Hol van a sok tökéletes ember, akik már a Nirvána előtt állnak?
Szerintem kizárt hogy egy emberi lénynek olyan tiszták legyenek valaha a gondolatai hogy a nirvánába jusson...
mert gondolom ha a karma el tudja intézni hogy olyan testbe családba szülessen a lelek ahova kell, akkor a gondolatok is okoznak karmat
meg ahhoz kb szo szerint egy legyet sem szabad véletlenül sem megölni
Kérdező, teljesen egyenes út vezet a nirvanához, és ugyanúgy le vannak fektetve az alapok, mint a kereszténységben. Nehezebb végigjárni ezt az utat emberként, mert itt nincs egy külső segítő, aki vezetne, de ugyanazokat az erényeket kell nemesíteni, mint a kereszténységben, és ugyanazokat a szabályokat kell betartani, csak szigorúbban, mint amiket Jézus is tanított. A jézusi út hit általi, a buddhistáké megértés általi.
Amúgy mások hitét becsmérelni nem éppen keresztényi erény.
Nirvána? Hmmm. Szerintem ebben a világban még az alap-dolgok sem működnek. Semmi sem működik. Nincs a Lét-et tekintve elfogadható megoldás.
Azon túl, hogy az Élet szenvedéssel teli, s piszok rövid ideig élünk, addig is bizonyos sors-pókhálóban vergődünk, az Ember az életen végig-vonszoltatott , űzött lény.
Ha megnézzük a különböző élet-területeket az embereknél , vajon mennyi működik?
-család (sokaknál már alapból sérült vagy egy nagy semmi, vagy kifejezetten káros)
-házasság, párkapcsolat, szerelem? (mennyi embernél működik?)
-szexualitás (az elátkozott rész....ezen a területen van a legtöbb probléma az embereknél)
-anyagiak, egzisztencia (3 millió koldus országában? ennyi a lakhatási problémával küzdők száma pl.)
-karrier, munka (ajjajj, nagy a baj)
-igaz barátok (ez már szinte kihalt műfaj ebben a világban)
-társadalom ( olyan már nincs is)
-politika (hazugság)
-közösség (100 éve nincs olyan)
-önmegvalósítás, hogy azt csinálod, amiben jó vagy
stb., stb.
Mindenki nézze meg melyik élet-területe sérült, vagy hiányos, azután lehet Nirvánába gondolkodni (vagy csak abban kellene?)
Itt semmi sem működik, vagyis vannak akiknél működik, de mennyi lehet??? A társadalom hány %-a? Mondjuk a leg-optimistább esetben 30%, 20%? Vagy 10%? Szerintem 30%-nál semmiképpen sem több, de én a reálisat 10-15%-ra tenném, ahol nagyjából minden klappol.
Siralomvölgy az egész történet. (ne a facebook-os boldog arcokat nézd, azok csak fotók)
Egyetértek az előttem szólókkal: ezt a világot az Ördög kapta...
"Tudod mi a hatalom? A hazugság. Minduntalan hazudni (ígérni), míg az egész világ behódol neki."
/Sin City/
"Szerencsétlenek, még hisznek ebben az egészben."
A Sátán /Isten/ a remény és az ígéret földje, mindig azt szajkózza, hogy majd jobb lesz! Nem, nem lesz jobb. Soha nem lesz jobb. Soha nem lesz jó!
"Az emberi remény tud a legerősebb, de egyben leggyengébb pontotok lenni"
/Mátrix-Az Építész/
26. Ha az emberiség hirtelen a mai tudásával születne a világra, nem lenne Istenhit, Sátán, Ördög és hasonló kitalációk. Papok, pápák sem lettek volna, akik ezeket kitalálták.
Bár azért azt is látni kell (és erre a pandémia is jól rávilágított), sok embertársunk agyából hiányzik valami, ami a realitásérzékért felelős.
Ők képtelenek eldönteni, mi az álhír, mi a valóság, vagy épp kinek lehet hinni, ha mondjuk ő laikus valamiben, ezért egy szakember tudására kellene támaszkodni.
Valószínű, ezeket a bizonytalan, világban botladozó, vagy épp mentálisan problémás embertársainkat előbb-utóbb úgyis megtalálnák a szélhámosok, szekták, álmessiások. Jehova térítők.
-----------------------
(Végére betettem egy olyan poént, ami autista gondolkodással tűrhetetlen. Ilyenkor kötnek belém, hogy én vagyok a hülye, mert egyszerűen nem érti a viccet.)
27-es! 26-os voltam.
Nem tudom mire akartál utalni, mert nem értem pontosan a gondolatmenetedet.
Én csak viszonylagos tényeket közöltem, hogy szerintem az emberek 70%-a, de 50% biztosan valamilyen életterületeken (valószínűleg több élet-területen is) kárt szenved, s ez óriási szám.
Túl sok a probléma, kevés a megoldás. Erre írtam, hogy a Létre nézve nincs jó megoldás. A gyakorlatban (szinte) semmi sem működik. Szerintem aki mást mond, az hazudik.
Sajnos van valamiféle metafizika, de előttem már valaki említette, hogy a Sátánra legalább van bizonyíték (a sok rossz a világban), ellenben a jóra vagy "istenire", sokkal kevesebb. Én is ugyanezt vallom.
Erre jönnek a hittel, reménnyel , szeretettel, vallással és egyéb csoda-ragasztókkal.... (valaki említette egy előző kommentbe, hogy ha nagy a baj, egyik sem segít) Erre írtam, hogy: "szerencsétlenek, még hisznek ebben az egészben."
Ennyi volt amit akartam közölni. Amúgy a magam részéről "szakembereknek" sem hiszek, sem a "tudományban". Egy szar-tengerben nincs mit keresni.
Twitteren van ami ezt megoldja, most volt 3 hétig de véget ért. 😇
Királynő volt a "neve", illetve Cosplay és diszek, de nem nyilvános.
*Én is csak azért tudtam néhány furit irni mert azt hallgattam.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!