Hogyan működik a karma (azok szerint, akik hisznek benne)?

Ha egy koldusnak milliárdosként adsz ötszázezer forintot, és te visszakapsz ennyit (nem feltétlen így van), akkor ez jutalom, azért amiért ilyet tettél. Ha viszont valaki, csak a jutalom hevében teszi ezt, akkor az nem fog kapni semmit, mivel nem nyílt és jó szándékkal tette.

A karma nem egyenlít!

Ha rosszat teszel rosszat kapsz, ha jót teszel, jót kapsz.

Szóval tegyük fel, hogy valakinek rossz szándékból, direkt sérülést okoztál, majd ezután jó szándékkal akarsz segíteni valakin.

A karma nem fog egyenlíteni, hanem azt fogja mondani, hogy mivel rosszat tettél, ezért rosszat kapsz, mivel jót is tettél, ezért jót is kapsz.

A karma nem feltétlen ugyanazokat a sebeket adja vissza, amiket te okoztál, de elég rendesen tönkre tudja tenni az életed. Azt adja vissza, amit te okoztál, vagyis ugyanolyan erős mértékben. Ez lehet bármi.

Ha nem rögtön kapod vissza, amit okoztál, akkor elképzelhető, hogy nagyobb lesz annak az erőssége, amit a karma neked adni fog, legyen ez rossz vagy jó.

Ha egész életedben rossz voltál, akkor következő életedben, azok sorsára fogsz jutni, akiknek te ártottál.

A játék csak kettőtök között játszódik le. A szeretteit és haragosait nem veszi figyelembe, mert nem nekik ártottál, hanem annak az illetőnek.

Tapasztalatom szerint alapvetően nem (annyira) misztikus dologról van szó.

Egyszerűen az érzelmek megéléséről szól. Az mindenkinél adott hogy mennyi sz...@...r érzést kell megélnie. Annál könnyebb valakinek az élete minél nyitottabb a kellemetlen érzések átélésére. Minél gyorsabban letudja és nem visszafojtja azokat. Hatás ellenhatás törvény az élet minden területén működik és ami belőled indult ki az törvényszerűen hozzád is tér vissza.

De alapvetően az érzések-érzelmek dolgon van a hangsúly.

Szerintem ez az egész egyenlítősdi úgy butaság ahogy van. Nem magával a reinkarnációval van a bajom, hanem annak félreértelmezésével.

A karma nem egy egyensúlyi állapotot visszaállító valami. A világ működése és a megtapasztalás alapja, az egyensúlyi állapot kizökkentéséből ered. Ha minden stagnál és mozdulatlan, ott se élet, sem pedig értelem sincs. Ezzel szemben a mi világunk ennek pont ellentetje, inkább egy örökmozgóhoz hasonlítható, sohasem áll le, mindig történik valami az ok-okozati viszonyból eredően. A karma a fejlődést hivatott előidézni. De tanulni nem csak abból lehet ha visszakapjuk azt amit adtunk. Először is ha egy gyerek rosszat csinál és mondjuk fejbevágja a másikat a homokozólapáttal mert elvette tőle, akkor menjünk oda és vágjuk fejbe a gyereket? Vajon ebből tudni fogja azt, hogy:

1, nem szabad bántani a másikat, mert az fáj neki

2, kérdezze meg tőle miért vette el, azaz ismerje meg a másik gondolatát mielőtt cselkeszik

3, ne legyen indulatos

4, ne legyen irígy

Nem hinném, csak bömbölni fog mert fejbe verte valaki. Mennyivel okosabb ha fejbevágás helyett kicsit elbeszélgetünk a gyerekkel. Nem célravezetőbb? De biztos.

Most azt kérdezném, aki a karmikus kiegyenlítődésben hisz. Mi értelme kiegyenlíteni mindig ugyan azzal a dologgal a tetteinket? Azaz mi értelme adnom egy almát neked, ha úgyis visszakapom? Én talán azért adtam mert nekem nem kell, vagy mert önzetlen vagyok és mivel látom hogy neked nincs, én szívesen neked adom... Vagy ha a szemtelen fiadat szájbavágod, mert a tiszteletlensége határtalan és a szép szó nem használ, vajon jogos e, hogy visszakapjam a nevelő célzatú pofont? Ezen felül önzetlenségből már nem is segítene senki, mert elvárná, hogy visszaadjam amit ő adott nekem, hát kössz de az ilyen segítséget inkább tartsa meg mindenki. Az önzetlenségből való segítségért viszont (én legalább is)nem várok semmit cserébe. A semmi pedig semmit jelent. Nem azért segítek, hogy kapjak érte valamit, hanem mert önzetlen, jószívű ember vagyok. Az egész úgy ahogy van egy nagy önellentmondás ami csak tovább bonyolódik minden egyes fejtegetés után. Sem értelme, sem haszna nincs az ilyen reinkarnációs elvnek. Szerintem.

Ja még valami, mi van azzal, hogy a jó és a rossz relatív. Ami valakinek jó, az nem biztos hogy másnak is az. Az, hogy van bevásárló központ, egyfelől jó, mert sokmindent megvehet az ember ehy helyen, de mi a helyzet a kisvállalkozókkal akiket tönkretesz? Vagy az olcsó híg tejnek aligha nevezhető fehér ital kiszorítja a termelőket a piacról ráadásul az árát is lenyomja. Akkor ez mos jó vagy rossz? Kinek a szemszögéből kell nézni, hogy valami jó e vagy sem?

Ismétlem, miél tovább fejtegetjük ezt a kiegyenlítősdit, annál kevésbé lesz logikus, és hihető.

Nem azt mondom, hogy a fejlődés alapú karma az egyedüli igazság és mindenkinek ezt kellene követnie, hanem azt, hogy két elmélet közül azt logikusabb követni, mely egyszerűen értelmezhető, nincsenek benne nyitott kérdések és közelebb áll a realitáshoz. Fejlődés a világ bármely pontján látható, kiegyenlített, stagnáló állapot... nos asszem ilyet nem nagyon tud mutatni senki. Szóval, melyik elmélet az életképesebb?

"vegyünk példának egy olyan esetet, hogy pl milliárdos vagy, és kisegítesz egy hajléktalant"

például ez nem valóság. A természet törvényeit nem kellés nem is lehet feltételezni!

Nemtudom, nehéz erről irni. A karma müködése kiismerhetetlen. Eleve hatalmas időintervallumokban müködik, nem megfigyelhető, és Buddha is megmondta hogy nem teljesen ugyanazt kapjuk vissza, mint amit okoztunk, de visszakapjuk. Például ha valaki erőszakos volt, akkor roppant félénk és pánikrohamos lehet a következő életében, de ez csak egy példa, nem biztos hogy igaz. Vagy ha segitesz valakin, téged is majd kihúznak a sz*rból, de lehet hogy teljesen más módon.

A karma egy semleges, személytelen törvény. Nem tudja senki hogy müködik, de mindenre kihat, megszabja a határainkat és a gondolkodásunkat, kihat az érzelmekre, de még az anyagi körülményekre, vagy a testünkre is.

Valószinüleg a karma addig nem bünteti meg az embert, amig az alkatilag nem nyitott rá, és általában ezért telik el egy egész reinkarnáció a visszafizetésig. Vagy nemtudom, de ez logikus, mert különben nem fájna a büntetés ugyanúgy, ahogy okoztad.

Mindenkinek van karmája, tulajdonképpen a felhalmozott karma idegesiti az egót és ezért jön ide hogy törlesszen, mert azt csak itt lehet. A karma elfedi a tudást, beburkol, korlátoz, de a jó karma is, mert még az is akadályozza a tisztánlátást.

Képességeket, jellemvonásokat kell szerezni, figyelni, gyakorolni kell, ki kell jutni a körforgásból. Erre az ember csak akkor szánja rá magát, ha már nagyon sokmindent megélt, és untatja az egész világ, beleértve önmaga képességeit is. Ekkor kifejlődik benne a megkülönböztető képesség, és tényleg semmibe se gabalyodik bele. Csak ekkor van arra esély, hogy önmagában keresse az utat, egyedül, és ne legyen szüksége semmire... Egyeseknek ez csak azért sikerül, mert már idősebbek, de ők sokkal sokkal többet is éltek ugyanigy, csak max nem emlékeznek rá.

Addig meg kell csinálni az életfeladatot, ami mindenkinek külön ki van szabva, fejlettségétől függően, és úgy sodor az élet. Egyébként nem a karma az, amit fogva tart, hanem a tudatlanság, mert az csak fenntartja a karmát. Viszont a szükséges tudásnak nincs mértéke, elvileg 500-600 élet kell hozzá hogy valaki összeszedje a szükséges tudást a tudatefelettijében, hogy kiszabadulhasson, és még akkor sincs vége...

"tudásnak nincs mértéke, elvileg 500-600 élet kell hozzá hogy valaki összeszedje a szükséges tudást a tudatefelettijében, hogy kiszabadulhasson,"

A tudás az az amit tapasztal, tanul egy ember. Ha ezt életről életre elfelejti, illetve nem emlékszik az előzőleg tanultakra, hibáira, akkor értelmét veszítette ez az egész "KARMA" baromság! A tudást tanulással, tapasztalással lehet elsajátítani, ennek viszont elengedhetetlen feltétele, hogy emlékezzünk. Tehát nincs előre elrendelve megírva semmi. A jövő az épp ily talány!

Álljunk meg egy pillanatra. Azt hiszem itt először az alapokat kellene tisztázni ahhoz, hogy a karma kérdés világos legyen. Én ennek a tibeti buddhista oldalát ismerem, a hinduizmus és még néhány másik vallás is használja ezt a felfogást, de nem tudom hogyan.

A tibeti buddhizmus szerint a karma nem jutalmazás és büntetés, sem pedig kiegyenlítés, hanem egyszerűen ok és okozat láncolata. Minden cselekedet, kiejtett szó és gondolat létrehoz egy nem szó szerinti, hanem képletes energiamagot, ami egyszer majd beérik. Szokták is használni ezt a kifejezést, hogy a karma beérése. Ez a beérés bekövetkezhet két nap múlva, 20 év múlva, a következő életben vagy kétmilliárd élet múlva, teljesen kiszámíthatatlan, a lényeg hogy elveszni nem tud. Ehhez hozzátartozik még az a nagyon nagy félreértés is, ami a reinkarnációt övezi. Legalábbis a tibeti buddhizmus szempontjából, eszerint ugyanis nincs lélek, ami egyik testből a másikba vándorolgatna. Egyik élet csupán kiváltja a másikat, mint ahogy egy gyertyáról ha meggyújtasz egy másik gyertyát, akkor az a láng nem ugyanaz a láng lesz, az első láng mégis előzmény, a második láng pedig következmény.

Ez nem tudom honnan jött, hogy pont ugyanannyit kell visszakapni. Ez nem adok-kapok játék és nem egy intelligens elme dönti el mi mennyit ér. Ez csak a különböző energia hullámok szeszélyes tánca és valójában az egész teljesen lényegtelen, azon tény tekintetében, hogy az egész szamszára, vagyis létforgatag és az egész nirvána nem valóságos, minden a tiszta tudatban merül fel.

Ez így lehet zavarosnak tűnik, de ilyen röviden csak így tudtam összefoglalni a lényeget.

Helyes az észrevétel a "jó" fogalmával kapcsolatban. A tibeti buddhizmus szerint ha ártasz egy másik érző lénynek az rossz és negatív karmát szül, ha segítesz egy másik érző lénynek, az jó és jó karmát szül. De még ez a "tibeti buddhizmus" kifejezés is meglehetősen tág, mert ezen belül is vannak különböző iskolák és irányzatok. Ami mindegyikben közös a nemes nyolcrétű ösvény tanítása, ami egyfajta etikai kódexnek tekinthető. Ennek elemei a 1. helyes szemlélet, 2. helyes szándék, 3. helyes beszéd 4. helyes cselekvés 5. helyes életmód 6. helyes erőfeszítés 7. helyes éberség 8. helyes elmélyedés. Aki teljes mértékben ezek szerint él, az általában a szerzetes.

Amit én követek azt úgy hívják dzogcsen. Ez egy kicsit más, azt mondja, mint amire te is rávilágítottál, hogy a mi fogalmaink szerinti jó és rossz nem létezik. "Szemernyi különbség nincs egy olyan ember között, aki milliók életét veszi el és egy olyan között, aki egész életében a nyolc nemes cselekedetet gyakorolja." (Longcsenpa) A dzogcsen szerint a látszólagos kettősség világában élünk. Jó-rossz, élő-halott, szép-csúnya, én-ő. A kettősség csak látszólagos. Az, hogy az ember a többitől különálló lényként érzékeli magát, csupán egy illúzió. A dzogcsen azt mondja a tant nem kell gyakorolni. Nem kell kényszeresen kerülni a rossz cselekedeteket, mantrázni meg vizualizációs meditációkat végezni, nem kell a megszabadulásra törekedni. A dzogcsennek nincs etikája, viszont aki felismeri tudata igaz természetét, vagyis belátja azt, hogy a kettősség látszólagos és minden érző lény ugyanannak a tiszta tudatnak a kivetülése, az nyilván nem fog ártani másoknak (magának).