Lehetséges a reinkarnálódott pár?
Egy életed során általában kevés új embert ismersz meg. Mivel a reinkarnáció célja a tanulás, tapasztalás, és a legtöbben nem vagyunk túl jó tanulók, ezért bőven elég letudni a közös feladatokat azzal az embertömeggel, akiket eddig megismertünk.
A lélek nemtelen, párok pedig nem léteznek a köztes létben. Aki most a szerelmed, az lehetett az anyád, a bátyád, vagy a legjobb barátod egy vagy több életben, már ha az ideális felállást nézzük. Aki fontos, vagy valamiért dolgod van vele, az közel marad. Lehet, hogy a mostani párod már volt a párod, vagy más módon volt fontos neked.
Ami biztos, hogy közös feladatotok van, ami lehet ezen életben vállalt is, és tarthat akár csak néhány hétig. Vagy már életek óta együtt vagytok, ha nem is mindig hasonló vagy jó kapcsolatban.
A reinkarnáció célja a tanulás, szellemi fejlődés, előző élet hibáinak kijavítása. Ez mindaddig folytatódik, ismétlődik, amíg az ember a tökéletesedés (!) során el nem éri a megvilágosodást, nirvánát.
De mióta létezik az emberiség? Akkor hogyan lehet az, hogy még mindig ott tartanak az emberek, ahol. Csak szét kell nézni a világban. Nem látszik az emberiségen olyan szellemi fejlődés, aminek ennyi idő után már illene látszania.
+ Születéskor törlődnek az előző élet emlékei. De a fejlődéshez, tanuláshoz nem pont arra lenne szükség, hogy a már megszerzett tapasztalatra emlékezzen mindenki? Minden életet amnéziával kell kezdeni, a nullpontról. Ennek semmi értelme. Tegnap megtanulta a kisiskolás az ABC-t, de mára nem emlékszik rá. Újra kell tanulnia. Akkor mire volt jó a "tegnap"?
Miféle tökéletesedési folyamat az, ahol az előzőleg (fejlődés érdekében) muszájból megtanult/megtapasztalt dolgokról nincs semmiféle tudomásunk?. Ha minden "újraindításkor" ismét meg kell szerezni a tapasztalatot, akkor mi szükség volt az előzőre?. Ez nonszensz.
Másik megközelítés, amit már korábban leírtam:
Cél a megvilágosodás. Aki eljut oda, már nem kell újra születnie.
Tehát: Van egy csoportnyi ember, akiknek a körülményei adottak ahhoz, hogy eljuthassanak arra a szintre, ahol kiszállhatnak a körforgásból.
A Föld lakosságának (túlnyomó részének !) viszont esélye sincs erre, mert a földrajzi, kulturális, vallási, szociális, mentális helyzete nem teszi számára elérhetővé azt, hogy ismereteket szerezzen a témáról.
Mondhatjuk válaszul, hogy neki most ezt kell megtapasztalnia, és majd valamikor egy sokadik életében lesz erre lehetősége, akkor majd megtanul meditálni, a vágyaitól megszabadulni.
Igen, de akkor ennek x évmilliók múlva minden létező élőlény életében be kell következnie.
Tegyük fel, hogy bekövetkezik, egyre több ember jut el a megvilágosodás szintjére. Aztán a még meg nem világosodott emberek kezdenek elfogyni, míg végül marad az egész Földön egy kis kolónia, majd azok is "elfogynak" egyszer... Szintén nonszensz.
****
Gondolom valaki egyszer fogta magát, és felment (a nem tudom hová), megszámolta hogy hány trillió lélek van, ami le fog még születni. Vagy felment, és látott egy lélekgyárat, ahol nagyüzemben folyik a lélek kitermelése.
Persze a reinkarnáció-elmélet tudói kifogyhatatlan magyarázatokkal szolgálnak.
Ez konkrétan a halandzsa melegágya.
Még egy apróság: a regressziós hipnózis nem az előző életek feltárására szolgál. Semmi köze hozzá, nem arról szól, nem arra való.
Tessék, "ikerláng" : [link]
:D:D:D
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!