak kicsit mások a játékszabályok... Te valóságként élted át ezeket a hangokat. Alvás előtt/alatt/közben. Túl közel az álmodáshoz... Aki tanulmányozta az alvást és határjelenségeit (vagyis amikor az agy átkapcsol az érzékszervei által érzékelt adatok feldolgozása a valahonnan keletkező álomvilág megtapasztalása között) na az tudja, hogy amit Te átéltél az tökéletesen természetes: egy kis álomvilágbeli zaj keveredett a valóságérzékelésedbe. (Az álombeli emberalak sóhaját hallottad miközben már érezted, hogy az ágyadon fekszel pl :) ) Sima pszichológiai jelenség.


Na ha napközben hallanál egy sóhajt (miközben nincs is körülötted senki és nem is te voltál az), az is pszichológiai jelenség lenne, de az már pszichiátriai kategória, mert kb azt jelentené, hogy hallucinálsz és mondjuk skizofrén vagy :)


Ezek feljebb a tudomány tipikus válaszai a tapasztalataidra.


Lehet persze az is, hogy egy szellem volt a szobádban (vagy ufó, vagy pl én teleportáltam éppen pár másodpercre oda :D ) ugyanis azt hogy nem szellem volt a tudomány nem tudja bizonyítani... Erről nem tudok sokat beszélni, mert mindenki maga felépítheti a maga elméletét az anyagi világon túli dolgokról, cáfolni őket pedig nem tudjuk bizonyíték hiányában...


Vagyis a kérdésedre a válasz semmi újdonságot nem rejt: van aki csak a tudományban hisz és van aki szenttül meg van győződve pl a démonvilág létéről. És e két véglet között minden variációt megtalálsz az emberek között... Mint sejthető én kb semleges vagyok, a szellemek miatt nem fogok valamit "nem megtenni" tehát pl amíg nem mutat valaki egy statisztikai elemzést a rossz szellemet elűző füstölgő hatásosságáról addig nem veszek olyan füstölgőt csak ha jó az illata :) , de ha valaki azt mondja nekem hogy nála szellemek járnak a házban, akkor őt se fogom lehülyézni csípőből, anélkül hogy átmennék hozzá bekameráznám a lakást és az alapján döntenék :) De ez utóbbira nem érek rá, így inkább legfejlebb csak kételkedek a sok sztoriban....

2010. júl. 19. 19:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/9 anonim ***** válasza:
Ha az ufo kifejezés alatt földönkívűli intelligens életet értesz, akkor az baromság hogy nem létezik,ha pedig ufo alatt azonosítatlan repülőtárgyat értesz, akkor is baromság, mert egy lopakodó is ufo nak(azonosíthatatlan repülőtárgynak számít), ha pedig abban nem hiszel hogy földönkívűli intelligens élet meglátogatta volna a földer az is baromság: a kőkori emberek azt rajzolták le a barlangokra amit láttak(ez a tudósok mai állása), ezek a kőkori emberek lerajzolgattak repülőgépekhez hasonlító tárgyakat, szakafanderes emberekhez hasonlító lényeket. Bocs ha kicsit nyers voltam, de a tudósok között is van sok tanult ostoba.
2010. júl. 19. 19:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/9 anonim ***** válasza:
ezzel azt akartam alátámasztani hogy a tudósok fele tanult ostoba, tehát nem kell mindenben nekik hinni, ők azok a fajta tudósok akik a 15. században váltig állították volna hogy a Föld lapos.
2010. júl. 19. 19:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/9 anonim ***** válasza:
A kattanas, mivel a szekrenytol jott lehet, hogy a fanak a ropogasa volt, a sohajtast meg mondjuk almodtad, vagy a huzat volt, es meglebbentette a fuggonyt vagy ilyesmi
2010. júl. 20. 11:13
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/9 anonim ***** válasza:

Szia !


En hiszek ezekben ,de ugyanakkor Itenfelo ember vagyok.Nm volt efele elmenyem , de szerintem hamarosan lex.Szoval engem is erdekel ez a tema es en is sokszor szeretek megjedni xD :))

2010. júl. 21. 14:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/9 anonim ***** válasza:

Bazz, rövidítésekben beszélni eleve fogyatékosság, vizsgáltasd ki magad.


1. Az ufók vannak, több száz milliárd bolygó van amin van élet, nem lehet, VAN. Nagyképűség volna azt kijelenteni ,hogy a kú*va nagy Univerzumban mi vagyunk az egyetlenek.És miért pont erre a szar Bolygóra jönnének? Sok beszívott állat meg csak a hírnévért azt mondja látott ufót. Lásd Pataki Atilla


2. Szellemek vannak,de nem a szobádban.....hanem a fejedben. Az emberi agy ha egyszer bevesz valamit akkor akár halálra is képes rémítenie saját magát.


3. Vámpírok, Vérfarkasok, Mikulás, Isten, Sátán stb....ezeket mind az ember találta ki.

2010. júl. 22. 13:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/9 anonim ***** válasza:
keresd őket menj erdőbe és olyan helyekre amik elhagyatottak vagy épületbe ahol régen jártak kivéve ha nem veszélyes.jó az ismeretlent keresni
2010. júl. 24. 00:47
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!