Egy átlagos embernek hány előző élete volt?

# 9: Egyszer részt vettem egy kutatásban, amelynek a lényege ez volt, hogy az emberek Istenképét a saját szüleik személyisége határozza meg. Az az érzésem, hogy nagyon is igaz lehet... Hiszen hány, és hány olyan szülő van, aki elvárásokat támaszt a gyermekei iránt, és csak a neki tetsző viselkedést értékeli, a számára nemkívánatosakat pedig bünteti.

Az én meglátásom szerint Isten ennél sokkal tökéletesebb. Azt lényegében minden vallás elismeri, hogy Isten maga a feltétel nélküli szeretet. Aki pedig feltétel nélkül szeret, az nem elvárásokat támaszt, hanem az elfogadásával segít, támogat, hogy a lehető legtökéletesebb önmagunkká váljunk. Nem ítélkezik, nem bírál, hanem engedi, hogy önmagunktól jussunk belátásra és a hibáinkból tanulva fejlődjünk. Felemel, vigasztal, ha elbukunk, de nem dörgöli az orrunk alá, hogy mennyire tökéletlenek vagyunk. Utat mutat, de mindenki belátására bízza, hogy rálép-e arra az útra.

A feltétel nélkül szerető Isten képének nagyon is megfelel a reinkarnáció elmélete és gyakorlata.

# 12: olvastam az Ószövetséget, és ez pont hogy megerősíti azt, amit írtam - az Újszövetséggel együtt értelmezve. A Biblia a személyiség fejlődését illusztrálja.

Mert hogyan is működik egy kisgyermek? Teljes mértékben függ a szülőtől, a szülő mondja meg neki, hogy mi a helyes és mi nem.

Viszont már az Ószövetségben is szerepel több utalás arra, hogy eljön majd az idő, amikor az emberiségnek nem lesz szüksége külső parancsokra, útmutatásokra, hanem BELÜLRŐL fakad majd, hogy mi helyes és mi nem.

A személyiségfejlődésben ezt hívják interiorizációnak: amikor a szülői értékrend az egyén sajátjává válik, és már nincs szüksége arra, hogy kívülről mondják meg neki, hatalmi pozícióból, hogy mi helyes és mi nem, hanem a saját lelkiismerete diktál.

Jézus ki is fejti, hogy az ő korában a Tízparancsolat már érvényét vesztette: csak két parancsolatot tekint érvényesnek: szeresd Istenedet és szeresd felebarátodat. Ha valaki ezt a két parancsolatot megtartja, akkor automatikusan az összes többit is, mindenfajta külső kényszer nélkül.

Ez már egy érettebb személyiség képe. Ha van "elvárás" Isten részéről, akkor ez az: hogy az értékrendje váljon a sajátunkká, belsővé.

De az Újszövetség is tele van próbálkozásokkal, tévelygésekkel, saját hibákból tanulással, és emlékeim szerint mindezt "normálisnak" és "természetesnek" tekinti Jézus.

Vagyis az Ószövetség azt a kisgyermekkori állapotot jelzi, amikor a szülő még rád parancsol, hogy ne nyúlj a konnektorba, mert megcsap az áram, ne rohanj ki az úttestre, mert elüt az autó - és ezt nem lehet finomkodva elmagyarázni, mert a kisgyermek még nem rendelkezik elég tapasztalattal, hogy tudja, mi a jó neki és mi nem.

A jó szülő (és a jó Isten) azonban engedi a gyermekét felnőni, próbálkozni, tanulni a hibáiból, amikor már elég érett arra, és rendelkezik az ehhez szükséges értelmi képességekkel és tapasztalatokkal. Értékeket közvetít, példát mutat, de onnantól már a gyermekre van bízva, hogy hogyan követi azt, mennyire azonosul vele. Jézus ezt az irányt képviseli.