Olyan van hogy a lélek nem bírja tovább? Vagy a lélek mindig bírja, az egó az, ami tart a megsemmisülésétől?

Bizony, mondom néktek, a lélek bírja a legtovább.

Előszőr az egó fárad el. A léleknek igaza van az egóval szemben, hiszen a lélek belátja, hogy a test kívánsága élteti az egót, sőt, a lélek azt is tudja, hogy a test kívánsága a legtöbb esetben annak kárára van.

Az egó pedig egyszer csak összeomlik, hiszen olyan nincs, hogy valaki sosem téved és mindig igaza van, mert arra csak az Isten képes. A lélek viszont pontosan belátja a test tévedéseit. A lélek tudatosan van tisztában a test tévedésével, csupán az ember elméjében létezik az a téveszme, mely arra sarkalja, hogy rövid vagy hosszú távon ártson saját magának.

Az egó össze omlik az ember életében többször is. Mindenkinek van egója, de vannak olyanok, akik a saját egójukat félre téve valami náluk magasabb rendű erőt igyekeznek követni. Nekik a legjobb. Követik a parancsolatokat, betartják a törvényeket és erőt merítenek a bölcsességből, Isten szavából, a Bibliából. Nekik is megvan az egójuk, de az egó helyett a hitüket és a reményüket táplálják.

Aztán van az úgy, hogy a test is elfárad. Egyszer mindenki életében eljön a nap, amikor a teste elfárad és megpihen.

De a lélek az egészen más. A lélek az sosem fárad, hanem fáradhatatlan.

Bizony, bizony a lélek az, ami túléli az egót és túléli a testet is, hiszen a lélek örök.

A lélek pedig képes erőt adni a testnek és az elmének is. Merjünk bátran hallgatni a lelkünkre. Hiszen mi magunk , legbelső énünk a lelkünk. Mi vagyunk a lélek. Nem test vagyunk, nem az elme vagyunk, nem az agy vagyunk. Hanem egy lélek vagyunk, melynek van egy teste, a lélek testének van egy agya és a lélek testének agyának van egy elmeállapota, szellemisége. Ez az ember. Nem test, hanem lélek.

"Igen de akkor ha nem tudom az okát, hogy miért nem tudatosul, akkor az oka is a tudatalattiban van, tehát nem hozzáférhető."

Azért nem jön fel mert nem gyakorolsz, ennek oka pedig az hogy az egód és annak tudatlansága kényelmetlenül érezné magát miatta. Miért? Egyrészt mert unalmasnak találja, másrészt a vesztét okozná, azt pedig nem szeretné. Így jön létre kényelemből és félelemből a halogatás, a gyakorlás és a tudatosulás hiánya. Bármilyen hihetetlen, nem a múltba kell visszamenni, hanem a jelenlétet megtartani (koncentráció, meditáció), ekkor tud tudatosulni a tudatalattiba rekedt információ, de ugye az egó a jelentől fél a legjobban, ezért hárítani fog. Te magad blokkolod, senki más.

Egy ideig szenvedsz valóban, minél több az illúzió önmagaddal és a világgal kapcsolatban, annál jobban fáj amikor oldódik, tudatosul a dolog. Gondolj a test méregtelenítésére. Ott is van az ürülési fázis amikor rosszabbul vagy mint valaha, de utána jobban leszel, kitisztulsz. Többet szenvedsz a tudatlanságod miatt mert az rabságban tart és tudod az igazság felszabadít. Ha nekem választanom kéne a tudatosságot választanám, mert igaz nem könnyű nyitott szemmel járkálni a világban, de legalább vigasztal a tudat hogy nem te vergődsz a tudatlanság sötét csapdájában. A baj úgy is ott van akár nyitva a szemed, akár nincs, de így legalább megelőzheted. Szerintem jobb egy kivilágított szobában járkálni mint egy koromsötétben.

Sokan nem foglalkoznak vele, de a tudatlanság ugyanúgy be tudja nyújtani a számlát bármilyen formában.

"Tehát továbbra se hiszek abban hogy ez az én kezemben van"

Tehát döntöttél hogy benne maradsz a tudatlanságban, nem gyakorolsz, inkább szenvedsz. Ezt is el lehet ódázni egy darabig, materiális nézeteket vallani, aztán eltelik egy pár évtized, jön a halál és kezdheted elölről. Nem oldod meg a feladatot csak tolod magad előtt és ezzel nem szűnik meg a probléma csak egyre nehezebb lesz, mert mindenki a fejlődésért van itt, akár felismeri akár nem.