Mi ez a furcsa, erős kötődés némely emberekben idegen országok felé?
Én például 10-12 éves korom óta oda vagyok Spanyolországért. Először azt figyeltem meg, hogy ahogy hallom a sorozatokban a zenéket, egy idő után elkezdtem én is énekelgetni. Aztán annyira megszerettem a spanyolt, hogy elkezdtem magam tanulni itthon. A mai napig, ha spanyol szót hallok, egyszerűen egy boldogság érzés fog el, hihetetlen hallani a nyelvet, ahogy beszélnek vagy énekelnek spanyolul. Az ország is vonz, az egész életvitelük, az emberek... ott akarok élni, úgy érzem, oda tartozom. Mindig is imádtam a táncaikat, 2 éve táncolok latin táncokat, az is hasonló érzés. Lehet ez az érzés egy korábbi életem miatt?
Másnál is láttam egyébként hasonlót, más országok iránt.
Szerintem a legtöbb emberben van egy kevés vonzalom idegen országok és kultúrák felé.
És nem csak a jelen országai felé, hanem a múltban létezett országok és kultúrák felé is. Ez talán igazolja a reinkarnació létezését. Mert az emlékeket és mindazt aminek csak testünkhöz van köze el lehet törölni, de a lélek tárolja az érzéseket, és ezek az érzések tehetnek vonzóvá számunkra egy országot, várost vagy akár egy múltbéli kort. Én hiszek ebben.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!