Karma - találkoztatok már ti is közvetlen módon olyan esettel, amikor a karma utolért valakit?
Én soha nem hiszek semmi természetfeletti hülyeségben általában, na de a tapasztalat azért mégis más.
Volt 6 ember (egy fehérgalléros bűnbanda), aki mocskosul tönkretette az életemet, de véglegesen.
Ezek közül azóta 3 váratlanul meghalt rákban, 1 pedig éppen készülődik elpatkolni (ezt nemtom miben).
És ezen azért elgondolkodtam. A fő bűnös még hátra van, de ha így haladunk, remélem megérem, szeretnék elmenni a temetésére.
Volt ilyesmi tapasztalatotok? Tényleg lecsap a karma mindenkire?
"45 év alatt mindegyik"
EZ a megerősítési torzítás.
Volt még ott sok ezer olyan is, amelyik nem jött be: na, ezeket MIND szépen elfelejtetted.
tozítás?
ezt nem magadra érted? vagy a szövegértéssel van gond.
összesen 6 emberrel beszéltem, nem több ezerről!! ez hogy jött ide?
Még mindig nem érted, ugye?
Rengeteg emberrel beszéltél már erről a témáról.
Ezek mind nem jöttek be.
Ez a hat az, amelyik megerősíti az elképzeléseidet.
egyszerűen nem értem, miről beszélsz.
összességében volt szó 6 emberről, NEM VOLT TÖBB.
Tényleg képtelen vagy megérteni?
Ezt NEM úgy kell nézni, hogy az események közül kiválogatod azt, ami neked tetszik, és aztán azt mondod: Hűha!
Hanem meg kell nézni: mondjuk 500 ember sorsát ismered a környezetedben.
Közülük kire illik TÖKÉLETESEN a karma szabálya?
Tehát NEM úgy, hogy valaha történt velük valami hasonló - hanem úgy, hogy folyamatosan beleszól az életükbe?
Elárulom: meglepően kevés van ilyen.
Biztos, hogy nem éri el a 10%-ot.
Akiről írtál, az csak 1% (500 emberből 5).
az finom kifejezés h nem mindenki jó ember.
teljesen horrorisztikus emberek vannak, egyszerűen elképzelni se tudom h ennyi rosszindulat és aljasság hogy fér egyesekbe ...
de mikor volt a cirkusz jogi része, akkor az ügyvéd is azt mondta h "nézze uram, az emberoi aljasság ellen nem lehet jogi úton harcolni, mert majd jön a következő, meg a következő és csak lavina indul meg" --- igaza is lett, a végén már a korrupt bírótól kezdve az atya úr isten is benne volt a mocsokban. (bár erre meg azt mondta az ügyvéd, h "de uram, hát maga is ebben az országban él, ezen miért csodálkozik?" ... no comment)
Én minden pillanatban látom ahogy be teljesül és létrejön a karma. :D
Az a “banda” nem biztos, hogy azért került ilyen helyzetbe mert veled ki cseszett. Az viszont a te karmád ahogyan most érzel ezt tudván. Ez egy be teljesült karma és létre is hozol egy újat ezáltal. Üdv a létforgatag börtönében.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!