Ha nem akarok következő életet, attól még lesz, vagy ezt ki vagy mi dönti el?
Kedves kretenpali.
En azt a szemleletet vallom vagy hiszem, hogy mindennek van valami kovetkezmenye, illetve oka. De, hogy maga az ok a valodi ok, az mar szubjektiv ezen a szinten, ahol ertelmezem a torteneseket.
En, szemely szerint ugy vagyok a karmaval, hogy
vagy letezik vagy nem. Nem tudom, hiszen nem volt olyan tapasztalatom, ami altal tudatosodva attudnam latni az egesz folyamatot.
20. valaszolonak.
Az uresseg alatt azt ertem, mikor megszunik az erzekeles, de megis jelen van valami. Mikorvtudatos vagy benne, akkor szo szerint jelen vagy es kozben erzekelsz is. Hogy a forras ez utan van? Nem tudom.
Allitolag a szerzetesek is eddig jutnak el. Maskulonben irnanak masrol is.
Kiveve ez a konyv.
A cime
A halhatatlansag utja, a meditacio taoja.
21 a karma nem tud nem létezni
-a szó a szanszkrit ˘kr -teremteni cselekedni gyökből számrazik: cselekedeteink (gondolataink, szavaink, tetteink, szándékaink ) összessége ok-okozati láncolatban (karmabandha) Magam hozom létre. És az utamon magamnak kell megtalálni, hogy ebből az ok-okozati láncolatból hogy szabadulhatok. semmiképp nem úgy, hogy azt gondolom "mindegy mit mondok, teszek" .
Még egy fontos: a karma és a sors NEM ugyanaz.
A sors -hova születek, milyen nemzetbe, milyen az anyanyelvem, milyen hatások érnek, amíg felnövök. Sorsszerű egy cunami, egy vulkánkitörés- nem az én cselekedeimtől függ.
Arra is jutottam, hogy csak ugy lehet kilepni ebbol az egeszbol, ha az ember megeli az osszes vagyat. Szo szerint kielegiti.
Vannak aki aztan irjak, hogy belatva a tapasztalasok hiabavalosagat, tovabblepnek.
En azt mondom, hogy a sok tapasztalas, vagyak megelesi utan, egy belso kesztetes altal terelodhet az utra a kereso.
Csak igy lehet a teljes vagytalansagot elerni, ha minden vagyik megelte az ember.
A theravada buddhista, a hulla test feletti szemlelodes altal, a szexualitason valo tovabblepes gyakorlata
A karma tanara gondoltam, ami az eleteken is ativelo, pont a cselekedetek, hatas, visszahatas miatt.
Erre irtam, hogy vagy igaz vagy nem.
#24 "Csak igy lehet a teljes vagytalansagot elerni, ha minden vagyik megelte az ember."
Hogy élsz meg olyan vágyat, ami félelemből ered?
27-es valaszolo.
Jelenbe eles.
A mindennapi eletbe lehetetlen a jelenbe elni.
Mikor egy problemaval talalkozol, amit meg kell oldani, ertekelni, elemezni, osszehasonlitani, akkor az ember cseszheti a zenes jelenbe valo eletet.
A valodi buddhista meditaciok nem a vilagi eletet szolgaljak.
A jelenbe valosaghoz, egypontuva kell tenni az elmet.
A kinti vilagban, mikor mindennapi feladatokat kell megoldani, munka, csalad, vallalkozas, stb., ott ez nem mukodik.
Amikor az ember szerzeteskent el, egy feladatra osszpontositva, az viszont megint mas.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!