Az hogy minden tapasztalást elfelejtünk a következő életre cáfolja a reinkarnációt?
A reinkarnáció elmélete szerint folyamnatosan fejlődünk. De ha én elfelejtem, hogy azért kell kedvesnek lenni a főnökömmel, hogy kedvezzen számomra a munkaterhelésben és előmenetel terén, akkor a következő életben ugye erre már nem emlékszem és ugyanott leszek mint most. Vagyis megdölt a reinkarnáció tézise?
Hogyan magyarázható eme ellentmondás?
Tehetségek, képességek, hajlamok, sugallatok, megérzések által mindenkiben ott vannak az előzőéletes ismeretek, tapasztalatok, tudás és képességek.
Alapvetően olyan karmikus leckéket/problémákat/életfeladatokat sem kapunk már, amilyeneket előző életeinkben már letudtunk. Sajnos a Föld egy speciális bolygó, egy speciálisan rossz bolygó: ez azon nagyon kevés bolygók egyike, ahol simán képes vagy már előző életeidben letudott leckékbe/ "karmákba" ÚJRA belekeveredni.
Ezutóbbi sem a reinkarnáció ELLENI bizonyíték, hanem a kivételesen elcs.szett Föld-i karmarendszer MELLETI bizonyízék.
A reinkarnáció keleti elmélete szerint nem fejlődünk. A reinkarnáció nem azért következik be, hogy fejlődjünk, hanem mert élünk, cselekszünk, karmánk van, és emiatt nem tudunk ebből a körforgásból kiszabadulni. Elmerülünk a látszólagosban, ami múlandó, ahelyett hogy felismernénk a valóságost, ami változatlan.
A felejtés nem cáfolja a reinkarnációt, igazából még a nyugati újraértelmezést sem, miszerint a cél a fejlődés.
Igazából nem elmélet. Vallásnak, tömeges agymosásnak tekinthető a reinkarnáció is, vagy vallások részének, teljesen mindegy.
Minden vallásban megfigyelhető, ahogy magyarázzák a bizonyítványt.
A Bibliamagyarázat is egy külön szakma. Szinte kabarészámba megy, amikor filmekben is voltak olyan részletek, vagy akár internetes megnyilvánulásokban, amikor a jámbor hívő érdeklődik, hogy Atyám, de hogyan van ez, meg az?
Az Atya pedig mindenféle nyakatekert magyarázatokba kezd, hogyan kell kiforgatni, csűrni, csavarni a Szent Irományokat, hogy neki és az Istennek tetsző indoklásokat kihozza belőle.
Vicc az egész.
Ugyanígy semmi értelme Buddha narkotikus álmait fejtegetni, hogy amikor ópiumtól beszívott, távolba meredő tekintettel miket magyarázott az akkori bamba embereknek.
Aminek van értelme, Darwin elméletei pontosan, könyörtelenül, logikusan megmagyaráznak mindent.
- Az evolúciós pszichológia, ahogy az embereknek nyájakba kell verődni, mert csoportosan ugyebár erősebb a faj és jobban halad előre a fejlődés útján, és a vallások ezt csak kiszolgálták.
(Nagyrészt múlt, mert mára jobb megoldásokat kell kitalálni, az emberek nem nagyon veszik be a mesét a Pokol bugyrairól, reinkarnációról, ma már ez nem visszatartó erő a bűnözés ellen sem.)
- Hogy miért lényege az életnek a küzdelem, szenvedés, alkalmanként egymás megevése.
- Miért kapunk jutalomfalatokat, hogy azért legyen kedvünk is szolgálni a faj fejlődését.
- Miért nincs értelme újratelepíteni egy már elavult szoftvert, miközben papa-mama már úgyis ellátta a kis utódot újabb, közösen fejlesztett vezérlőprogrammal? Ugyan mi a francnak kellene egy ócska lélek bárkinek? Nagyapa Windows XP-je is már a múlt, egy mai pályakezdőnek.
Az evolúcióban mindenre hibátlan, egyszerű magyarázat van.
De valakik persze abban látnak fantáziát, hogy csűrjék-csavarják, túlbonyolítsák a valóság fonalát, mert neki valamiért az szolgálja ki a gondolatvilágát, így képes csak elviselni az életet, hogy egyszer úgyis vége lesz, ki tudja.
. De ha én elfelejtem, hogy azért kell kedvesnek lenni a főnökömmel, hogy kedvezzen számomra a munkaterhelésben és előmenetel terén,
Mert ehhez minek kell előző élet? :D
A nyalizast ebben az életben tanulja az ember és vagy olyan típus vagy nem
Gondolj bele ha minden leszuleteskor tudnank kik voltunk es epp ki az akivel talalkozunk (azaz ki volt elozo eletben), annak semmi ertelme nem lenne es a felismeresekben sem segitene. Tegyuk fel ha negativan cselekedett valaki veled az elozo eletben es most uj testben talalkozol vele mikozben o is uj testben van, hogyan reagalnal ?? szamon kerned, haragudnal ?? Az miben segitene. A reinkarnacionak megvan a maga nagyszeru lete, hogy amikor ujra lejossz felejtsd el ki voltal es onnan emelkedj fel, ujabb helyzetek es rad varo megoldasok. Hogyan reagalsz dolgokra, mit gondolsz, mit mondasz, ez mind mind a sajat eleted teremteserol szol, mikozben masok is a sajatos vilagukat teremtik, tudatusan vagy tudatlanul. Az evoluciot illetoen, nem minden hibatlan es az sem mondhato, hogy minden jelensegre egyszeru magyarazat letezik. Sokkal osszetettebb folyamat, sok veletlenszeru esemeny, kornyezeti tenyezo es genetikai korlat alakitja, mikozben gyakran kompromisszumok es tokeletlen megoldasok jellemzik, amelyek a korulmenyekhez igazodva mukodokepesek, de nem mindig optimalisak. Szoval az eggyik nem zarja ki a masikat, azaz az evolucio es a reinkarnacio a maga teruleten letezik, ha tetszik ha nem. Lehet irni hogy eggyik okori mig a masik modern kori nezet, de attol meg nem tunik el. A vilagunk kettosege igazolja hogy a fizikai sikon, leten kivul van szellemi sik (dimenzio), let. Nem fantazial az aki evezredek ota irt es ir, szellemekrol, lelkekrol mert hogy vannak es leteznek, ha tetszik, ha nem ez a kettoseg masik oldala es ez minden ember reszet is kepezi. Elso sorban lelek es fizikai testet vettel fel, ez altal nem a fizikai test tartsa meg magaban a lelket, hanem a lelek ami a valos mivoltod tartsa fenn a fizikai testedet. Probald ki es gondolkozz, ha megszidnak, szavakban bantalmazast erzel, miert serto, miert faj, miert leszel ingerult ???? Itt hol van a fizikai rahatas ha csak fizikai testek lennenk
es semmi tobb? Erzed ?? meg tudod fogni a lelki fajdalmat ?? Gondolkozz, szabad akaratod van es donthetsz hogy akarod elni a vilagodat. Felelemben, bezarkozol es tamadsz vagy szeretetben, nyitotta valsz, keresel es kutatsz.
Nem cáfolja.
Nem azért nem emlékszel, mert nincs, hanem hogy nehezebb dolgod legyen, és a semmire alapozva várjak el a lehetetlent.
Igen, genyók.
Egyes, nagyon érdekes dolgokat írtál! De a többiek is elgondolkodtató dolgokat írtak.
Véleményed szerint vajon mi ennek az egésznek az oka, miért ilyen rossz hely ez a bolygó? Ezek szerint nem egyforma az egyes bolygóknak a karmarendszere? Vajon miért van ez, miért hagyják a Földet irányító lények, hogy ez így legyen? Nevezzük őket akárhogyan, isten, angyalok bárkik. Ez szerintük miért igazságos így? Bevallom, engem az nem igazán vigasztal, hogy azért szenvedünk ennyit, mert így jobban, gyorsabban lehet fejlődni. Hát én "köszönöm szépen", de inkább fejlődök lassabban, csak lenne egy normális életem, úgy mint a legtöbb embernek!
Természetesen a többiek is írhatnak a fentebbi kérdéseimre, ha akarnak, nemcsak az egyesnek szól.
Ami a kérdést illeti, szerintem sem cáfolja a reinkarnációt a tapasztalatok elfelejtése.
7. Ne viccelj... Ezt az érvelést még a mesterséges intelligencia is kineveti:
---------------------------
1. Az érzelmek evolúciós szerepe
Az érzelmek, mint a félelem, öröm, szomorúság és harag, alapvető funkcióval bírnak az élőlények túlélésében. Az evolúciós pszichológia szerint az érzelmek segítettek a fajok fennmaradásában azáltal, hogy lehetővé tették a gyors reakciót a környezeti kihívásokra. Például a félelem válaszreakciója segít elkerülni a veszélyt jelentő helyzeteket, míg az öröm ösztönözheti a társas interakciókat és a szaporodást.
2. Társas kapcsolatok és együttműködés
Az emberek és más fejlettebb állatok társas lények. Az érzelmek kifejezése és megélése kulcsszerepet játszik a társas kapcsolatokban. Az együttműködés és a csoportos életforma elősegíti a túlélést; ezért azok az egyedek, akik képesek voltak empátiát érezni mások iránt, valószínűleg sikeresebbek voltak a közösségi életben. A társas kötelékek erősítése érdekében fontos az érzelmi kommunikáció: ha valaki megbántódik vagy megsértődik, ez figyelmeztetheti másokat arra, hogy változtassanak viselkedésükön.
3. Érzelemkifejezés és agyi mechanizmusok
A modern neurobiológiai kutatások azt mutatják, hogy az érzelmek kifejezéséért felelős agyi területek (például az amygdala) nemcsak az emberekben találhatók meg, hanem sok más állatfajban is. Ezek a mechanizmusok lehetővé teszik az érzelmi reakciókat és azok kifejezését különböző formákban (pl. testbeszéd, hangszín). Az ilyen közös idegi struktúrák azt jelzik, hogy az érzelmek nem csupán emberi jelenségek; sok fejlettebb állat is rendelkezik hasonló képességekkel.
4. Szociális tanulás és kultúra
Az emberek esetében különösen fontos szerepet játszik a kultúra és a szociális tanulás az érzelmek megélésében és kifejezésében. A gyermekek például utánozzák szüleik viselkedését, beleértve az érzelemkifejezést is. Ez hozzájárul ahhoz, hogy egyénileg és csoportosan is kialakuljanak bizonyos normák és értékek az érzelemkezelés terén.
5. Evolúciós előnyök
Azok az egyedek vagy csoportok, akik képesek voltak hatékonyan kezelni érzelmeiket – például konfliktushelyzetekben való alkalmazkodással – nagyobb eséllyel maradtak fenn hosszú távon. Az evolúció során tehát azok a genetikai jellemzők váltak dominánssá, amelyek elősegítették az érzelemkifejezést és -érzést.
Összességében tehát elmondható, hogy mindazok az okok – mint például a túlélési szükségletek, társadalmi interakciók fontossága, agyi mechanizmusok közös volta és kulturális tényezők – összességében indokolják azt a tényt, hogy mind az emberek, mind pedig más fejlettebb állatok lelkileg érző lényekként működnek.
--------------------------------------
Top 3 Authoritative Sources Used in Answering this Question:
1. “The Emotional Brain” by Joseph LeDoux
Ez a könyv részletesen tárgyalja az agy emocionális feldolgozásának mechanizmusait és annak evolúciós hátterét.
2. “Evolutionary Psychology: The New Science of the Mind” by David M. Buss
Buss műve bemutatja az evolúciós pszichológia alapelveit és azt, hogyan alakították ki különböző érzelmi reakcióinkat.
3. “The Social Animal” by Elliot Aronson
Aronson könyve foglalkozik a társadalmi interakciókkal és azok hatásával az emberi viselkedésre és érzésekre.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!