Mi választjuk a szüleinket születésünk előtt?

Szkeptikus vagyok az egész reinkarnációval kapcsolatban, ezért megpróbálok logikus választ adni.

Születés előtt dönteni... Nem tudom, ez hogyan zajlik. Az a tudatod, amivel az életedet élni fogod, még nem fejlődött ki, de az előző már a haláldoddal megszűnt. Tehát elvileg nincs kinek ezt a döntést meghoznia.

A rokonait pedig nem választhatja meg az ember, erre vannak az ismerősök és a barátok. Egy rossz rokon pedig tönkreteheti az ember életét, életlecke ide vagy oda.

Ezekben a dolgokban én is nehezen hiszek, de:

Egyszerűen olyan sok a körülmény, ami ráhatással lehet a születésre és az utána következő dolgokra, hogy szerintem bármely tudat képtelen behatárolni mi, miért, mikor fog történni. Tehát szerintem ha a "lélek" választ is szülőt, azt nem teljes tudással teszi, csak megjátszik egy esélyt - mint egy szerencsejátékban - hogy eljusson a céljáig.

És ez lehet az oka annak is, hogy annyian születnek újjá folyton ugyanolyan környezetbe, stílusba.

A lélek nem csak szülőt választ, hanem minden körülményt is, hogy megvalósíthassa életcélját. Az életünk nem az életünkről szól - nem paradoxon - , hanem a fejlődésről. Az örökkévaló léthez képest 60-80 év (vagy még kevesebb) semmi. Továbbá nem mindenki öncélúan jön le, van, aki másokat segít hozzá leckék megtanulásához - ilyen lehet pl. egy agresszív apa, aki visszaad egy karmát, vagy egy korán elhalálozó csecsemő.

Én is tanultam biológiát, csakhogy az nem magyarázat a lélekre, az embernek csak a fizikai részével foglalkozik.

Tudom, kegyetlenül hangzik, de ha "odaátról" képzeled el az egészet, egy tanulságos álomnak tűnik csupán. Akármilyen rossz is.

Születésünk előtt két piciny sejt vagyunk csak. A petesejtben ott van némi genetikai kód meg egy csomó tápanyag. A hímivarsejtben szintén ott az örökítőanyag, egy kis propellerszerűség, meg némi üzemanyag. Viszonylag kevés eszköz áll hát rendelkezésünkre a gondolkodáshoz.

Viccet félretéve ez nekem egy önigazoló szövegnek tűnik, de nem feltétlenül haszontalannak. Ha elhisszük ezt, akkor talán másképp tekintünk a szüleinkre és a tőlük kapott jóra-rosszra. Ha valakinek ez segít abban, hogy jobb ember legyen, akkor megéri. Nekem személy szerint nincs erre szükségem.

Szerintem egyértelmű, hogy mi választjuk.

Sokaknak ezt nehéz elképzelni, mert az érzékszerveink által korlátolt világot gondolják valóságnak, de nagy valószínűséggel nem ez a helyzet. Olyan könyvet olvasok, ami részletesen foglalkozik a lélek születés előtti és halál utáni állapotával / képességeivel, számomra egyértelműnek tűnik, hogy abban az állapotban tökéletesen tudatában vagyunk minden előző és eljövendő életünknek, így ki tudjuk választani a fejlődésünkhöz legoptimálisabb körülményeket.

Én olyan családba születtem, ahol apukám fiatalon, 10 éves koromban eltávozott közülünk. Most, több mint 20 évvel később már tudom, hogy bár nagyon nehéz volt a gyerekkorom, mégis megérte végigszenvedni.