Miért kell a másikat erőszakosan győzködni/téríteni?

Én hiszek a spiritualitásban (lélek, reinkarnáció, karma stb.), leginkább a hermészi tanítások állnak közel hozzám. Ez a megközelítés alapvetően individualista, mindenkinek saját magának (egyedül) kell megtalálnia a megváltást/megvilágosodást. Önmagában a saját felismerései és megértései által kell eljutnia erre a szintre, és ez az ő saját szabad akarata, hogy mikor és milyen módon teszi ezt.

De bevallom mindig elszomorít, amikor akár ateista, akár vallásos (spirituális) oldalról elkezdik az emberek győzködni a másikat. Egyrészről teljesen felesleges, mert 99,99%ban úgysem sikerül meggyőzni a másikat, másfelől pedig tiszteletlen dolog, a másik saját szabad akaratának teljes semmibevétele. Mintha azt mondanám ezzel, hogy te buta vagy, nem érted a dolgokat, majd én most elmagyarázom neked, hogyan kell megvilágosodni, és igen neked kutya kötelességed ezeket a dolgokat követni, mert különben teljesen felesleges az életed.

Engem személy szerint már rengetegszer próbáltak ateisták győzködni, hogy mekkora hülyeség a spirituális hit, hisz nincs rá semmilyen bizonyíték. Nyilván nincs rá bizonyíték, ezért hívják hitnek, a hitnek pont az a lényege, hogy nem vagy benne biztos, hanem hogy az életed során átélt tapasztalatok miatt valószínűnek tartod a dolgot, és ezért hiszel benne. A gravitációt és a mágnesességet tudod, hogy létezik, ezért abban nem hiszel, hanem azt tudod. A reinkarnációról viszont nem tudod, hogy létezik, ezért azt nem tudod, hanem hiszed. Innentől kezdve teljesen hülyeség azon vitatkozni, hogy milyen bizonyítékok vannak Isten létezésére.

De ugyanez megy a másik oldalról is (kereszténység, Jehova tanúi), hogy erőszakkal térítenek, hogy higgy, különben a pokolban fogsz elkárhozni. Ennyire rossz dolog lenne Istenben hinni? Ők ezzel azt sugallják, hogy véletlenül se azért higgy Istenben, mert az neked jó érzés vagy mert Isten segít, hanem mert különben a pokolra fogsz jutni és/vagy elkárhozol. Ráadásul még a Biblia is leírja, hogy Ne ítélj, hogy ne ítéltess, és hogy A másik szemében a szálkát hamarabb meglátod, mint a sajátodban a gerendát. Miért kell mégis folyamatosan ítélkezni, erőszakoskodni, győzködni a másikat? Ez pont hogy inkább ellenszenvet vált ki, és csak azért sem akar senki megtérni.

Miért nem lehet az embernek csak a saját életével foglalkoznia? A saját életében elérni a megváltást/megvilágosítást, és a többiekében csak akkor beleszólni, ha azt a másik fél kifejezetten KÉRI.

Ennyire nehéz lenne ez?