Ha reinkarnálódok egy helyre akkor születhetek még valamikor a jövőben ugyan oda?
Szeretném előre leszögezni hogy ateisták és akik nem hisznek a reinkarnációban inkább ne is írjanak.
Tehát hogyha mondjuk most leszület valaki kínába pár inkarnáció után megint születhet kínába? Vagy esetleg egyszerre 2x is ugyanarra a helyre? Csak mert én valamiért nagyon vonzódom ázsiához főképpen kínához. És nem tudom miért egyszerűen ha meghallok mondjuk egy kínai zenét általában klassikus akkor elkap egy mély érzés. Nem id olyan rég azt álmodtam hogy kínában ül egy nő 2 hapsi között ( az a nő én volnék 3. szemszögből) és egyszer csak fog egy kést és leszúrja magát. Továbbá a kiejtésem is nagyon jó úgy hogy nem is tanulom a nyelvet, és múltkor mikor pinyin=lyricsbe hallgattam egy kínai zenét a kanjikat úgy követtem mintha tudtam volna melyik szótag hány betűből áll és a végére pont kijött. Erre tényleg nehéz magyarázatot adni.
Előre is köszönöm az értelmes válaszokat!:)
Egyetértek :D mondjuk igaz. Csak az a baj hogy ugye mindenki mást gondol. Van aki keresztény van aki buddhista, vagy esetleg más. Ha kimondjuk hogy a reinkarnáció létezik, meg hogy abban hiszünk akkor keresztények is kimondhatnák hogy már pedig minden úgy van ahogy a Biblia írja. Tehát mivel mindenki mást gondol nehéz megtalálni az igazságot. Nem tudhatjuk mi van a halál után (kivétel akik valamilyen okból kifolyólag emlékeznek korábbi életükre(vagy dilisek és azt hiszik hogy emlékeznek)). Mindenki más csak hihet.:D
Azért várom a többi választ is :D
Kedves 12-es, abban is hiszünk, és hidd el, minket sem érdekel, mit gondolsz. De szöveget értelmezni, azt hiszem, jobban tudunk, mint te.
"Szeretném előre leszögezni hogy ateisták és akik nem hisznek a reinkarnációban inkább ne is írjanak."
Nos én viszont emlékszem hogy ki írtam: "Szeretném előre leszögezni hogy ateisták és akik nem hisznek a reinkarnációban inkább ne is írjanak"
Ja és ez nem elítélés hanem megkértem...
Inkább azok véleménye érdekel akik hisznek a reinkarnációban vagy keresztények. Aztán 80 évesen meg majd keresed miben higyjél mert nemsokára meghalsz. Gondolom senki sem akar úgy meghalni hogy abban a tudatban él hogy vége mindennek... Azért ha nyitott vagyok ha nem akkor sem tudok belegondolni hogy csak egy nagy semmi lesz mert gondolom az élőlények és a világegyetem sem "csak úgy" jött létre. Szerintem ennek is oka van mint minden másnak. És nekem mindig azt tanították hogy mindennek van ellentéte:))
sötét<->világos
rossz<->jó
földi/biológiai élet<->túlvilág, reinkarnáció(?)...
"Szerintetek miért cáfolja egy csomó ember a reinkarnációt?"
Mert megcáfolható.
"Aztán a Deja Vu érzés"
A deja vu érzés az, amikor az egyik érzékszerved lassabban továbbítja az adott információt a másiknál az agynak, és az adott információt az agyad kétszer dolgozza fel. Emiatt hiszed teljesen jogosan, hogy az adott esemény, amit észleltél egyszer már megtörtént veled.
"Még mindig több bizonyíték van mint a pokol létezésére."
És hol van az a bizonyíték?
"Én személy szerint hiszek a menyországban , de úgy képzelem el, hogy a leélt életeink után lépünk át a nirvániába/menyországba. Ti ezeket hogy látjátok?"
Egyszer egy rajzfilmben hallottam nirvániáról, de lényegtelen. Én úgy képzelem el, hogy a "menyország"-nak keresztény vallásnak köze sincs a reinkarnációhoz. Az már teljesen mindegy, hogy te mit képzelsz el.
#13
"Gondolom senki sem akar úgy meghalni hogy abban a tudatban él hogy vége mindennek..."
Ja, akkor azért hiszel? És miért ne akarna valaki a valóságban élni? Azért higgyjünk, mert hazugságban szeretnénk meghalni?
"Azért ha nyitott vagyok ha nem akkor sem tudok belegondolni hogy csak egy nagy semmi lesz"
Nem vagy nyitott, csak fél és hazudsz magadnak.
"világegyetem sem "csak úgy" jött létre."
És ki mondta, hogy nem?
"Szerintem ennek is oka van mint minden másnak."
Oka biztos van, de semmi olyasmi, amire te gondolsz.
"És nekem mindig azt tanították hogy mindennek van ellentéte:))
sötét<->világos
rossz<->jó
földi/biológiai élet<->túlvilág, reinkarnáció(?)..."
Nem tehetek róla, hogy te mit tanultál.
"Jó és az a sok gyerek akár több ezer-tízezer akit stevenson vizsgált?"
Nem ismerem a teljesen munkásságát. De aki valamit bizonyítani akar nem fogja magát aláásni. Miket mondtak?
1. Nem azért hiszek hogy megnyugtassam magamat...
de arra is jó. De én nem azért hiszek. És hogy te mindenre találsz valami kifogást....csak ezek nem értelmes válaszok.Ésszerű válaszokat adj amivel meg lehet cáfolni. Nem lehet bizonyítani ahogyan azt sem lehet kimondani hogy nem létezik. Vagy te talán honnan tudod?erre a kérdésre válaszolj ésszerű magyarázattal.
Nem tom van e köztük Stevensonos, nem néztem végig csak linkeltem a témával kapcsiban.
De am google a barátod: Stevenson bizonyítékei a reinkarnációra (vagy valami hasonló megfogalmazással)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!