Miért szeretik az emberek olyanokkal etetni magukat hogy "ikerláng, lèlektárs"?

A kereszténységen belül is van egy olyan irányzat, ami el akarja hitetni a hívőkkel, hogy Isten minden embernek készít társat. És az a társ a másik feled. Úgy illetek össze, mint a puzzle két darabja. Az egyetlen, aki neked készült, akivel ha egymásra találtok, örökké egymáséi lesztek, mert miért is akarnál mást a neked rendelt társ helyett? És hogy Istent kell megkérdezni, hogy ki a társad és az alapján dönteni. Én olyan közösségbe jártam, ahol nem nézték jó szemmel, szó szerint tönkretették az ismerkedést. Nem járhattak a fiatalok egymással, mert feltételezték, hogy ez szexuális viszonyban végződne, meg hát minek együtt járni, ismerkedni, ha egyszer Istentől is el lehet kérni a választ. A fiúk csak komoly szándékkal közeledhettek egy lányhoz, azaz lánykérési szándékkal. Ha két szót váltott valakivel csak úgy, már indult a pletyka, amivel mindent tönkretettek. A fiúk ezért megpróbáltak titokban közeledni, távol a figyelő szemektől, de erre nem sok alkalom volt, mert a gyülekezeten kívül nem járhattak össze a fiatalok, az már bűnös dolog volt, szakadárság. Ha mégis adódott alkalom, a fiú ismerkedett volna csak úgy, azt a lány tutira félreértette, mert valóban annyi látszott csak, ha egy fiú közeledik egy lányhoz, azt lánykérés követi. Én is beleestem egy ilyen csapdába. A fiú,a kibe évek óta szerelmes voltam titokban, bejött a munkahelyemre hozzám csak úgy, elvörösödött, mint a cékla és onnan kezdve már a menyasszonyi ruháról álmodoztam. De elkezdtek rólunk pletykálni 1 ilyen alkalom után és a fiú teljesen megrémült. Persze, vén fejjel is tudom már, hogy elkezdődött ott köztünk valami nagyon szép és ha nem lebeg a fejünk felett az elvárás, hogy az Úrtól kell elvenni, majd ő megmondja, őt rendelte-e neked, a ismerkedhettünk volna anélkül a külső elvárás nélkül, hogy ismerkedni csak házasodási céllal lehet, akkor nem így végződik a sztori. Persze lett volna folytatás úgy 2 hónap múlva, de én 2 hónapot szerelmesen 19 éves fejjel 100 évnek éreztem. És mivel 100 évig nem jött többet, a következő közeledési kísérletére olyan szinten meg voltam sértve, hogy soha többé nem engedtem közel magamhoz. Isten, akit ostromoltam válaszért, hol ezt mondta, hol azt...Amikor a pletyka miatt nem jött sokáig a fiú, én nem tudtam rögtön, csak éreztem, de annyira boldog voltam, hogy nem akartam megérteni, akkor az aznapi igemagyarázatban benne volt, hogy van olyan szerelem, ami rosszindulatú pletykák miatt nem válhatott valóra sosem. Aztán amikor újra közeledett és sértve voltam, azért volt egy pont, amikor beadtam volna a derekam, de akkor kiderült, hogy utálja a kutyákat és a sajátjukba belerúgott. Forgott velem a világ, az én fülemben ez úgy csengett, mintha az derült volna ki róla, hogy sorozatgyilkos... Utólag persze megkérdőjelezném az infót, mivel olyan barátnőmtől jött, aki mindent észrevett rajtunk és szerelmes volt ebbe a fiúba...Akkor akartam adni neki egy plüsskutyát és megkérdezni tőle, igaz-e ez az egész. Hirtelen haragú fiú volt, a legviccesebb, legédesebb, akit valaha ismertem, de ha elszállt az agya, akkorát rúgott egy hordóba, hogy begipszelték a lábujjait...Szóval meg akartam kérdezni a kutya dolgot...De az akkor húzott igében az állt: "Minden féltett dolognál jobban őrizd meg a te szívedet, mert abból indul ki minden élet." - ezért nem beszéltem meg vele soha. Aztán meg mintha Isten meggondolta volna magát, a gyülekezeti fiatalok nevet húztak karácsonyra, ki kit ajándékozzon meg, és Ő engem húzott közel 40 fiatalból. A kísérőlevelet úgy írta alá: Titkos Barát

Emlékszem, akkor is összesúgtak a hátunk mögött, amikor átadta...

Aztán a kolléganőm is elővette őt, hogy miért nem fog meg magának engem? Volt is valamicske hatása, mert amikor legközelebb találkoztunk, nagyon hevesen köszöngetett, én meg úgy tettem, mint aki nem hallja. A kolléganőm nem tudom, honnan vette, hogy összeboronáljon minket, én nem mondtam neki semmit. És nem is tudtam, hogy össze akart minket hozni, egy közös ismerős mesélte el, aki akkor szintén ott volt.

Aztán a végén tényleg elhatároztam, hogy ebből elegem van és nem vártam rá többé. Még egyszer akart segíteni teremrendezésnél. Azt mondta, segít elpakolni a székeket. Nagyon durván megkérdeztem: Mit csinálsz?

-Segítek elpakolni a székeket? -Minek?

Na, itt elakadt a szava. - Nem kell? - Nem.

Ha akkor nem vonult volna ki a teremből, hanem odajön mellém, láthatta volna, hogy patakokban folyik a könny a képemen.

Nem telt bele 1 hét és feleségül kérte azt a lányt, akit nem igazán szeretett, de egy régebbi csalódás után kinézett magának és mint utóbb összeállt a kép, megzavartam a fejében kimódolt tervet megjelenésemmel. Mert talán engem egy kicsit jobban szeretett volna, de nem akarta feladni azt a lányt bizonytalanért. Mégis feladta sok időre, utólag tudom már, miért gyűlölt úgy az a lány egész addig, amíg meg nem kérte a kezét. Onnan kezdve mindegy volt.

Soha senki nem tudta teljesen kiverni a fejemből őt.

A férjemmel való szerelem más volt. Ő törölte sok évre, de amikor már elhidegültünk, egy-egy vita után mindig azzal a régi fiúval álmodtam.

Minden ellenére mélyen hittem abban, hogy nekem Ő volt a mellém rendelt társ. És amikor mégsem jött össze, és elvesztettem a mellémrendelt társat, az örök magány várt rám, család, gyerekek nélkül.

Sok hívő elveszti ezzel nem csak a reményt, hanem a hitét is.

Ez az egyik legveszélyesebb "keresztény" tanítás a világon. Ráadásul sehol nem igazolja a Biblia.

Isten mindenkinek szabad akaratot adott. Ha a lány kezét a fiú megkéri, felesleges Istentől várni a választ. Isten nem akar helyettünk dönteni. Döntse el a lány! Isten ezt akarja. Nem akar olyan társat ráerőltetni senkire, akitől a hátunk is borsódzik. Nyilván, ha létezik tud tanácsot adni, milyen lesz vele az élet vagy ilyesmi, de nem fogja azt mondani, őt neked teremtettem, őt válaszd.

Kiábrándító, de életmentő igazság ez.

Mert ez azt jelenti, ha elveszítjük is azt, akiről azt hittük, Ő volt a másik felünk, nem ér véget a világ. Mert van másik Ő, aki ugyanúgy Istentől való lehet. És ha nem jött össze, annak oka volt. Csak így derülhetett ki, hogy valami mégse jó.

Ha valaki nagyon belelovallja magát ebbe a kizárólagos másik fél dologba, tényleg azért nagyon veszélyes, mert ha mégse jön össze, reménye se marad arra, hogy majd újra társat találhat.

Ez súlyosabb annál, mint mikor az ember amúgyis úgy érzi egy szerelmi csalódásban, hogy soha többé nem lesz szerelmes. Amikor ezt még a hit is táplálja, az végzetes.

Az elképzelhető, hogy sikeres párkapcsolat esetén nagyon nagy összekötő erő lehet, ha mindkét fél hisz benne, de egy idő után úgyis csak illúzió marad.

A valóság az, hogy van őrületes szerelem. Van szerelem első látásra. Van kémia két ember között. Van lelkitárs. Van hozzád illő és kevésbé hozzád illő társ (életmód, hit, "kaszt", kutya/macska, stb...), és van olyan kötelék, ami valójában elszakíthatatlan: a közös gyerek.

De minden más képzelgés veszélyes.

A magam részéről sajnos még nem láttam az ikerláng, sem a lélektárs definícióját. Hogy foglalhatnék állást e kérdésben? Valaki elmondaná nekem, az alsó küszöbnek, ki is az a lélektárs és az ikerláng?

Két, felnőtt ember döntésben hiszek. Aki akar, csiszol és csiszolódik.

Még egy fontos dolog: úgy ítélem meg, hogy egy romba dőlt kapcsolatból egy dolgot mindig ki kel mentenünk: azt a tulajdonságunkat, hogy tudunk szeretni.