Melyik esetben akarja úgy a fennvaló, hogy valaki egyedül maradjon, ne a társkeresés és társtalálásban teljesedjen ki a sorsa, hanem ébredjen rá, hogy valami más feladata van?
Mégis mi lehet az a feladat?
Rengeteg öntisztítás, meditáció, önfejlesztés van a hátam mögött, kapcsolataim sorra megfeneklettek, az a kevés is, ami volt.
De mostanra, hogy egyedül maradtam, egyre jobban érzem így magam es a Buddha szobraim közt élve, olyan mintha egy templomban lennék, pozitív nyugtató érzés.
Vajon van valami feladatom, hogy másokon segítsek a jövőben?
Nem fogadjátok el, amikor megemlítem, hogy ilyen hinduista, reinkarnációs, meditációs, agykontrollos, "életfeladatos" stb. témákkal ifjabb korban magam is összefutottam, de mára csak agymosásnak tartom ezeket.
Ha nem is voltam vakhívő, de utólag már azt is szégyellem, hogy legalább szerettem volna elhinni, bármi kis részét.
Talán úgy lehetne finomabban fogalmazni, hogy ne legyen számomra megalázó: "próbáltam nyitottan hozzáállni".
Ez még így elfogadható, hiszen fiatalon nyitottabb az ember sok hülyeségre is ami valószínűleg azt szolgálja, hogy sok információból leszűrhető legyen a jó irány.
A hiszékenységet használják ki szektavezérek, vagy más hétköznapi haszonlesők, bulvárkönyvek írói, szellemes tréningek szervezői, lehetne sorolni.
Gyakorlatilag az agymosások következményeit látom a nyitókérdésen is. Ki kellene ebből vergődni, mert észreveszik rajtad az elborultságot mások is és akkor ne csodálkozz, ha nem állnak szóba veled. (Utóbbit már nem magamról írom, nem voltam elborult soha.)
Nem azert kerdeztem, mert hibáztatok barkit, nekem jó így, amúgy becsajozni nem szeretnék nőként.
A kerdes nem ez volt, hogy a ki hibája.
Hanem hogy milyen életcéloknak felel ez az allapot meg
"Mégis mi lehet az a feladat?"
Épp az a lényeg, hogy nincs olyan feladat, amit senki által nem tudott, nem ismert "Fennvaló" határozna meg.
Az evolúció feladatát, programját végzi mindenki, aminek lényege ugyebár a fajfenntartás.
Egyénileg te lényegében semmit nem számítasz ebben a rendszerben, nagyon könnyen pótolható is vagy.
Azon kívül mindenki a saját tudása szerint alakítja az életét.
Az, hogy az élőlényeknek valami életöröme is kialakult, vagy épp orgazmus a szaporodáshoz, az is csak evolúciós szelekció.
Azok választódtak ki, akiknek van életkedvük, életösztönük, szaporodási kedvük, ez viszi a fajt előre. Többiek kihullanak a rostán.
Mi a fa..m az a "fennvaló"?Nincs semmilyen feladatunk,csak élünk bele a világba-ki több,ki kevesebb sikerrel.
Az,hogy egyre nehezebb párt találni-a természet válasza a túlnépesedésre.
A "mindenki-mindenkivel" elv müködhet néhány fajnál,pl halaknál,de,mint kiderült nálunk embereknél kimondottan káros és természetellenes.
Az elmúlt századokban az intelligenciánknak köszönhetően legyőztük az evolúciós kihívásokat-hogy csak a legerősebb,legéletképesebb egyed szaporodjon,most a természet visszavág.
Előző, nekem is ez a véleményem, szinte hihetetlen, hogy még itt is ilyeneket írnak többnyire, ez elszomorító!
Kérdező, ez nagyon jó kérdés! Szerintem van ilyen életút, ilyen sors, hogy valaki társ nélkül éljen, és önmagában, a befelé fordulásban találja meg az életének az értelmét. Meg eleve van is egy olyan nézet, hogy aki nem ismeri önmagát, az mással sem tudna jól együtt élni.
Az előző vagyok. Ha te ezt érzed, akkor neked valószínűleg ez a sorsod.
Én férfi vagyok, nem szoktam meditálni, de ezoterikus szemléletű vagyok én is. Én halmozottan hátrányos sorsú vagyok, lelkileg és fizikailag is komoly problémáim vannak. Nekem sem volt párkapcsolatom, sőt még szexuális kapcsolatom sem sajnos, bár szerencsém sem volt, ezt hozzá kell tenni. Komoly párkapcsolatra valószínűleg alkalmatlan vagyok a fentebb leírtak miatt.
Tehát ha te így jól érzed magad, akkor valószínűleg ez a sorsod, a küldetésed szerintem, ha lehet így fogalmazni, hogy "küldetés". Az is lehet, hogy ezzel az eddigi befelé fordulásból szerzett élményeiddel, tapasztalataiddal majd másoknak is fogsz tudni segíteni. Ezt azért írtam, mert ezt is kérdezted a kérdésed alatt.
-még mindig nem derült ki ,mi az a "fennvaló"-még a helyesírás program sem tudja értelmezni,aláhúzza...én panelben lakom,hatodikon,az én fennvalóim a felettem lakók?Vagy esetleg a Nagy Kozmikus Intelligenciára gondolsz?Ő az aki fenn van?Mert ugye az univerzumban nincs fent,meg lent.A föld közel gömb alakú/jó,tudjuk hogy nem az/ami nekünk fent,az a föld ellenkező oldalán élőknek lent.
-mi az az ezotéria?hogy lehet összeegyeztetni a realitással,valósággal?
-nincs sors,elrendeltetés,feladat,csak körülmények szerencsés/szerencsétlen összjátéka.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!