Miért találtam rá, ha nincs szüksége rám?

Azután házasodott meg, hogy rátaláltam. De ez azt hiszem lényegtelen, hisz már kapcsolatban volt (2 hónapra rá volt azt hiszem az eljegyzés vagy akkor jelentették be, nem tudom). Van abban valami, amit mondasz. El is akartam felejteni az egészet. De... mégsem hagyott nyugodni a dolog. Azt valahogy háttérbe tudtam szorítani, hogy tetszik, de azt nem, hogy vonz (nem (csak) szexuálisan. nem tudom hogyan írhatnám le. mintha mágnes lenne, én pedig egy vasdarab a hatósugara határán). Tudom, hogy ismertem, hogy kik voltunk egymásnak, mi a történetünk. Nagyjából. Mikor kiírtam a kérdést, ennek fényében szemléltem a dolgot. De azóta rájöttem, a múltat csak elfogadni, megérteni lehet. Az az út kezdete volt. Most más van. Mások vagyunk, máshol tartunk. Ki tudja hová tartunk. A mostban kell értelmet keresnem ennek a furcsa eseménynek, ennek a furcsa ? nem tudom... jelenségnek?? És nem segít, hogy feleslegesnek érzem magam. Úgy értem az ő oldaláról nézve (de ezt ő nyilván jobban tudja, tudná).

Most ugrok egy kicsit. Tudom, talán elkéstem. De ez nem az én hibám. Két évtized van köztünk. Nem tudom a leszületésem ideje lehet-e az én hibám. Akkor születtem (ismét) a világra, mikor nagyon nagy szüksége lett volna rám. De akárhonnan nézzük, így csak elkéshettem, hamarabb egyszerűen nem álltam rá készen, hogy szembesüljek ezzel az egésszel. Vele. Oké, ez hülyén hangzik. Csak most. Mikor felnőttem. Mikorra elérkeztem oda, hogy mindezt képes vagyok megérteni, és akkor, mikor már én is érzem a hiányát. A másik nő szerepéről fogalmam sincs. Ha őszintén szeretik egymást, nem akarom elszeretni tőle, és nem is tudnám, csak hülyét csinálnék magamból és\vagy szégyenbe hoznám magam. És ha tudnám is, emiatt boldogtalan lennék. És azt hiszem ő, ők is. :/ Hogy "egyenértékű" velem, véglegesen vagy ideiglenesen helyettesít engem vagy valami egészen mást jelent számára. Egyszerűen nincs köze hozzám, akkor is (jelen) lenne-e ha én hamarabb érkezem és tudatosodik bennem ez az egész. Ez most talány. De bocsássatok meg és ő is bocsásson meg amiért nem tudom az ő szempontjából nézni ezt az egészet. A nőt nem ismerem. A szimpla együttérzésnél többre képtelen vagyok. Csak a saját szemszögemből tudok erre az egészre tekinteni. Lehet a férfi életében ő bárki, ő nekem most két dolog: mellékszereplő és rejtély. Elnézést mégegyszer... Nem szívtelenségből mondom ezeket. :(

Úgy érzem, bármennyit agyalok is, csak ha találkoznánk kaphatnék válaszokat. Hogy ha látnánk egymást, jó esetben akár beszélhetnénk is. Hátha az adná, hogyan tovább. Hogy kik lehetünk most egymásnak. Szerelem, barát, ellenség, tanító... Vagy csak most jött el hosszú idő után az elengedés ideje. Vagy ez csak egy olyan "elfuserált" élet ahol tudok róla, de mégis valamiért, ki tudja miért nélküle kell leélnem, de később találkozunk még. Első lépésként a szemébe kell nézzek. Muszáj. Aztán lehet itt vége is, nem történik semmi. Vagy épp elindul valami. Ezt nem tudom. Csak azt, hogy látnom és látnia kell. Ennyi bizonyos. Érzem, hogy meg fog történni. És kicsit félek.

Az biztos, hogy ismertem, hogy ősrégi és hosszú a mi történetünk, de rettegek, a kusza érzéseim miatt, hogy csak bebeszélem magamnak, hogy valahol valakinek, valaminek, terve van velünk, nevezzük Istennek és sorsnak vagy akárminek. Akkor a legkönnyebb és egyben legnehezebb hinni, mikor az embernek szüksége volna rá az élet kusza labirintusában, hogy a dolgoknak legyen értelme. Oka, célja... Nem látom a célt. De muszáj hinni, hogy van. Csak azt tudom, hogy most valamiért távolabb kerültünk egymástól. Rég nem találkoztunk, és térbeli (~1000km), kultúrális, generációs stb. távolság van köztünk. Másrészről viszont egy kis (khm. ~évszázadokra gondoljatok) kihagyás után újra ráakadtam. Újra elérhető (még ha nehezen is) közelségben van. És emlékszem. Nem hiszem, hogy mindig tudtam volna, már sok életből ismerem, egyszerűen csak tudtam, éreztem, hogy ő különleges. Lehet ez egyszerű véletlen?? Ezen merengek most. Míg nem adódik az alkalom, biztosan fogok is még.