Miért találtam rá, ha nincs szüksége rám?

Felismertem valakit egy korábbi életemből. Már akkor éreztem, hogy ez fontos lehet, és az az érzés, hogy dolgom lehet vele, hogy szükségem volt rá, sorsszerű és szükségszerű volt, hogy rátaláljak, már 9 hónapja nem múlik. Úgy érzem fel kellene keresnem, legalább látni őt... hogy biztos legyek.

De a jelenlegi életében semmi, azaz semmi nyoma, hogy ne lenne jól meg nélkülem. Boldog, sikeres, amire csak vágyhat az ember... Egyszerűen nem látom, hogy helyem lenne az életében, bármilyen formában.

A múltjában vannak utalások, jelek, hogy szüksége volt valakire, várt valakire... Sokáig. Akkor én még nem álltam készen erre, rá (és bár ugyan úgy érzem, nem biztos, hogy rám várt), most pedig valaki betölti azt a helyet.

És nem mintha unalmas lenne az életem nélküle... Igazából jól hangzik elsőre, de jó dolgomban a fene se akarna annyi bonyodalmat, amennyi vele járna, felforgatnánk egymás életét. Ha nem érezném sorsszerűnek, hogy rátaláltam, ha el tudnám felejteni, hát megtenném. De pár napnál, egy hétnél tovább nem tudok megfeledkezni róla. Rengeteg éjszaka tartott ébren.