Ha reinkarnálódok egy helyre akkor születhetek még valamikor a jövőben ugyan oda?
Szeretném előre leszögezni hogy ateisták és akik nem hisznek a reinkarnációban inkább ne is írjanak.
Tehát hogyha mondjuk most leszület valaki kínába pár inkarnáció után megint születhet kínába? Vagy esetleg egyszerre 2x is ugyanarra a helyre? Csak mert én valamiért nagyon vonzódom ázsiához főképpen kínához. És nem tudom miért egyszerűen ha meghallok mondjuk egy kínai zenét általában klassikus akkor elkap egy mély érzés. Nem id olyan rég azt álmodtam hogy kínában ül egy nő 2 hapsi között ( az a nő én volnék 3. szemszögből) és egyszer csak fog egy kést és leszúrja magát. Továbbá a kiejtésem is nagyon jó úgy hogy nem is tanulom a nyelvet, és múltkor mikor pinyin=lyricsbe hallgattam egy kínai zenét a kanjikat úgy követtem mintha tudtam volna melyik szótag hány betűből áll és a végére pont kijött. Erre tényleg nehéz magyarázatot adni.
Előre is köszönöm az értelmes válaszokat!:)
"Miket mondtak?"
Najooo most kicsit megeröltetem magamat.
Mondok egy történetet amit Stevensonnal kapcsolatban olvastam.Aztán vagy elhiszed hogy igaz történet vagy nem ( hát gondolom nem így le se kéne írnom) de azért leírom ha már kérdezted.
pl: Volt egy kisgyerek ha jól tudom indiába aki mindig panaszkodott a szüleinek hogy fáj a lövése, és a torkára mutatott.
Aztán a szülei nem tudták miről beszél folyton, ezért elmentek orvoshoz. Nem találtak semmit. Kis idő múlva egy ciszta nőtt a helyére. A gyereknek kioperálták, de visszanőt. Aztán folyton csak azt mondta "fáj a lövése". A szülei nem tudták mit rejthet a "lövés" szó. Elmentek hipnózisra és kiderült, hogy a második világháborúban élt harcolt a gyerek és torkonlőtték.
2. Egyszer indiába egy kislány anyja aludtejet akart inni, de a kislány figyelmeztette, hogy "anya ne igyál sok aludtejet mert régen én sokat ittam rosszullettem és belefulladtam a fürdővízbe." Anyukája furcsállta ezt ezért elvitte hipnózisra és kiderült hogy régen élt egy lány aki tényleg sok aludtejet ivott és egy kádban lelte a halálát.
Meg még ezeken kívül jó sok történetet olvastam, de már nem tudom őket. Abba sem vagyok biztos, hogy pontosan ezek így vannak e mert már elég régen olvastam.
Fáj a gyerek torka, mert ciszta volt benne. Azután mit tesznek a szülők? Hát természetesen hipnózisra viszik a gyereket, mert tokon lőtték előző életében. Már itt sántít a történet, és éppenséggel Indiában él az a kisgyerek, ahol a legelterjedtebb hit a reinkarnáció. Aztán a másik eset ismét Indiában. Egy kislány azt mondata az anyjának, hogy ne igyon több aludtejet, mert előző életében ő rosszul lett tőle. Erre mit tesz az anyja? Hát viszi hipnózisra. Na már megint. Persze mindig kiderülnek ezek, de vajon ez bizonyítékszámba lehet venni? Nem hinném.
"1. Nem azért hiszek hogy megnyugtassam magamat..."
Pontosan ezért hiszel, csak hazudsz magadnak.
"Nem lehet bizonyítani ahogyan azt sem lehet kimondani hogy nem létezik. Vagy te talán honnan tudod?erre a kérdésre válaszolj ésszerű magyarázattal."
Egyszerű magyarázat: Ha valami létezik az bizonyítható, ha pedig nem akkor nem. Én pontosan ki tudom jelenteni "100 százalék biztosan", hogy nincs semmilyen reinkarnáció, és még utalás sincs rá, csak belemagyarázások. Ismerem a testemet valamennyire értem annak működését és büszkén kijelentem, hogy nincs lelkem, nincs neked sem lelked, senkinek sincs lelke, nincs reinkarnáció, mert nincs lélek sem. Egyedül biológiai test van. Na meg ott van a femina. Nagyon tudományosan van megfogalmazva. Hát persze. Ezért nem olvasok szennylapokat. És ott van a mibenhiszel. Ez is nagyon hiteles, de nekem ez olyannyira nem jön be, hogy legszívesebben ketté fejelném a billentyűzetet, ha tovább kéne olvasnom ezeket a szemétre való cikkeket. Nem szólnak másról, mint halogatásról, és úgy gondolják, hogy ha sok felesleges megfogalmazás mellett elrejtik a valódi üzenetet az értelmesnek tűnik. Kb. 10-12 sorban is össze lehetett volna foglalni azt a sok felesleges információhalmazt. Bemagyarázod magadnak és elhiszed. Ennyi.
Ateista és hívés nélküli vagyok. Ergo semmiben sem hiszek.
Igen, leszülethetsz.
Nem számít. Leszületésed előtt megfelelő lehetőségek közül választasz s egyesülsz fizikai testeddel.
Lényeg tapasztalás s fejlődés. Ha nincsenek nagyobb terveid, random helyre születsz, ahol megfelelő körülmények vannak megfelelő tapasztalásra.
13# nem csak indiaba tortent esetekrol olvastam csak ezeket jegyeztem meg. Es nem jelentheted meg mindig ki 100 szazalekosan h cafolhato a reinkarnacio. Ja es amint mondtam a gyereket nem azonnal vittek el hipnozisra hanem ezeket a torteneteket legalabb 1 eve olvastam tehag lehet kihagytam belole lenyeges dolgokat.
14# koszi a valaszod ment a zold:)
Köszi 15#
Egyébként igazad van, ezek normális ésszerű bizonyítékok a reinkarnációra csak valaki annyira tudatlan és "okos" hogy mindenkivel próbálja elhitetni hogy nincs. De ezek mind bionyítékok. Például "halál fia" mondj a mennyre bizonyítékot. Többet is! Mert a reinkarnációra nem csak egyet találhatsz!
Vagy a pokolra. Várom a válaszodat xd..
Hmmm...gondoltam itt valahogy meg fog állni a történet:D
Esetleg ha valaki másnak van véleménye írhat még:D
Nos, elöször is: egy ideig a keresztények is azt tanulták h van reinkarnáció. Legalábbis a Bibliában volt szó olyan történetekröl, ahol lélekvándorlásrol beszéltek egyik testböl a másikba miután meghalt a személy. De ezt kivették a Bibliábol.
(Csak hogy megcáfoljam az elöző válaszolot. Szégyen, h keresztény létére nincs tisztában ezzel. Habár a Biblián annyit változtattak, ki vettej dogokat, beleirtak ujdonságokat, h a franc tudja már követni.)
Másodszor, a kérdés nem az volt, hogy van, e reinkarnáció vagy sem. Senkinek sincs joga megcáfolni a más hitét. Mindenki abban hisz amiben akar, minden vallásnál vannak állitolagos bizonyitékok, az már mindegy hogy melyik igazi és melyik nem. Lehet hogy mind igazi, lehet hogy egyik sem, ki tudja.
Harmadszor, ateisták, megtanulhatnátok olvasni, és nem leszólni a hivöket. Ha valaki hisz ebben, akkor az ö dolga, a ti dolgotok nem az hogy minden áron el vegyétek töle azt amiben hisz. Ha nem hiszel valamiben az a te dolgod, nem az volt a kérdés hogy cáfold meg a reinkarnáciot.
Tehát, szerintem lehetéges, hogy ugyan oda szüless. Bár arra kevesebb az esély, hogy ugyanabba a családba, de ugyanabba az országba sokkal nagyobb a valószínűség, hogy oda születsz. Mint például, hogy egyszer találkoztál egy személlyes de a személy vagy te elköltöztél messzire például másik országba, de egy nap mégis találkozol azzal a személlyel. Lehet hogy furcsa véletlen, vagy a sors, de talán ez így igaz azokkal is akikkel másik életben találkoztál.
#22
Miért is vagy itt a utálod az ilyen témákat olvasni?
Menj el indulatkezelésre. Az oké hogy szerinted nincsenek ilyen dolgok, de nem ez volt a fö kérdés, hanem az hogy "Ha reinkarnálódok egy helyre akkor születhetek még valamikor a jövőben ugyan oda?" . Az olyan emberek mint te, miattuk hitték az olyanokat akik máshogy gondolkoznak, őrültnek. Ha mindenki olyan lenne mint te, még mindig ott tartanánk hogy a Föld lapos. Ez nem arról szól, hogy vannak e bizonyitékok vagy sem. Hogy látjuk e a folyamatot vagy sem. Hanem arról, hogy képesek vagyunk arra hogy elfogadjuk, a világ változik és még sok minden van amit nem értünk, de nyitottak vagyunk mindenre. Nem látod a lelkedet? Te láttad már a levegőt? Úgyértem magát az oxigént! Nem? Hát pedig létezik! Hiába hiszed vagy sem. Ha az iskolában azt tanitották volna neked hogy reinkarnáció már pedig van,és a biológia órán tanultad volna, akkor elhitted volna. Hiheted azt hogy nincs. De nem tudod megcáfolni. Biológiával hiáva magyarázod, az nem indok. Sok dolgot még a biológusok, a tudósok sem értenek, és még mindig sok mindent kell még tanulniuk, és ha ők elfogadják, hogy vannak dolgok amiket nem értenek mégis elfogadják hogy ennél fogva lehet hogy van, akkor te se kezdhetsz el itt veszekedést generálni hogy márpedig nincs, mert te ezt és ezt tanultad. Ha annyira nagy tudós vagy, akkor magyarázd el nekem hogy a tudosok mi a francért malmoznak a mai napig laborokban? Gondolom kutatják a semmit, mert a te felfogásod szerint már mindent megmagyaráztak és igy nem lehet hogy hirtelen megváltozik az emberek szemlélete, hogy "Hoppá! Ez meg ez nem is így van, hanem így. Eddig rosszul tanultam! " Képzeld, a történelem, a matek, minden iskolai könyv a mai napig változik. Kivesznek dolgokat, és újakat irnak bele.
Tudom hogy az öregek képtelenek felfogni, hogy nem minden úgy van ahogy ők hiszik, de húsz évvel ezelőtt más volt a biológia könyvekben, és mást tanutak, akkor miért kell azt hinni hogy minden amit tanultál az szóról szóra úgy van, ha még mindig változhat a tananyag?
És csak ismételni tudom magamat.
Miért olvasol ilyeneket, miért vagy itt ha mindet szennynek tartod? Miért olvasol szennylapokat, miért veszed meg öket? Miért írtál ide, miért pot az Ezotéria részen vagy? Miért pont ennél a kérdésre kattintottál ha nem hiszel benne?
Ha nem hiszel benne az a te dolgod, de nem kéne a kérdezővel és a hivökkel ennyire lekezelöen viselkedni.
"Ha valami létezik az bizonyítható, ha pedig nem akkor nem." Hahaha, azért nem ilyen egyszerű.
A helyes megfogalmazás az hogy "Ha valami létezik az bizonyitható, a többit még nem bizonyitották, mert még nincs meg hozzá a megfelelő tudás, eszközök, stb, ezért úgy gondolom hogy nem létezik, de talán a jövöben ez változni fog és bebizonyitják, hogy mégis van."
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!