Ti hisztek a reikarnációba?
Lelki oka... :D
Ezt hívják genetikának.
Én már 1618 március 19-e óta nem hiszek benne. XD
Komolyra fogva a szót, létezik reinkarnáció. Nem sejtem, tudom. Ha további halál utáni, vagy mágikus dolgok érdekelnek, írj privátban(a sok troll miatt).
"Ti hisztek a reikarnációba?"
Közvetett módon.
Hiszek egy embernek, aki azt mondja, létezik reinkarnáció.
(Sok mást is mond e mellett, de ezt is mondja.)
Mivel eléggé sok bizonyíték van rá, így ez már nem hit kérdése.
Az viszont más lapra tartozik, ki fogadja el a tényét, a létét és ki nem.
Aki egyfajta biológiai robotnak hiszi magát, s miután már nem működik a szervezete, elrohad a földben, az ne terjessze már azt, hogy csak is kizárólag ez van, az higgyen ebben és fogadja el a meglétét és a tényét annak, van más vélemény is, a sajátján kívül.
Ezt így konkrétan kijelenteni, hogy a gyermeked talán az édesanyád lehet, kicsit erős.
Persze nem kizárt, hogy a lelke származhat az anyukádtól, de itt időbeli és más dolgoknak való megfelelés is jelen van, ami nem ilyen egyszerű.
A lelkek családokba tömörülnek, milyen meglepő ezeket hívjuk lélekcsaládoknak.
A lelkek így egy nagyobb csoportba tömörülve egymástól tanulván, egymást segítve haladnak a fejlődésükben.
Ez nagyon jó dolog, ha belegondolsz.
De, mint azt már említettem, az idő az ami itt a jelentős faktort játssza.
Persze a genetika is meghatározza a testet, a jellemet, nem csak maga a lélek. De ezt hosszú lenne kifejteni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!