Már harmadszor fordul elő, hogy ismeretlen emberek ad hoc megállítanak és ugyanazt mondják a kisfiamról! Nem tudok mit kezdeni ezzel az egésszel!?

Először 12 hetes várandósan állított meg az utcán, valami tibeti előkelőség (nem emlékszem a rangjára, vagy hogy is mondják, öltönyös testőrség meg kísérőszemélyzet is volt vele, tipikius buddhista kinézete volt a többségüknek, kopasz fej, joviális mosoly, narancsszínű ruhák stb), és a tolmácsával elmondatott egy jó hosszú beszédet, a lényege, hogy milyen ősöreg lelket hordok magamban, ő még ilyennel nem is talélkozott, messzire kiviláglik és nagyra hivatott, kiváltságos vagyok hogy engem választott és igsekezzek méltó lenni ehhez mérten. Mert ő majd jobbá teszi a világot... ennél jóval hosszabban mondták ,de ez volt a lényeg. És mosolyogva meghajolt előtte(m) (akkor még alig látszott a hasam) , mire az összes narancsruhás is meghajolt!!!.

És később, pár hetes csecsemő volt, mikor egy öreg cigányasszony benézett a babakocsiba, összecsapta a kezeit és nagy boldogan mondta nekem, hogy micsoda arany nap ez a számára hogy látta őt, ez a fiú nagy ember lesz, jobbá teszi majd a világot4 Gondoltam kunyerálni akar ésezértmondja, de nem, megérintette a kis takarója szélét és mosolyogva elment, semmi utalás nem esett kéregetésről stb.

Ma meg egy nagyobb csapat cigány vonult az utcán, férfiak elől, némileg lemaradva nők és gyerekek, a ffiak bementek a boltba ,a nők kinnmaradtak. Én pont megálltam a közelükben mert a fiam kérte az innivalóját. 15 hós, elég sok szava van, jó hangosan is közli mit akar, persze felfigyeltek, többen odasorjáztak kíváncsian, már megszoktam hogy általában mindenki nézegeti mert édes baba, ezen nem szotkam meglepődni, de az egyik nő hátrébbparancsolta a többit és megkérdezte hogy megnézheti-e a tenyerét, mire egyet szóltam volna a fiam úgy nyújtotta felé a kezét nyitott tenyérrel mintha értette volna, a nő épp csak belenézett, mondott valamit a saját nyelvükön, erre abbamaradt a nyüzsés a nők/gyerekek özött és mindegyik a fiam felé kezdte nyújtogatni a nyakát, odajötte pár másik és ők is rápillantottak a kis kezére, aztán mind nagyon tisztelttudóan hátrébbment, kicsit félve vagy nem is tudom, én néztem kérdőn a nőre aki még a tenyerén tartotta a fiam kezét, és annyit mondott, hogy nagy ember lesz, nagy dolgokat visz majd véghez. És megint karattyolt valamit a saját nelvükön, erre utat nyitottak, mind mosolygott, de tök némán várták míg elmegyünk.

Hátborzongató volt.

Nem nagyon tudok mit kezdeni ezzel, mert így háromszorra hallva már túl soknak érzem semhogy véletlen egybeesés lenne. A fiam persze csodálatos, mert minden szülőnek az a sajátja, de én egyenlőre nem érzek benne semmi "hűdekülönlegeset". Minden "jós" olyan tisztelettudó volt vele, én meg lehet hogy nem is jól bánok vele, talán másképp kéne? Dehát nekem ő a gyerekem, ha kell igenis rászólok stb., nem kiskirályt akarok nevelni hanem szeretném, ha boldog és kiegyensúlyozott és a társadalaomba maximálisan beilleszkedni képes valaki legyen.

Már van egy 3 éveslányom is, rajta úgy érzem, jófelé haladok ami a nevelést illeti, és ugyanígy teszek a kicsivel is. Vagy másképp kéne hozááállnom?

Egyáltalán van értelme, lehet-e hitele ezeknek a "jóslatoknak"?

[link]