N. Mandela Jézus Urunk reinkarnációja lenne?
Van egy igen bizarr jelenség, amit még a tudósok sem tudna megmagyarázni. Nelzon Mandela elhunyt 2013-ban. Halálakor mindenki meg volt róla szentűl győződve, magam is, hogy már réges régen a '80-as években eltemették. Még a temetésére is emlékezünk. Szomorú gyászmenet volt a TV közvetítette, volt sok gyászbeszéd. Erre ugyanúgy emlékszik mindenki. Ezt nem is lehet megmagyarázni, csak az Én elméletemmel.
Szerintem az történt, hogy Mandelát ahogy sokan tudjuk megőlték a börtönben és el is temették, amit a TV világszerte leadott, megírták a könyvek, lehozták az elnöki interjúk. Minden országban emlékeztek a temetésére. Namost Mandela szentéletű ember volt, az igazságért harcolt, mindenkivel jót tett, pont mint Jézus. Mi van, ha Ő is Jézus Krisztus reinkarnációja volt. Hisz Jézus mondta a halála után feltámadva, hogy sok képében eljövök hozzátok. Szerintem Mandela ugyanúgy feltámadt, mint Jézus és élt tovább egészen 2013-ig amikor is befejezte amit akart véghezvinni.
Feltámadása nem okozott afrikába meglepetést, hisz ott is hisznek mindenféle vallásban, így ott nem volt hírérték. A fehérek meg csak akkor kapnak észbe, amikor már ismét meghalt és nem írták meg. Az is lehet, hogy Jézus azaz Mandela hipnotizálta az embereket, hogy ne emlékezzenek a környezetében afrikában a haláláról. A többi földrészre nem hipnotizált, így megmaradt a halálának emléke.
Ne feledd Mandela szentéletű volt, mint Krisztus.
Az elméletemmel magyarázható a Mandela effektus. Jól hangzik ugye? Minden passzol?
Kevered a Kecsesen Ringó Fecskét a Recsegve Fingó Kecskéval!
.
A "reinkarnáció" 'újjászületést' jelent, azaz ugyanaz a lélek a fizikai halál (a test halála) után ismét, új, másik testben leszületik ebbe a világba.
Nem 'átkerül', hanem SZÜLETIK! Ez jeleti azt is, hogy csecsemőként látja meg a napvilágot! Mit tett Mandela bebörtönzéséig Isten dicsőségére?
Mandela az akkori társadalmuk ellen dolgozott, nem pedig a vallás érdekében.
Jézus nem a római laktanyákat támadta, hanem a Templomból zavarta ki az oda nem illő pénzváltókat, kufárokat. Pilatus is hezitálva hozta meg az ítéletét.
Az INRI felirat a keresztre csupán Kajafás hazugsága miatt került.
Az már csak hab a tortán, hogy az ábrahámita vallások nem ismerik, nem fogadják el a reinkarnációt.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!