A kérdés a következő: reinkarnáció (mi belőle az igaz)?
A wikipédián leírják, hogy egyes népek vallásai hogy tartják, de rengeteg egymásnak ellentmondó kijelentéseket tesznek, akkor mi az igazság, ha szinte mindegyik más egymást meghazudtoló dolgokat ír?
Függetlenül attól, hogy valaki gyakorolja vagy sem egyáltalán mi az igaz ezekből a wikipédián felsoroltakból?
Mert hinni bármit lehet, akár egy életen át?
Ha van erre valós magyarázat, mely helyreteszi ezeket egy nagy igazságba, azt meghallgatom.
Ez édes kevés nekem. Édes kevés, addig a pillanatig, amíg be nem bizonyítja valaki, hogy nem csak parasztvakítás és időpazarlás.
Mint mondtam mindent be lehet magyarázni, főleg, annak aki gyerekkorától kezdve ebben a szemléletben él, de a valós igazság akkor is labilis! Pedig én mondhatnám, hogy van, mert legalább 100 előadást néztem meg erről. De azok csak szavak maradtak. Most ha megvennék 100 könyvet erről az megint ugyanúgy szavak lennének és még több időt vinnének el, amire nem lehet alapozni biztosan. Főleg, hogy egyik ezt mondja, a másik az ellenkezőjét és így tovább, ami ahhoz vezet, hogy az ember nem érti már az egészet és azt mondja: basszátok meg! Mindannyian egymás tanításai ellen beszéltek, hogy hihetnék bárkinek is? Inkább abban hiszek, hogy ez is csak a pénzről szól, szolgáltatásról és nem az igazságról.
Túl sok az ellenvetés, hogy hihessen lehessen bárkinek is!
De mindegyik tanító az igazáért áll ki és ő így tanulta csak azt ismételgeti és ránézel és azt látod, hogy halvány fogalma sincs semmiről, neki is valamiből meg kel élnie.
Erről ennyit.
Bár lenne egy igaz tanítás, de ez csak mese ameddig meg nem tapasztaljuk.
Buddha meghalt. S az ő hitrendszere szerint megvilágosodott, elérte a Nirvánát. De ezt senki nem akarja veled elhitetni, jogod van mást gondolni. Az meg, hogy valójában mi lett vele, ismételten csak a halál után tudhatjuk meg.
Maga a vallás egy olyan "mese", amit azért hoztak létre, hogy elfogadhatóbb legyen a mindennapi "szenvedés".. Aztán, hogy te mire használod, az a saját dolgod, ebbe nem szólhat bele senki..
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!