A nem-kettősség tanítása rögtön erkölcstelenséget is jelent?

A nem kettősség, jobban mondva az egység tan azt jelenti, hogy minden az istenségből(Brahman, teremtő erőként Ísvara) ered, az istenség alkotja, és hatja át, ezért az istenség a lényege mindennek, csakúgy mint ősoka, és célja. Azaz amikor ártasz valaminek, magadnak is ártasz, ahogy mondtad, de az istenségnek is, hiszen az a dolog, aminek ártasz, ugyanúgy az istenségből ered, mint te. Természetesen a tényleges istenségnek nem okozol kárt vele, csak a különböző megnyilvánulásainak, de a lényeget érted.

A kettősség, vagy sokféleség látszólagos, csak az emberi nézőpont terméke, a valóságban minden ugyanannak az egy dolognak a különböző megnyilvánulása, része.

Az erkölcsös ember ugyanúgy különbséget tesz, azaz nem tapasztalja meg az egységet, de nem is árt másoknak, ezért magának sem. Könnyebb az útja, nagyobb az esélye, hogy egyszer elérje az egységet, ha törekedne rá.

Ugye Sziddhártha útja azzal a kívánsággal kezdődött, hogy az embereknek segítsen kiszabadulni a születés és halál végtelen körforgásából. Az első dhjána állapotába is az együttérzés erejével lépett be. Ez az a történet amikor visszaemlékezik a gyermekkorára és az árnyékban fekve meglát egy madarat amint elkap egy gilisztát. A mesterek sokszor hangsúlyozzák, hogy a megvilágosodást az együttérzésben találják meg. Az erkölcs amit tapasztalsz rajtuk tehát egy ilyen úton fejlődik ki és csiszolódik. Az igazság egy szintjén szenvedés van, a szenvedés oka a szomj, a szenvedés megszűntethető, a szenvedésnek van útja. Az igazság egy mélyebb szintjén nincs szenvedés, nincs annak oka, nincs annak megszűntetése és nincs útja a megszűntetésnek. Ez áll a szív szútrában is. Ezek ellentmondásos tanoknak tűnhetnek de mint említettem az igazságnak több szintje van. Ez a tudás viszont mély együttérzés eredménye. Abból a felfogásból ered, hogy nincs mit elérni, a megvilágosodás már velünk van. A buddhisták nem azt mondják, hogy nincs én, hanem arra próbálnak rávezetni, hogy nem úgy van ahogyan azt gondoljuk! Nágárdzsuna tana a középút ahol rengeteget ír az ürességről, a kettőségről, a két végletről és a tan kicsit sem nihilista. Aki azt gondolja az üresség tanát hallgatva, hogy bármit tehet, semminek sincs értelme az máris az egyik végletbe esett és helytelenül fogja fel az egész buddhizmus szellemiségét. A helyes szemlélet kifejlesztése egy életen át tartó munka.

Bikkhu Bódhi, A nemes nyolcrétű ösvény: “Cselekedetünk bármikor és bármilyen módon érik is azonban be, mindig ugyanaz az alapelv érvényesül: az üdvös cselekedetek kedvező eredményekhez vezetnek, a káros tettek pedig kedvezőtlenekhez. Ennek az alapelvnek a felismerése jelenti a világi jellegű helyes szemléletet ez a szemlélet egyben kizárja a helytelen szemlélet számos formáját, amelyekkel összeegyeztethetetlen. Mivel azt állítja hogy a cselekedeteinknek kihatása van a sorsunkra még a jövendő életeinkben is, ezzel egyben szembehelyezkedik azzal a nihilista szemlélettel, amely ezt az életet tekinti egyetlen létezésünknek, és úgy véli, hogy a tudatosság véget ér a halállal. Mivel egy objektív, egyetemes elvre alapozza a jó és a rossz, a helyes és hibás közötti különbségeket, ezáltal szembehelyezkedik az erkölcsi szubjektívizmussal, Amely úgy véli, hogy a jó és a rossz csak személyes vélemény kérdése, vagy a társadalmi ellenőrzés eszközei. Mivel azt állítja, hogy az emberek saját körülményei korlátai között szabadon megválaszthatják cselekedeteiket, ezáltal szembehelyezkedik a <keményen Determinminista> vonallal is, amely szerint választásaink mindig a szükségszerűségeknek vannak alávetve, ezért a szabad akarat irreális.

Nem ellentmondás, csak perspektíva kérdése. Az emberi szemszögből van bűn is, különbözőség is. Aki tudja, hogy ez csak egy érzékek által lekorlátozott nézőpont, igyekszik úgy cselekedni, hogy ne tegyen olyat, amivel kárt okoz. Aki meg is tapasztalja, annak igyekezni sem kell, mert az ő perspektívája a teljes egész lesz. A bűn nem az isten előtti bűn, nem azért bűn, mert az alkotó tiltja, hanem azért, mert az emberek között okoz bajt. Ez által pedig rossz karmát. Ami akadály a teljesség megismerése előtt, és akadály az istenséggel való egyesülés előtt. A bűnt nem úgy kell értelmezni, mint mondjuk a kereszténységben, ahol az isten adja a szabályokat. A hinduizmusban is vannak istenek, illetve dévák, és velük kapcsolatban vannak szabályok, de ők nem a teremtő, hanem ugyanúgy csak részei, mint az ember. A buddhizmusban sok esetben ezért is nem foglalkoznak az istenekkel. A Brahman előtt nincs bűn, hiszen ha minden egy, akkor az, aki bűnt követ el, és az is, aki ellen elkövetik, az a Brahman. "Föntről nézve" ezért mindkettő ugyanúgy csak egy esemény, a maga következményével(karma). Lentről nézve viszont ezek az individuális lényeknek ártanak(és sokszor nem látszik a karma). A bűn az értő gondolkodással született.

A saivizmusban sem szabad mindent csinálni. Ha egy kultúra így gondolkodna, egyetlen generáció alatt összeomlana. A bűnt nem az isten ítéli meg, és nem ő mondja meg, mi a bűn, hanem az ember.

A saivizmus emellett Shiva imádó irányzat, Shiva pedig a romboló, rombolás által megújító erő dévája. Nem meglepő, hogy a világi kötelékeket kevésbé ismerik el. De ezt nem úgy fejezik ki, hogy például lopnak, és ölnek, hanem aszkézissel, és más, az anyagi létet elvető megnyilvánulásokkal.

Persze ha az ember bölcs, akkor a bűn fogalmát ahhoz igazítja, hogy mi tartja össze a közösséget, mi az, ami nem tesz kárt, és mi az, ami közelebb viszi az egyént, és a közösséget is a magasabb megértéshez(az ember nem bölcs).

Az ellentmondás azért tűnik annak, mert az egyik fele a dolgoknak csak látszat, nem teljes. Sokszor hamis. A másik fele viszont abszolút.

Nem vagyok vallásos, ha erre célzol, de azért vannak dolgok, amikre odafigyelek az életemben.

Azért tiltja a Tan, vagy Buddha szidalmazását, vagy a dévák szidalmazsát, mert ez egy vallásba ágyazott filozófia. A vallás mindig tartalmaz ember, és felsőbb szellemek, eszmék közti hierarchiát.

De ha belegondolsz, van benne logika. Ha nem tiszteled a tanítást, vagy a tanítóját, esetleg a tanításban szereplő archetípusokat(pl dévák), akkor nem is tudod megfelelően követni a tanítás lényegi részét. Bármilyen szellemi tant csak úgy lehet megérteni, ha kellő tisztelettel fordul felé az ember.

De valójában a Tan, Buddha, vagy a dévák szidalmazása is ember-ember közötti bűn. Nem az istenek, vagy buddhák büntetik, hanem az emberek. Már ahol, és amikor ez büntetve van. Sem a tanításban, sem a buddhákban, sem a dévákban nem tesz kárt, akármilyen rosszat mondasz róluk. A híveiknek viszont sértő, téged pedig lehúz a negatív gondolkodás.